Az épület alatt az 1940-es években végzett ásatások során római építményt tártak fel, melynek töredékei hét méteren át a szentély hátsó fala alá futnak be. Előkerült még egy Árpád-kori temető, egy XVI. századi osszárium és több XVII-XIX. századi, ékszereket rejtő sír is. A plébániatemplomot először egy 1397-es oklevél említi, majd a XVI. századig gyakran szerepel az okiratokban.
Az 1532-ig önálló plébániát Ágfalvához csatolták. 1610-1620 között az ágfalvi plébános Bánfalván is Luther tanait hirdette. A templom 1673-ig volt az evangélikusok kezében.
„Jellegét tekintve templomhajója román stílusú, a XIII. század közepén készülhetett, tornya és szentélye gótikus, az utóbbi északi részén vastag falú sekrestyével – írja a faluról szóló füzetében Méri Edina. – Az épületet 1948-ban javított kőfal övezi, melybe a javítás során előkerült faragott követ, az egykori Szentsír-kápolna kapujának töredékét helyezték. A templomkert kapujában kovácsoltvas kapu, melyet a szentélyrácsból alakítottak ki. A kisméretű torony faragott kőből készült, a hajó tetőgerincének vonalában nyolcszögletessé vált át, amit fiatornyocskák díszítenek. A toronyban körben csúcsíves ablakok, a sisak csúcsán kőgömb, rajta kovácsoltvas kereszt, zászlóján 1748-as évszám. A hajó déli oldalán levő szélfogóból középkori ajtó vezet a templomba. (Ezt látni a képen.)
A déli oldalon egy félkörös, bújtatott vasrácsos és egy félköríves záródású ablak. A szentély falán további három: egy halhólyagmintás kőrácsos ablak, a támpillérek között két, csúcsíves, háromlevelű rézsűsbélletű ablak. A szentély a nyolcszög három oldalával zárul, három támpillérrel. Északi folytatása a sekrestye, két félköríves lőrésszerű ablakkal. Az első ablak és a bejárat között freskótöredék, mely egy női szent fél arcát ábrázolja. A délkeleti falon festett kváderkő, Krisztust, egy fa lombját és egy zászló töredékét ábrázolja. Az északi falon freskótöredékek, a torony felé eső részen férfiszentek képei ornamentális keretben; a szentély felőli falon a háromkirályok vonulása és imádása falkép. Jól kivehető a Szent Család, Mária, a kis Jézus és József alakja. A cselekmény a háromkirályok Betlehembe vonulását ábrázolja. A hajóteret fent kazettás deszkamennyezet borítja.”
A XI. századtól bontakozó bűnbánó, vezeklő szellem különösen tisztelte a bűnösökből lett szenteket: Pétert, Remete Szent Pált, Magdolnát. Főleg a züllöttségből szabaduló, bűnbánó nők választották védőszentül – olvasom Bálint Sándor könyvében. Azt is tőle tudom, hogy a legtöbb középkori Magdolna-patrocinium épp Bánfalva szűkebb-tágabb környezetében, a győri egyházmegyében található.
