A szerző jól ismeri az egzegézis legfrissebb eredményeit, tisztában van a történetkritikai módszer korlátaival. Nem vész el részletkérdésekben, ugyanakkor teológiailag mélyen, Krisztus misztériumából kiindulva tudja megvilágítani Jézus küldetését, tanítását és tetteit. A műben vissza-visszatér a János-prológus végéről vett idézet: Istent soha senki nem látta: az egyszülött Fiú, aki az Atya keblén nyugszik, ő nyilatkoztatta ki (Jn 1,18). A pápa e kulcsmondat perspektívájából Jézus személyét, a Fiúság titkát akarja feltárni; Jézusnak az Atyával való megismerésbeli, akaratbeli és létbeli közösségét mutatja meg. A Fiú öntanúsításának elfogadása viszont bizalmat és hitet kíván tőlünk. E nélkül − a különböző mesterséges redukciók alapján − csak valamiféle magunk szabta, hiányos, töredékes Jézus-képet alakíthatunk ki. Napjainkban sorra születnek művek, amelyekben megkísérlik Jézust az Ószövetségből, a korabeli zsidó hitvilágból vagy éppen a kumráni közösség felől szemlélve rekonstruálni. A pápa azonban meggyőz arról, hogy Jézus nem konstruálható meg sem az előzményekből, sem a kortárs eszmeáramlatokból, ahogy nem is pusztán a későbbi egyházi hit „alkotása”. Jézus eredeti, tehát levezethetetlen.
