A szólista, Christiane Oelze az első rész dalcsokrával visszafogott érdeklődést és udvarias tapsot vált ki. Patikai tisztaságú vocéja, kedves egyénisége nem elég ahhoz, hogy izgalmassá tegye Villa-Lobos édeskés, esőerdő-fülledtségű „mágikus realizmusát”. A Brazil Bach-darabok (Bachianas brasileiras) közül elhangzó, csellókra és szoprán hangra komponált, népszerű Ária, majd a Tánc hosszabb távon könnyen feledhető, ahogy Oelze tolmácsolásában ezúttal Wolf és Richard Strauss dúsan hangszerelt utóromantikus dalai sem hagynak mélyebb nyomot a hallgatóban. A fordulat Brahms I. szimfóniájával következik be. A„békés bágyadt barna este” élettel telik meg, Orozco-Estrada hihetetlenül intenzív karmesteri jelenléte, felfogásának frissessége végül kivételes hangversenyélménnyé avatja a Tonkünstler vendégszereplését. Operagála a Nemzeti Hangversenyteremben: a világjáró magyar drámai szoprán, Lukács Gyöngyi (vagy ahogy kint jegyzik őt: Georgina Lukacs) és művésztársa, Alexandru Agache áriákkal, kettősökkel és zárójelenetekkel igazolja hírnevét, s ebben jó partner a Kesselyák Gergely vezényletével több mint korrekten játszó MÁV Szimfonikus Zenekar. Az anyai részről magyar származású, kolozsvári születésű bariton őserejű hangja szebben szól, mint tizenöt évvel ezelőtt, amikor Agache karrierje csúcsán állt. Érthetetlen, hogy miért akadozik a Budapesten új otthonra lelt, egykor Bécstől New Yorkig, Londontól Buenos Airesig ünnepelt művész nemzetközi pályafutása. Érett bel canto, cseppet sem vérszegény líra, húsba hasító verismo követi egymást a Verdi-, Giordano-, Puccini-, Ponchielliés Csajkovszkij-operák részleteiben. Tanulság: fővárosi dalszínházunk gyakran szürke hétköznapjait vagy nyári fesztiváljainkat remek Macbeth- , Gioconda-, Andrea Chénier-, Anyegin előadásokkal lehetne feldobni a Lukács-Agache páros kézenfekvő szerepeltetésével. A Pannon Filharmonikusok pesti bérletsorozata keretében, Essen és Pécs után a Művészetek Palotájában szólal meg A kékszakállú herceg vára, a zeneigazgató, Peskó Zoltán betanításában. (1978-ban, Milánóban Peskó dirigálta az opera magyar nyelvű Scalabemutatóját, Marton Évával és Melis Györggyel.) Évtizedek tapasztalata, bölcsesség és arányérzék tükröződik a Bartók-ballada előadásában. Meláth Andrea gyakorlott Judit, tökéletes szövegmondása pátosz nélküli átéléssel párosul. A szlovák basszus, Peter Mikulás sem először alakítja a szerepet, néhány éve például Violeta Urmanával énekelte Monte Carlóban. (E koncert anyagát CD-n is kiadták; egyike a legjobb Kékszakállú-lemezeknek.) Mikulás enyhe akcentusa elárulja: nem „anyanyelve” a magyar. A kottába merül, így első pillantásra „kívülálló” benyomását kelti. Végig inkább csak nemes hangjával „játszik”. Mohos kőszikla, fenséges romvár: komor, kiismerhetetlen és rendíthetetlen. A pódium bemikrofonozva. Jó jel. Újabb figyelemre méltó felvétellel bővülhet a Kékszakállú gazdag diszkográfiája…
