Ha ez a kiadvány Európa más, nagyobb országában született volna meg, olyan híres lehetett volna, mint a francia enciklopédisták. A Nyugat azonban hazánkban jelent meg, de így is nyugodtan mondhatjuk, hogy a reformkor után ez jelentette a legnagyobb erkölcsi és szellemi megújulásunkat, annak ellenére, hogy két elvesztett világháború látszólag derékba törte. Babits Mihály halálával a lap megszűnt, de a szellem, az erkölcs, melyet a lap képviselt, más folyóiratokban tovább élt, s él a mai írókban is, akár bevallják, akár nem. Szellemi, kulturális és erkölcsi örökségünknek mondhatjuk a Nyugatot, hiszen sokféle meggyőződésű munkatársa közt nem volt kétséges, hogy az útkeresések közt is az ezeréves keresztény kultúrán nevelkedett, értékeket teremtő és felmutató lapot vehettek kezükbe az olvasók.
Hatalmas egyéniségek, tehetséges nemzedékek publikáltak a harminchárom éven át fennálló folyóirat hasábjain, mely felforgatta, átalakította s meghatározta a XX. század magyar irodalmát. Ady Endre, Babits Mihály, Móricz Zsigmond, Hatvany Lajos, Gellért Oszkár, Schöpflin Aladár, Karinthy Frigyes, Kaffka Margit, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, Csáth Géza, Füst Milán, Illyés Gyula, Rónay György és a többi író, akik Babits szavaival élve „erősebbé, modernebbé, tartalmasabbá akarták formálni" a magyar irodalmat, publikáltak a folyóiratban. Az írók, költők, a munkatársak sohasem tekintették a lapot csupán irodalmi munkákat közlő orgánumnak, az irodalmi érvényesülés eszközének. Többet láttak benne: ügyet, amelyért küzdeni, szenvedni és amelyhez ragaszkodni kell, hiszen az a magyar irodalom, a magyar gondolatszabadság, a nemzet ügye volt. Hasábjain a szerkesztők a társművészetek kiválóságait is szívesen mutatták be. Bartók és Kodály új korszakot nyitó zenéjéről írtak, támogatták a modern képzőművészet rokon törekvéseit, figyeltek a színház, a könyvművészet újító tendenciáira, s nagy nyitottsággal ismerték fel az akkor formálódó film- és fotóművészet jelentőségét. A kölcsönös inspirációnak köszönhetően jöttek létre Rippl- Rónai József íróportréi Babitsról, Móriczról, Karinthyról, Szabó Lőrincről, Osvát Ernőről, Fenyő Miksáról és Schöpflin Aladárról. A folyóiratban megjelenő kritikák korán felismerték Czigány Dezső, Csók István, Derkovits Gyula, Egry József, Gulácsy Lajos, Iványi Grünwald Béla, Perlrott Csaba Vilmos, Tihanyi Lajos alkotásainak jelentőségét. A Petőfi Irodalmi Múzeumban december végéig látható kiállítás mutatja be a száz éve született folyóirat történetét.
