Szemináriumi évei alatt az egyházzenei stúdiumok során fény derült tehetségére, ezért ettől fogva alapos zenei tanulmányokat folytatott, és felszentelésekor már karnagy volt. A Harmat Artúr által megszervezett egyházzenei tanszéket Bucsi László kispapsága idején oszlatta fel a kommunista rezsim a Zeneakadémián, így kivételes tehetsége ellenére nem szerezhetett diplomát. A Hittudományi Akadémián 1973-ban doktorált erkölcsteológiából.
Az állampártot kicselezve civil pályára kényszerült papokat segített hozzá, hogy újra működjenek. Ő alapította a Liszt Ferenc kórust, amely ma is működik. Harmonikus egységet teremtett lelkipásztori kötelességei és zenei tevékenysége között. Küldetését nemes egyszerűséggel így fogalmazta meg: „Muzsikus papnak küldtek.”
Bolberitz Pál – aki 1956-ban került Bucsi atya kórusába – így emlékezik rá: „Meg tudott győzni bennünket arról, hogy van értelme az életnek, bármit teszünk is, ha az Isten dicsőségére tesszük.”
A rábízott közösséget igyekezett minél jobban eggyé forrasztani, erre kitűnő lehetőséget biztosított a Kis Kör, a kórus tevékenysége. Az ötvenes évek végén még csak pár gimnazistát számláló énekkar az évek során jelentősen gyarapodott. Kórusa huszonhat éven át a külföldi egyházi zeneművek mellett Harmat Artúr, Bárdos Lajos, Gergely Ferenc, Lisznyay Szabó Gábor és Lajtha László alkotásait is előadta. Karnagyuk mindig szem előtt tartotta X. Piusz pápa instrukcióit az egyházzenéről: „Szentnek, művészinek és egyetemesnek kell lennie, szem előtt tartva a nemzeti értékeket.” Kodály és Liszt miséit is ennek szellemében tűzte műsorra újra meg újra.
Részt vett a kispapok zenei nevelésében a Központi Szemináriumban, nyaranta pedig az Országos Magyar Cecília Egyesület kántorképzőjén tanított. Később igazgatója is lett e tanfolyamnak, és éveken át szerkesztette a Musica Sacra című folyóiratot. Különös figyelmet szentelt a felbukkanó tehetségeknek. Aki a legcsekélyebb mértékben is konyított a zenéhez, azt a szárnyai alá vette. Akár színészi, akár költői, festői vagy zeneszerzői adottságai voltak, akár a természettudományban volt jártas valaki, Bucsi atya igyekezett egyengetni az útját.
1992-ben Mozart Requiemjének vezénylése közben szívinfarktust kapott, ezután már ritkán vezényelt. 1998-ban hunyt el. A szent zene szolgálatával rengeteg lelket érintett meg. Szent Ágoston szavai jól érzékeltetik szolgálatának fő motívumát: „Aki szeret, az énekel.”
