A Regina Pacis közösség budapesti missziója révén minden hónapban egy szombat estén az utcán is hallható: Jézus vár! Legyen szakadó hóesés, legyen százéves rekordot döntögető zimankó vagy kánikula, legyen narancsjelzéses riasztású vihar (ez mind megtörtént a tavaly januárban kezdődő missziók során!), néhány lelkes fiatal – és lélekben fiatal – mégis kimegy, hogy behívja a kis belvárosi kápolnába, az Oltáriszentség Jézusa elé a nyitott fülű-szívű járókelőket. Van, aki az első szóra hallgat, mint aki szinte erre várt, és sírva indul a szent hely kapuja felé. Van, aki hosszas, érdekes filozofikus párbeszéd után sem érdeklődik a lehetőség iránt, miután kinyilatkoztatta, hogy ő minden iránt nyitott és fogékony, akkor sem. Van, akiről lepattan a megszólítás – mintha üvegfal lenne előtte; s van, aki levegőnek nézi a misszionáriusokat. Azonban ők nem keserednek el, mert valami különös érzéssel ajándékozza meg őket az Úr: bizonyossággal és örömmel, hisz a legfontosabbat teszik, amit kért tőlük. Amit kér mindannyiunktól: áldjuk, magasztaljuk és hirdessük őst!
