Meló-dráma

Hol volt még akkor európai uniós projekt, közbeszerzési eljárás, menedzsment? Minden fejlesztés, így ez az építkezés is csak a hit habarcsával indulhatott el, mégpedig az ateista hatalom szélárnyékában. Bajót plébánosa, Beton atya nemcsak pasztorálta a híveket, hanem művezetőként is jelen volt a beruházásnál, s ha az egyházközség erszénye kiürült, vagy a kialkudott összegnél jóval többet kért a mester, a népmesék hőseként elindult szerencsét próbálni. A kegyelemforrás, az egyházmegye támogatása és a helybéliek adakozó kedve szerencsére nem apadt el. A hívek pedig nem csak miseruhában láthatták papjukat…

Pillantsuk bele a naplóba! 1983. szeptember 30-áról ezt olvashatjuk: „Ószövetségi sorok bukkannak fel a tudatomban: »Ideje van a táncnak és a gyásznak… ideje van a kő összegyűjtésének és széthányásának « (Préd 3,4–5). Időzavar kísért, mintha mindennek egyszerre érkezne el az ideje, pedig tudom, hogy az »őskáosz « még az ószövetségnél is előbb volt, nekem viszont az újszövetségben kellene élnem. Holtfáradtan megjöttem a mérnöktől. A csomagtartóban az újabb Rahner-kötet, az udvaron mészoltás, az utcán botrány. Ordít valaki: »Miért veri agyon az anyámat?!«… A szomszéd rádiójából Koncz Zsuzsa bömböl, a kerítésen gyerekek bámészkodnak, hónapok óta most látom őket először. Megérkezett a kőműves. Cölöpöket cipelek. Sötétedik. Harangoznak. Este lett és reggel – sokadik nap. Ma mi történt? Tánc vagy gyász? Azt hiszem, mindegy. Csak az irány legyen jó. Csak a Lélek lebegjen a káosz felett!”

Október 15-éről megtudjuk: „Avilai Nagy Szent Teréz napja. Ő a mi házunknál különb »várkastélyra« gondolt. Én pillanatnyilag semmilyenre sem. Szellememet percről percre újabb kalandok bilincselik le: a villanyóra nem bírja a keverőt, elfogyott az üdítő, hiányoznak a védőkesztyűk. Hatan dolgoznak helyből, mintegy húszan máshonnan. Óriási a hangulat és a lendület, elkészül a pince alapozása.”


S hogy mi történt harminc éve, február 7-én? „Gyárigazgató előszobájában várakozom. Pálmafa, Lenin-kép, titkárnő. Végre nyílik a párnázott ajtó. Mondom a bajom. Ő mosolyog, legyint… »Rendben van! Más a hit és más az üzlet… Különben is, ezen nem múlik az állam és az Egyház viszonya…« Én egyetértően bólogatok, ő pedig pillanatok alatt elintézi az ügyemet. Csak annyit tudok róla, hogy egyszer régen egyházi iskolába járt. Tanárai lehet, hogy már lemondtak róla, talán rég elfeledték, pedig íme a bizonyosság, »éjszaka van vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja, hogyan…« (Mk 4,27).”

Május 14-ének is beszédes a bizonyítéka: „Lassanként, törzsvendég leszek a MÁV Fatelítő üzemében. Már ismernek. Kedvesen leültetnek, meg-megszólítanak. Látják, ideges vagyok. A megbeszélt bajnai teherautónak régen itt kellene lennie. A füstös, kopott kis irodában próbálom a rózsafüzért mondani. Végre itt a kocsi. A vezetőülés magasságából kihajolva mentegetőzik az emberem. Utoljára bikákat szállítottak. Összecsinálták a kocsit, ki kellett takarítani… Most szent a béke. Rakodunk. Otthon egész nap a fával bajlódunk. Nagyon sokan segítenek. (…) Este gyászmisét mondunk. Igen sokan vagyunk. Az egyik református rokon kérdezteti a katolikuson keresztül, hogy ő mikor mehetne áldozni. A szíve szakad, valahányszor a mi templomunkban jár, és a helyén kell maradnia, tisztes távolban. Eszembe jutnak az 1956 előtti reggeli liturgiák, a zsinat előtti passzív felnőttjeink. Nagyot változott a világ is, meg az Egyház is. Amit-akit szeretünk, azért megtennénk bármit, és hál’ Istennek, teszünk is.”

Az emlékké nemesedett építkezéstörténet – amelynek egyes részeit közölte a Vigila –, méltó főhajtás Bajót és a környék ismert és névtelen hősei előtt. Előttük tiszteleg e már-már elveszettnek vélt jegyzetfüzér, miközben megismerjük az egykori nyáj „bárányszagú” pásztorát is.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .