Húsvét táján szokás volt alamizsnát adni a szegényeknek. A húsvétra Jeruzsálembe menő zarándokok egyik legfőbb útvonala Jerikón át vitt. Így a vak egy igen alkalmas időt és helyet választott a kéregetésre.
Az elbeszélésből az tűnik ki, hogy Bartimeus talán nem volt teljesen vak, hiszen maga megy oda Jézushoz, nem kísérik.
Az evangéliumban a vakok meggyógyításának van egy jelképes üzenete is: Jézus meg akarja nyitni a tanítványok szemét, hogy felismerjék a titkát. A betszaidai vak meggyógyítása (Mk 8,22–26), akit csak másodszorra tesz tisztánlátóvá Jézus, utal arra, hogy a tanítványok szemét is nehezen nyitja meg. Ezért mondja nekik: „Még mindig vak a szívetek? Van szemetek, és nem láttok?” (Mk 8,17–18). Ezután beszéli el az evangélium, hogy Péter apostol felismeri, Jézus a Messiás, de nem tudja elfogadni, hogy szenvednie kell (Mk 8,27–33). Még csak félig érti a Messiás titkát.
Hányszor megtörténik velünk is, hogy nem értjük Krisztust, nem tudjuk elfogadni, miért a szenvedés útjain vezet minket. A jerikói vak példaképe a tökéletes tanítványnak, aki mindent otthagy Krisztusért. Eldobja a köntösét, amely éjszakai takarója, utolsó vagyontárgya volt, és „követi őt az úton”, azon az úton, amely Jeruzsálembe, a Golgotára vezet.
Egy fiatal lány, akinek nagyon nehéz gyermekkora volt, mert számtalanszor kellett elszenvednie erőszakos apja bántalmazásait, hit nélkül, elkeseredve élte az életét. Belecsöppent egy különleges lelkigyakorlatba, melynek rögtön az első estéjén ezt fogalmazta meg magában: Isten, ha vagy, fogd meg a kezemet, mert elmerülök. Abban a pillanatban érezte, hogy Isten megfogta a kezét és átölelte őt, közelsége teljesen átjárta. Életébe beköltözött az öröm. A lány megkeresztelkedett. Aztán néhány hónappal a keresztsége után kiderült, hogy súlyos, gyógyíthatatlan betegsége van.
Ez a fiatal lány nem omlott össze, nem veszítette el a hitét, nem lázadt Isten ellen. Azt mondta magában: úgy látszik, ez Jézus nászajándéka, amit a keresztségekor adott neki. Kapott még hét-nyolc jó évet, de aztán a betegség kezdett elhatalmasodni rajta. Ekkor a lány azt mondta: most Jézus feltett engem a lámpatartóra, hogy sokan lássák a küzdelmemet s az iránta való szeretetemet és hűségemet. Szívszorító, megrendítő hallani a tanúságtételeit, látni a szenvedések között is derűs arcát.
Kedves Olvasó! Tudjuk-e mi is így elfogadni és hordozni életünk keresztjeit? Nem panaszkodva és meginogva, hanem Krisztus kezét megragadva, erős lélekkel, derűsen, szeretettel?
