Nevéhez fűződik minden idők egyik legmaradandóbb és legmeglepőbb kísértettörténete, a Más világ; majd az eutanáziával foglalkozó, vitákat kiváltó filmje, A belső tenger 2005-ben elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat. Amenábar ezúttal történelmi drámát forgatott. Az Agora a Krisztus utáni IV-V. század fordulóján, Alexandriában játszódik. Főhőse, Hypatia, a kor kiváló újplatonista filozófusnője, csillagásza, matematikusa. Nem véletlen, mi több, törvényszerű, hogy mozgalmas élete, izgalmas, imponáló intellektusa, szabad gondolkodása és humanizmusa felkeltette egy kortárs alkotó érdeklődését. Amenábar számára a történelmi kulissza lehetőség arra, hogy a jelenről szóljon, véleményt formáljon, kicsit talán provokáljon is. Hiszen a cselekmény hátterében a hanyatló, széteső Római Birodalom uralma alá tartozó Alexandria szellemi, kulturális átalakulása áll. Vallási indíttatású, kíméletlen utcai harcok robbannak ki a „szemet szemért” elv érvényesülésével: a régi („pogány”) és új hit hívei, majd zsidók és keresztények csapnak össze. Az antik világ bölcsességét őrző híres könyvtár gyűjteményét elpusztítják a felbőszített Jézus-követők. A kereszténység hatalmi tényezővé válik a városban, Kürillosz püspök pedig már olyan politikai játszmák alakítója lesz, amelyeknek a tudománynak élő, önálló gondolkodású, befolyásos, ezért kellőképpen „veszélyes” Hypatia is áldozatul esik.A látványos, igényesen kivitelezett film Amenábarra jellemzően túlfeszített melodráma, s mint ilyen, a spanyol, latin-amerikai filmes újhullám jellegzetes példája. Rachel Weisz érzékeny és tündöklő Hypatia; mégsem életszerű e megvesztegethetetlen nőalak. Végzete olyan, mintha a rendezőt a véres-romantikus Sardou-tragédiák ihlették volna a forgatókönyv megírásakor. A többi szereplő hasonlóan színpadias. Hypatia szívéért tanítványa, a törekvő Orestes, Alexandria későbbi elöljárója (Oscar Isaac) és ifjú rabszolgája, Davus (Max Minghella) verseng. Utóbbi egyébként a film legösszetettebb „serdülő” figurája, aki a szabadság-szerelem relációban éli-szenvedi-követi végig úrnője sorsát. Az Agora hatásos (ha tetszik: hatásvadász) alkotás. Direkt, nem titkokat kutat, hanem megmutat, illusztrál és elmesél. „Mai”, annyiban, hogy „trendi” kiábrándultságot és cinizmust tükröz: lám, ezerhatszáz év ide vagy oda, ilyenek voltunk, ilyenek maradtunk… – kultúrától, hittől, világlátástól függetlenül. A felvilágosult béketeremtők pedig magányos harcosok, akiknek bére az elkerülhetetlen önfeláldozás.
(Agora, spanyol-máltai történelmi dráma, 2009, 126 perc)
