A Szentatya hangsúlyozta, hogy a megholtakra való emlékezés „igazán keresztény szellemben, vagyis a húsvéti misztérium fényében történjék. Temetőlátogatáskor gondoljunk arra, hogy a sírban csupán szeretteink földi maradványai nyugszanak, akik a végső feltámadást várják, s akiknek lelke a Szentírás szavai szerint már Isten kezében van”. XVI. Benedek pápa a Lutheránus Világszövetség és a katolikus egyház által tíz éve kiadott, a megigazulástanról szóló közös nyilatkozatról is megemlékezett: „Ez a dokumentum arról tanúskodik, hogy a lutheránusok és a katolikusok egyetértenek a megigazulástan alapigazságában. Isten kegyelme által élünk, aki arra hív, hogy válaszoljunk ajándékára. Ez megszabadít a félelemtől, és reményt, bátorságot önt belénk e bizonytalanságokkal, szorongással, szenvedéssel teli világban – mondta a Szentatya, majd hozzátette: Őszintén remélem, hogy ez a fontos évforduló segít a továbblépésben azon az úton, amely Krisztus valamennyi tanítványának teljes, látható egysége felé vezet.”