Hatalmas, sárga gyertyaként világítanak déli fekvésű domboldalainkon a méteres magasságú ökörfarkkórók (Verbascum phlomoides). E növény kísérhette már honfoglaló eleink vándorlását is, tekintve, hogy jellegzetesen sztyeppei körülményekhez szokott. Ez napos, homokos vagy köves vidéket jelent, ha tehát a kertünkbe kerül, nem kell gazdag földdel kényeztetnünk. A tátogatók családjába tartozó szöszös ökörfarkkóró kétéves növény. Az első évben ezüstszínű, molyhos levélüstök látható, amelynek közepéből a következőben évben kezd egy erőteljes szár kifejlődni, amely másfél méter magasságúra is képes megnőni. A három-öt centiméteres átmérőjű, ötszirmú fényessárga virágok fürtösen nyílnak a szár felső részében. Az ökörfarkkóró június és augusztus között meghatározó növénye a meleg gyepeknek és napos erdőtisztásoknak. A föld alatt vaskos karógyökeret fejleszt. Az őszre beérő toktermés sok apró magot rejt, amelyet elszór, és ilyen módon szaporodik tovább. A kertben a széleken, kerítések mentén van a helye, de szépen mutat a sziklakertben is. Ültessük háttérnövénynek, hogy ne árnyékolja a kisebb dísznövényeket. Az ökörfarkkóró régóta ismert gyógynövény, már a régi görögök is gyógyítottak vele. Sőt, a mitológiába is bevonult Odüsszeusz védelmezőjeként Kirké ellen, aki hajójának legénységét disznókká változtatta. Vajon mivé változtak volna az ökörfarkkóró nélkül…? Gyógyászati célból a virág szirmait szokták összegyűjteni, és – ellentétben más gyógynövényekkel – tűző napon szárítják. A szirmokból forrázott teával légcső- és bélhurutot gyógyítanak, de vértisztító hatása miatt is becsülik. A kozmetikai ipar is felhasználja: bőrlágyító- és nyugtató volta miatt krémekben, arcvizekben jelen vannak glikozidákat és szaponint tartalmazó hatóanyagai. A virág forrázatával ekcéma is csillapítható, és a magvakból nyert olajjal fagyásokat gyógyítottak.
