A csipkebokor két-három méteres bokorrá fejlődik, és tüskés ágai nagy ívben kifelé hajlanak. A halvány- vagy mélyrózsaszínű virágok május-júniusban nyílnak, ekkor úgy fest a bokor, mintha pillangók százai lepték volna el. A beporzás után fejlődő, nyújtott gömb alakú bogyók valójában áltermések, az igaziak, azaz a magok bent csücsülnek a bogyó belsejében, szúrós hegyű szőrökbe ágyazva. A kezdetben zöld bogyók augusztusra meggypiros színt öltenek, és az egész tél folyamán a bokron maradnak – a madarak nagy örömére. A kis szárnyasok nemcsak a bogyók miatt kedvelik ezt a növényt, hanem azért is, mert a bokor kiváló és biztonságos fészkelőhelyül szolgál számukra.
Az emberiség már régen felfedezte a csipkebogyó értékeit, az ókorban például sorvadásos betegségeket gyógyítottak vele. Több évszázadnak kellett eltelnie, amíg az orvostudomány a gyümölcs vegyi összetételét is felderítette. A legfontosabb a benne található C-vitamin, amelyből tízszer többet tartalmaz, mint a citrom! Ez az érték 0,5 és 1,2 százalék között mozog. Két-három csésze csipkebogyótea fedezi egy ember napi C-vitamin- szükségletét. Cukortartalma 10-20 százalék, ezenkívül van benne magnézium, vas, alma- és citromsav, mész és cseranyag. Számottevő mennyiségű B2 vitamint tartalmaz, de van benne A-, K-, és P-vitamin is, igaz, ez utóbbiak csak nyomokban fordulnak elő a bogyókban. Fontos összetevője még a pektin, amely egy nem cukorszerű poliszacharid. Ugyancsak nem elhanyagolható erénye, hogy főzés során a bogyókban lévő C-vitamin csak kis mértékben vész el. Bár a csipkebogyót általános erősítőszerként tarja nyilván a közvélekedés, jó hatással van a magas vérnyomásra, valamint máj-, epe- és vesebetegségek gyógyításában is hatásos.
A bogyók begyűjtésével várjuk meg az első fagyokat, ugyanis akkorra érik be teljesen a termés.
