Az étteremben azonban nemcsak egymást, hanem a valaha szebb napokat látott dizőzt, Vadász Emmit (Törőcsik Mari) is megismerik. Az idős díva felismeri bennük a lehetőséget, és felajánlja nekik, hogy ha együttest alakítanak, menedzseli őket. A nők a transzvesztita bárkirálynő (Kulka János) közreműködésével megalakítják a Swing Angelst, és első fellépésükkel óriási sikert aratnak.
Ilyesfajta történetet eddig már milliószor láthattunk. A hollywoodi filmek többnyire itt, a rivaldafényben szoktak véget érni. A Swing azonban itt kezdődik el igazán. A három nő ugyanakkor nem a mesés karrier útján indul el, hanem haknikörútra a Balatonra. Ráadásul nem hatalmas gázsiért, hanem a megélhetésért. Sikerek, kudarcok, botrányok, egymással való viták egyaránt kísérik őket. A körút végeztével mindannyian megváltozott emberként térnek vissza Pestre.
Fazekas Csaba vígjátéka a keserédes magyar film és a tökéletes amerikai vígjáték között van valahol félúton. De ez egyáltalán nem zavaró, sőt. A poénoknak így lesz igazán súlyuk, s ha el nem is hisszük, hogy a vásznon játszódó történet velünk is megeshet, még sincs olyan érzésünk, hogy mindez egy távoli világ meséje. Ez a mi mesénk…
A Swing igazi kikapcsolódást és felhőtlen szórakozást nyújt. Ónodi Eszter magával ragadó, Csákányi Eszter minden megszólalása kincs, Törőcsik Mari (remélhetőleg csak a filmben utolsó) dala megható. Az pedig külön örvendetes, hogy egy magyar filmrendező végre képes elhagyni Budapestet, és nem átallja filmje egyik helyszínéül az amúgy is vászonra kívánkozó Balatont választani. Az a bátorság, amely egy mára sajnos kissé elfeledett, de ragyogó zenei műfajt választ filmzenének, hovatovább témának, ugyancsak dicsérendő.
Egy mondás szerint: „Ahol van swing, ott van út is.” Nem is kétséges, Fazekas Csaba ezzel a filmmel további szilárd köveket tett le azon az úton, amelyet rendezői pályának hívnak.