Bár a szocializmus idejében nyolc katolikus gimnázium működhetett, melyek őrizték a keresztény oktatás évezredes hagyományát, a rendszerváltozást követően a hatalmas igény kielégítésére egymás után alakultak az egyházi óvodák, általános iskolák, gimnáziumok, illetve felsőoktatási intézmények is.
A történelmi keresztény egyházak képviselői, valamint a katolikus, református és evangélikus egyházi óvodák, általános iskolák, középiskolák vezetői, pedagógusai előtt, a konferencia megnyitásaként Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek tartott előadást. Mint mondta, a vallásos nevelés döntő szerepet játszhat a kultúra megújulásában, hiszen az egyházi iskolákban folyó oktatás nemcsak információk átadásában merül ki, hanem az örök igazság megismertetésének lehetősége is. A bíboros beszélt arról is, hogy a katolikus egyház oktatási intézményei az emberi életnek új és szélesebb távlatot adnak, aminek következménye a szolidárisabb és reményekben gazdagabb társadalom lehet. A prímás szólt arról is, hogy aki azt állítja, hogy a vallás kizárólag magánügy, téved, mert a hitnek igenis van hatása a valós életre. Fabinyi Tamás evangélikus püspök előadásában az egyházi iskolák államosítását védő egykori közoktatásügyi miniszter, Ortutay Gyula fenyegető szavait idézte fel, majd azokat a negyvenegy évvel későbbi pillanatokat, amikor megnyitotta kapuját az első újjászervezett egyházi iskola, a Fasori Evangélikus Gimnázium. Kálmán Attila – aki jelenleg a Pápai Református Kollégium Tatai Gimnáziumának igazgatója, a rendszerváltozást követő első szabadon választott kormánynak pedig művelődési és közoktatási államtitkára volt – a szocializmus hagyományt pusztító működéséről beszélt. Mint mondta, akivel nem ismertetik meg múltját, aki nem kötődik a hagyományokhoz, akinek elveszik a hitét, azt sokkal könnyebb a hatalomnak vezetnie, megtévesztenie. Hozzátette: a hatalom jelenlegi birtokosai ma is próbálnak ily módon hatni az emberekre.
Hoffmann Rózsa intézetvezető egyetemi docens, országgyűlési képviselő előadásában a többi közt arról beszélt, hogy az oktatásügy jelen pillanatban mély válságban van. Ez persze nem meglepő, hiszen az egész ország súlyosan beteg, ám az iskolákban a kór az új nemzedék egészséges fejlődését, azaz a holnapunkat veszélyezteti. Ezért gyógyítása minden más feladatnál sürgetőbb. A rendszerváltozást követő első négy évben a korábbi, szigorú pártellenőrzés alatt álló struktúra lebomlott ugyan, de a félillegalitásból előbújt, többnyire felkészületlen új politikai elitnek nem sikerült megalapoznia egy másikat. Eközben a régiek a háttérben készülődtek, 1994-ben visszatértek, és teljes erővel megkezdték saját neoliberális víziójuk megvalósítását.
A folyamatot az 1998 és 2002 között kormányzó polgári erők nem voltak képesek visszafordítani, így 2002-től kezdve, a számottevő parlamenti többség birtokában úgyszólván gátlástalanul folytatódhat a reformnak kikiáltott lázálomszerű rombolás – az óvodától az egyetemig. És ez már nyolcadik éve tart – mondta Hoffmann Rózsa. Példákat is említett. Megszűnt az osztályozás az alsó tagozaton. Gyakorlatilag tilossá vált az évismétlés, megkezdődött az erőltetett integráció anélkül, hogy ehhez a személyi, szakmai és tárgyi feltételeket megteremtették volna. Eltűntek a tanítás tartalmi elemei a Nemzeti Alaptantervből, nincs már kötelező ismeretanyag, a normál (középszintű) érettségi követelménye a 10-12 éves gyerekektől elvárható szintre süllyedt, az iskolák nevelési normáit nyíltan felrúgó, azt akár gúny tárgyává tevő gyerekeket nem engedik büntetni, a terjedő tanulói és szülői agresszióval szemben gyakorlatilag nem lehet fellépni. Vissza fogjuk helyezni jogaiba az iskolarendszernek az egyén és a közösség javát egyaránt szolgáló nevelő jellegét – mondotta az oktatáspolitikus. Ebből következik minden. A politikának tudomásul kell végre vennie, hogy a legjobb befektetés az iskola. Nemzeti sorskérdés, ha úgy tetszik, stratégiai ágazat. A közjó szolgálatába állított oktatásügyet nem lehet odadobni a pénzvilág érdekeinek. Az előadásokat követően az egyházak oktatási szakemberei és intézményvezetői szóltak az egyházi iskolák jövőképéről. A konferencia további részében pedig a kompetenciaalapú pedagógiáról és az abban érvényesülő keresztény értékekről volt szó. Húsz esztendővel ezelőtt csupán tíz egyházi iskola működhetett. Azóta számuk jelentősen gyarapodott. Működésük feltételei nem mindig megfelelőek, ám a szülők, a diákok mindig bizalommal fordulnak az ilyen intézményekhez. Fennmaradásuk, fejlesztésük az országnak, az egyházaknak is stratégiai jelentőségű. A tudás mellett becsületre, család- és hazaszeretetre, tisztességre, munkára, hitre nevelnek. Mindarra, amire az országnak igen nagy szüksége van.
