Ezért valószínűleg a pusztában történtekről is csak annyit mondott tanítványainak, amennyi Márk evangéliumában olvasható: azt, hogy negyven napig tartózkodott a pusztában, és hogy megkísértette őt a sátán. A tanítványok következtették ki később a Jézus életében történt eseményekből, hogy mi is lehetett e kísértés. Gyakran tapasztalták ugyanis, hogy az Isten gondolatait nem értő és azokkal szembeszegülő emberek rá akarták venni Jézust arra, hogy erejét fitogtató, gazdagságot osztogató, e világi királyok módjára politikai hatalmat gyakorló messiásként viselkedjék, és hogy Jézus ezeket az unszolásokat mindig visszautasította. Amikor például a kenyérszaporítás csodája után a néptömeg erőszakkal királlyá akarja tenni Jézust, ő kiszabadítja magát a fellelkesült emberek szorongatásából, és elrejtőzködik előlük a hegyen, hogy ott imádkozzék Atyjához (Jn 6,15). Jézusnak ugyanis, az Atyaisten akarata szerint, szelíd és alázatos szívű Fiúként kellett hirdetnie és életében megvalósítania „Isten országát”, vagyis Isten szeretetének abszolút jelenlétét. Jézusnak valóságos ember lévén nehéz volt a gazdagság helyett a szegénységet, a hatalom helyett az erőtlenséget, az uralkodás helyett a szolgálatot választania. Neki is küzdenie kellett, és ez bizony nem volt könnyű, amint azt a Getszemáni-kertben mondott imájából látjuk.
Márk még két dolgot mond el a pusztában történtekről, melyeket a másik két evangélista nem említ: Jézus „vadállatokkal volt együtt” és „angyalok szolgáltak neki”. Az „angyalok szolgáltak neki” szavakkal az evangélista valószínűleg a 91. zsoltárra utal: „Elküldi angyalaid hozzád, hogy védelmezzenek minden utadon. A kezükön hordoznak téged, nehogy kőbe botoljék lábad” (Zsolt 91,11–12), és ezzel jelzi, hogy Jézus legyőzte a kísértéseket: nem „botolt el”, és egy pillanatra sem engedett a gonosz erőknek. A „vadállatokkal volt együtt” szavakat egyes értelmezők úgy magyarázzák, hogy Márk ezzel akarta ecsetelni, milyen borzalmas és veszedelmes helyen tartózkodott Jézus. Más magyarázók viszont, helyesebben, arra gondolnak, hogy Márk Izajás könyvének egyik versére utal, melyben Isten országának végső, boldog békéjéről ezeket írja: „Akkor majd együtt lakik a farkas a báránynyal, és a párduc együtt tanyázik a gödölyével. Barátságban él a tehén a medvével, a kicsinyeik is együtt pihennek” (11,6–7). Jézus jelenlétével megkezdődött Isten végleges országa, ahol Jézus jelen van, ott gyógyulnak a betegségek, és békében él ember és állat. Több keresztény szent életében is láthatjuk ugyanis, hogy még a vadállatok is békésen meghunyászkodnak előttük. Assisi Szent Ferenc esete a gubbiói farkassal a legismertebb ilyen történet.
