Zeno Saltini 1900-ban született. Alig múlt tizennégy éves, amikor iskolai tanulmányait félbehagyva dolgozni kezdett. 1920-ban Firenzében sorkatonai szolgálatra vonult be, és komoly vitába keveredett az egyik anarchista társával, aki a katolikusokról azt állította, hogy ők az emberiség fejlődésének legfőbb akadályai. A fiatal sorkatona elhatározta, hogy saját életén keresztül bizonyítja be társa állításának ellenkezőjét.
Teológiát tanult, és 1931-ben pappá szentelték. Zeno atya látta környezetében a sok-sok fiatal kallódó gyereket, és megpróbálta felkarolni őket. A II. világháború idején árva fiúkat vett maga mellé, segítette a zsidók bújtatását, s eközben fiatal nőket nyert meg céljainak, akik vállalták a gyerekek nevelését, gondozását. A háború után a szegénység még nagyobb volt Olaszországban, mint azelőtt, rengeteg hadiárva csellengett az utcákon. Don Zeno ekkor alapította meg Carpi közelében, egy elhagyatott koncentrációs tábor területén „városkáját”, majd az ottani kommunisták támadásai elől menekülve Grosseto környékén Nomadelfiát, amelynek neve azt jelenti: ahol a testvériség a törvény.
1948-at írtak ekkor. Don Zeno, emlékezve anarchista katonatársa vádjaira, az általa alapított városka életét az őskeresztények eszméi szerint alakította ki. Senkinek sincs magántulajdona, minden értékükről ma is közösen rendelkeznek. Don Zeno megkezdett munkáját napjainkban utóda, Ferdinando atya folytatja. A Közép-Olaszországban fekvő településnek van egy római közössége is, ahol zarándokokat fogadnak.
Don Zeno kezdeményezéséhez egyre több olyan házaspár csatlakozott és csatlakozik ma is, amelyek saját gyermekeik mellé árva gyerekeket is magukhoz vesznek. Minden munkát felosztanak egymás közt. Van, aki a reggelit készíti, főz, mos, takarít, miközben mások a gyerekeket tanítják az iskolában. Felnőve a fiatalok szabadon dönthetnek, hogy Nomadelfia törvényeit vállalva ott élnek-e tovább, követve szüleik útját, vagy elköltöznek, és inkább a másféle törvények szerint működő világot választják.
Don Zeno 1981-ben meghalt. Utóda, Ferdinando atya egy alkalommal így nyilatkozott: „Megtanultuk, hogy ahhoz, hogy valóban önmagunk legyünk, másokra van szükségünk, mert az ember csak úgy tanulja meg, ki ő valójában és mennyit ér, ha másokkal együtt él.”
1989-ben II. János Pál pápa is meglátogatta Nomadelfiát. A közelmúltban pedig Ferenc pápa fogadta a közösség alapítása óta ott élő első szülők egyikét, aki beszélt neki a testvériséget törvényként megélő, körülbelül ötven családot és azok közel háromszáz tagját magában foglaló aprócska városka lakóiról.
