Egy hegedűművésznek volt egy jó barátja, aki nagyszerűen tudta őt hallgatni. Senki sem tudta úgy hallgatni a játékát, mint ez a barátja. Ha a hegyekről játszott, a barátja azt mondta: „Szinte látom a sziklákat, a fenyveseket.” Ha a tengerről játszott, akkor a barátja így szólt: „Szinte hallani a hullámok morajlását.” Aztán a hegedűs barátja meghalt. Senki többet nem tudta őt így hallgatni. A hegedűs pedig elvágta a húrokat a hegedűjén. Addig élünk a szó igazi, mély értelmében, amíg van, aki számára éljünk. Vajon hogyan hallgatod, kedves testvérem, mások életének énekét? Tudod-e előcsalogatni belőlük a legszebb dallamokat? Vagy vakon, süketen elmész mellettük? Jézus megnyitja az ember fülét. Megtanít megérteni másokat, észrevenni a fájdalmukat, megnyitja a szívünket, hogy segítsünk. Megnyitja a szánkat, hogy szóljunk, azok helyett is, akiknek nincs hangjuk. Egy osztályba járt egy nagyon félénk lány. Elvörösödött, ha a tanárnő felszólította. Néha alig tudott egy-két szót válaszolni a kérdésekre. A többiek sokszor kigúnyolták. Az osztály elhatározta, hogy az egyik tanárnőt „megtréfálja”, megszégyeníti. A tanári szék párnájába rajzszögeket tettek. A tanárnő bejött, és már éppen leülni készült. Az osztály néma csendben, feszült figyelemmel várt. Akkor hirtelen felkiáltott egy éles, szinte fülsértő hang: „Tanárnő, ne üljön le! Szögek vannak a párnában! Ti pedig szégyelljétek magatokat!” A félősnek tűnő lány szembe mert szállni egy egész osztállyal. Vajon mi tudunk-e hasonló bátorsággal kilépni a sorból, kiáltani azok helyett is, akik nem kiálthatnak? Merünk-e a magunk fejével gondolkodni, és szembemenni az árral? Olyan döbbenetes az a némaság, ahogyan a társadalom és annak vezetői is elnézik azt, hogy magyar családok százai, ezrei veszítik el a lakásukat. A magyar állam mintha nem tudná, nem akarná megvédeni a bankoktól, az áram- vagy a gázszolgáltatótól az állampolgárai otthonát. Elnézi, ahogyan újabb kamatos kamatokat terhelnek az ingatlanokra, aztán azok lassan végleg elvesznek. Hasonló bénultsággal fogadja a társadalom a média szennyező áradatát. Nemigen van lehetősége egy szülőnek arra, hogy ettől a szennyáradattól megvédje a gyermekét, a családját. Mindenki hallgat, mintha ez így volna természetes, mintha az értéktelenségnek és szellemi mérgezésnek joga volna ahhoz, hogy beférkőzzék a családi otthonokba és a gyerekek lelkébe. Krisztus meg akarja nyitni a fülünket és a szánkat, hogy kiáltsunk, hogy általunk is emberibb, igazabb legyen ez a világ.
