M. Tóth Géza még csak nem is a jelenbe, hanem egyenesen a jövőbe ültette át a korszerűsített mítoszt, amely így nem egyszerűen az anyagiasság, illetve a gátlástalan kapitalizmus, hanem a vesztébe rohanó mai fogyasztói társadalom kritikája is lett. Némileg túllőtt a célon. A jelenlegi stylist-ízlésficam áldozatául esett, üresfejű-infantilis isteneket (élükön a karakter nélküli, „divatmajmoló” Wotannal) pont annyira nem lehet komolyan venni, mint a kupec Zsupán báróra, újgazdag cigányvajdára emlékeztető, tohonya Alberichet. Márpedig mégiscsak ő az, aki a mindenek feletti hatalmat biztosító gyűrű megátkozásával elindítja a tragikus események sorát, amely végül az istenek (és az emberek) „alkonyához” vezet.
Egyetlen szereplővel sem lehet (és érdemes) azonosulni. Hiányzik az átérezhető konfliktus: a mesefigurai könnyedségű, farsangi maskarás istenek és a hozzájuk hasonlóan súlytalan „sötét oldal” harcának nincs igazán tétje. Pedig tudjuk, hogy mindez rólunk szól. Nem hiába peregnek az időtlenség látszatát keltően tájak, lakhelyek, történelmi korok, művészeti stílusok, (arany)kincsek montázsolt képei; miközben a germán mitológia, a Nibelung-ének (h)ősi motívumait csak nyomokban fedezhetjük fel. Nyugat és Távol-Kelet. Árudömping. Plázahangulat. Jelek, kódok, vektorok, szimbólumok, logók, cég- és márkanevek kavarognak hálózatban, hogy egy pillanatra se felejtsük: már a jelenünkből fakadó rideg jövőnkben járunk.
Ami a helyén van, a Halász Péter vezényelte zenekar. A fecsegő felszín alatt nem hallgat a mély. Az előadás másik főnyereménye a magyar származású bécsi bariton, Adrian Eröd, a Staatsoper társulati tagjának fellépése: a jelmez tekintetében Pumuklit és Pinocchiót egyaránt idéző Loge, a furfangos-örökmozgó tűzisten vele és általa ez alkalommal A Rajna kincse főszereplőjévé lépett elő.
Az M. Tóth-féle fantasys, scifis Wagner-olvasat súlytalansága ellenére is érdekes, már-már figyelemelterelően látványos produkció. Különösen a Rajna vizében játszódó első szín és a harmadik, nibelheimi jelenet hatásos. Kérdés azonban, hogy e színes-szagos ötletkavalkádból majd át tudunk-e valahogy lépni A walkür „reálisabb”, átélhetőbb érzelmi valóságába, vagy továbbra is – legalábbis nézőként – kívül maradunk a körön. A válaszra jövő márciusig várnunk kell… M. Tóth Gézának a programfüzetben olvasható gondolatai mindenesetre biztatók: „Anélkül, hogy aktualizálni vagy direkten szociologizálni akarnék, A Rajna kincse társadalomkritikai értelmezésében különösen erős Erdának, a Föld istennőjének üzenete: Állj meg, Wotan! Vedd észre, hogy a folyamatos még többre vágyás elpusztít! A semmi közelebbi rokona a mindennek, mint a sok. Az ember számára nem a »még több« a cél, hanem az »elég«.”
Fotó: Nagy Attila
