Az ember vagy óhatatlanul belesodródik a világ, a társadalom, a környezet sokszor kiszámíthatatlan történéseibe, vagy igyekszik birtokba venni az időt – ahogy ezt Pál apostol is javasolta –, és beosztja hónapokra, napokra, órákra s néha percekre. Szeretnénk az életünket nemcsak időfolyamok gépies egymásutániságában megélni, hanem tartalmat és értelmet adni neki. A történelem számos példát nyújt arra, hogy az ember miként alakította és tervezte a jövőt. Jóllehet azt is láthatjuk, hogy miként igyekezett az ember jövője érdekében manipulálni, befolyásolni a természetfölötti erőket. A mitológia, a jóslás, a kártyavetés nemcsak a múlt történelmét kísérték, hanem ma is jelen vannak sok kortársunk, honfitársunk életében. Ezek is az úgynevezett új pogányság vadhajtásai, melyek ellen a hívő embernek küzdenie kell. Hiszen ezek a praktikák ahelyett, hogy életünk fejlődését szolgálnák, alapos függőségben tartanak. Az új esztendő elején, búcsúzva a régitől, mely végérvényesen a múlt foglya lett, mindenki hajlamos elhatározások megfogalmazására, célok kitűzésére, melyeket szeretne elérni. Az embernek ezt az igényét, ősi boldogságvágyát – hogy ha eddig nem sikerült, akkor majd a jövőben jobb lesz – a média eszközei a legmesszebbmenőkig igyekeznek kiszolgálni, ellenőrizni és irányítani.A keresztény ember életét azonban, melyet a végbevitt cselekedetek, az igaz szavak, a lelkiismeret tiszta szándéka alkot – nem a sors irányítja, s nem is a végzet határozza meg, hanem a teremtő Isten, aki Jézus Krisztusban, a hozzánk elérkezett Messiásban az isteni gondviselés és szeretet legnagyobb fokát mutatta meg. Nem vagyunk tehát egyedül, és nem vagyunk „bedobva” a világ, valamint az emberiség kiszámíthatatlan eseményforgatagába, mert bennünket, azaz minden egyes embert – még a meg nem születetteket is – Isten akart, és határozott tervvel látott el. Mi éppen Krisztus megtestesülésében látjuk, hogy ha a jövő biztosítása nem csak materiális síkon valósul meg, akkor minden az Istentől ered, mert ő személyesen jön el hozzánk, teremtményeihez, hogy önmagáról beszéljen, és az embernek megmutassa a hozzá vezető utat. Ennek biztos tudata nem egy új év eleji bódulatot eredményez az emberben, hanem azt a bizonyosságot jelenti, hogy a jövőt reménységgel kell várni, amely az első karácsony óta többé már nem tapogatózó keresés, hanem az Isten szavára, megszólításaira és kihívásaira adott hívő válasz.
Az új év kezdetén keresztényként azért kell imádkoznunk, hogy az Istent az életünkből kizáró, „szirénhangokkal” igéző kísértés helyett szilárdan Jézus Krisztusban bízzunk, aki minden új kezdete, mert minden őbenne létezik, bontakozik ki és jut vissza a Teremtőhöz, akitől kezdetét vette. A térben és időben élő ember tehát arra hivatott, hogy az élet teljességét, vágyainak végső beteljesedését Istenben, az idő Urában, az ő Atyjában találja meg.
