A szeretet valódi értelmét az adja, ha embertársunk és a közösség javát keressük, ha tevékenységünk mások érdekét szolgálja. A közjóért munkálkodó ember is a szeretet nevében cselekszik, amikor a közösségért tesz valamit. „Ha Istennek nem adunk helyet a közéletben, a politika elnyomóvá, agresszorrá válik” – idézte a püspök a szeretet evangéliuma nevében megszólaló pápa szavait. Megalázzuk, ha elvesszük az embertől a lét szellemi dimenzióját, és képtelenné tesszük arra, hogy a halál civilizációja helyett felépítse a szeretet kultúráját. Az emberi élet közvetlen és szándékos kioltására irányuló életellenes törvényalkotásra, a születésellenes mentalitásra, az azonos neműek „bejegyzett élettársi kapcsolatának” szabályozására utalva emelte ki az enciklika megállapítását Bíró László, amikor hangsúlyozta: „Ha egy társadalom elindul az élet tagadásának vagy elnyomásának irányába, annak az a vége, hogy többé nem találja meg önmagában az ember valódi javának szolgálatához szükséges motivációt és erőt.” Az élet- és családellenes jogszabályok ellenkeznek Isten törvényével, ezért a jóakaratú ember lelkiismeretének megfelelően cselekszik, és nem segíti azok végrehajtását. A lelkigyakorlat egyik legfőbb célja, hogy elősegítse Isten és ember találkozását. Ilyenkor új horizontok nyílnak az ember előtt, tisztul az érdekek és a hatalom által elhomályosított értelme, s az értelem tisztánlátásából megszületik a szeretet igazsága. Aki Istennel találkozik, az élet továbbadója lesz. Bíró püspök szerint egy életbarát társadalom formálásához szeretnének hozzájárulni azáltal, hogy évente, advent idejében lelkigyakorlatra hívják a már „gyakorlott” életvédőket, és azokat, akik szeretnének erőt gyűjteni, de még nincs elég bátorságuk a cselekvéshez. Amikor Jézus Krisztushoz igazodunk, a teremtés, az élet rendjéhez igazodunk, s életbarát társadalom épül körülöttünk. De a remény, mely Isten végleges szeretetére nyílik, erőt és bátorságot ad a cselekvésben, hogy gondjaink közepette is előre tudjunk lépni.
