A rádió januárhoz illő fokokat mormolt, majd Vivaldi Négy évszaka csendült fel. Ettől valami melegség költözött a szívébe. De kint az utcán csakugyan tél fogadta, és a megállóban az a bizonyos kéregető lány közeledett felé. Minden reggel cigarettával a kezében koldult. Ellenszenvesnek találta, és ritkán tudott kitérni előle. Sosem adott neki pénzt. Csak olyannak adott, akin valóban megesett a szíve. Általában némán hagyta, hogy tovább lépjen mellőle. De ma reggel önmagát is meglepve indulatosan odaszólt neki. Maga sem értette honnan tört fel belőle annyi düh. A munkahelyén egy ügyfél három levélváltás után sem volt hajlandó megérteni egy alapvető tényt. A negyedik levelet már csak fejben fogalmazta neki. A céges kommunikációs szabályzat és etikett szűrőjén nem ment volna át. Bejelentkezett a másik ügyfél is, akit jó hangulatban sem viselt könnyen. A nő sokáig beszélt, ő pedig már húsz centire tartotta a kagylót a fülétől. Kínjában a gépén babrált, ahol a legismertebb internetes kereső két o betűjéről lekerült az olimpiai fáklya és helyére hegedűket biggyesztettek gondos dizájnerek. Szórakozottan kattintott oda, s a háló rögtön kidobta: ma Antonio Vivaldi születésnapja van. Az ügyfél végre elköszönt. Neki pedig a reggel hallott Négy évszak csengett a fülében, de jobb kedve ettől sem lett. Délután egyik kedves kolléganője viccelődni próbált vele. Szerette ő is a humort, de a poén ezúttal mellétalált, s akkor már folyni kezdtek a könnyei. Tudta, ebben a napban csak egy valami lesz jó, ha véget ér. Este bemerészkedett a nagy bevásárlóközpontba. Keresett valamit, de nem találta meg. Az egyik üzlet előtt gyereksírásra lett figyelmes, majd a kisfiú jólöltözött apjára, aki a pofádat befogod végre kérdő mondattal utasította rendre a két év körüli csöppséget. A szíve végképp összefacsarodott. Kint ismét körbefogta a hideg, szinte fagyos március. A térhez közeledett. A villamosmegállóban tömeg szorongott. Már arra gondolt, hazagyalogol inkább, amikor a park széléről hegedűszót hallott meg. Hamiskásan, mégis szívmelengetően csendült fel a születésnapos zeneszerző egyik tétele. Igézve állt a tömegben. Az amatőr zenész kottából játszott, kissé sután, de élvezhetően. Ő pedig legszívesebben az összes pénzét beleszórta volna abba a hegedűtokba. Végül kiegyezett magával egy nélkülözhető, mégsem filléres összegben. A férfi mosolyogva megköszönte. És a hideg, sötét Moszkva teret betöltötték a Tavasz hangjai.
