Fontos, hogy tudatában legyünk: a lisszaboni szerződés miként határozza meg az egyházak helyét az unióban. A lisszaboni szerződés 17. cikkelye szerint az egyházak és vallási közösségek erősíthetik a párbeszédet az Európai Bizottsággal, Tanáccsal és Parlamenttel. „Az egyházak, amelyek a katolikus szociális tanításból merítenek, és szilárd tapasztalatokkal rendelkeznek, bíráló és építő párbeszédet folytathatnak az EU politikáit meghatározó döntéshozókkal” – olvassuk a COMECE püspöki bizottság nyilatkozatában.A 17. cikkely így szól:
„1. Az unió tiszteletben tartja az egyházak és vallási közösségek jogállását, ami a tagállamok jogi előírásai szerint sajátjuk, és azt nem korlátozza. 2. Az unió ugyanúgy tiszteletben tartja azt a jogállást, amely a világnézeti közösségek sajátja az egyes államok jogszabályai szerint. 3. Az unió ezekkel az egyházakkal és közösségekkel – elismerve önazonosságukat és sajátos hozzájárulásukat – nyílt, átlátható és rendszeres párbeszédet folytat.” Ez lehetővé teszi, hogy az egyházak hatékonyabb partnerként vegyenek részt az unió életében. Így az EU a népek és értékek olyan közösségévé válik, amely tudatában van felelősségének, egységes és nyitott mások felé. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a szociálpolitika vonatkozásában nincs az uniónak központi előírása, az még az egyes tagállamok saját hatáskörébe tartozik. Remélhető, hogy a jövőben sor kerül az eltérő szociális színvonalak kiegyenlítésére. A lisszaboni szerződés életbe lépésével idővel várhatóan megváltozik az Európai Unió jellege: nem pusztán gazdasági közösség, hanem emberi, értékközösséggé válik. Jobban meg kell ismernünk, hogy szeretni kezdjük, hiszen nem ellenünk, emberi és nemzeti értékeink ellen dolgozik, és tiszteletben tartja hitbeli meggyőződésünket. Sőt, számít is rá…
