Fotó: Kissimon István
Katolikusnak keresztelték, mégis kacskaringós úton jutott el addig, míg a hit kérdései igazán fontossá váltak Önnek…
– A nagyapám a belvárosi templom sekrestyése volt. Nagymamám a piaristáknak dolgozott, a család emlékei között ma is megtalálható a Schütz Antal piarista szerzetestől, teológustól kapott óra. Bár engem is megkereszteltek, a szüleim nem voltak vallásosak. A hit kérdéseivel tizennégy évesen, Helmuth von Glasenapp Az öt világvallás című könyvét olvasva találkoztam ismét. Ekkor még inkább a kínai hagyomány fogott meg, mert szerettem a küzdősportokat. Az érdeklődés később is megmaradt bennem. A sorkatonaság alatt két katonatársam vallási vitáit figyeltem nagy érdeklődéssel. Amikor az egyik feltette a kérdést, hogy mi az élet célja, a másik azt felelte: közelebb kerülni Istenhez. Ez annyira szíven ütött akkor, hogy én ehhez a ponthoz kötöm a megtérésemet. A rendszerváltás környékén sokféle hatás ért, de a hit egyre fontosabb lett számomra. Egy idő után úgy éreztem, lehet, hogy minden nagy vallási hagyomány Isten felé mutat, de nekem a magaméhoz, vagyis a kereszténységhez kell fordulnom. Két évet jártam a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karára – ez az időszak rendkívül inspiráló volt –, ám éppen ekkor indult az Agra, ezért abba kellett hagynom. Végül a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán fejeztem be teológiai tanulmányaimat.
Hogyan alakult ki a vállalkozás? Elhatározta, hogy létrehoz egy utazási irodát, és ezután derült ki, hogy mi lesz a fő profil, vagy először volt az üzenet?
– Azt gondolom, hogy az Agra ebben a tekintetben talán egyedinek számít. Ezen a területen nemigen fordul elő, hogy egy cég kifejezetten valamiféle küldetéstudat mentén jöjjön létre. Általában pont fordítva szokott történni. Először is, a motiváció legtöbbször jövedelmi: meg akarnak gazdagodni, vagy legalábbis jól szeretnének élni belőle. Látván a piaci rést, létrehoznak egy üzleti vállalkozást, majd utólag a marketinges és a sales manager kidolgozza az arculatot és az üzenetet. Nálunk előbb volt az üzenet, és csak utána jött létre a cég. A legtöbb utazási iroda mindenféle utat szervez, legfeljebb lesz köztük olyan, amiben a legjobbnak bizonyul. Nálunk kezdettől a kulturális jelleg a meghatározó, másféle utakkal nem is foglalkozunk.
Nagyon sok utazási iroda létezik a piacon. Az Agra miért más, mint a többi?
– Leginkább azért, mert az úgynevezett harmadik világot célozzuk meg. A cég alakulásakor, 1998-ban ez jelentette a fő profilunkat. Irán, India, az észak-afrikai arab országok, a Közel-Kelet nagyobbik része, hogy csak példákat említsek. Később aztán árnyalnunk kellett a megfogalmazást, mert Japán vagy Brazília már aligha tekinthető gazdaságilag elmaradott országnak.
Az Agra különlegességét talán leginkább abban ragadhatjuk meg, hogy útjainkat hiteles szakemberek kísérik és készítik elő, akik igyekeznek megszabadítani a résztvevőket az adott területre vonatkozó esetleges előítéletektől. A tisztánlátást szeretnénk elősegíteni. Ez azért nehéz, mert meglátásunk szerint a média eltorzítva mutatja be a valóságot, márpedig utasaink nagy része onnan tájékozódik. Rajtunk keresztül a saját szemével győződhet meg arról, hogy mi a helyzet mondjuk Iránban, Indiában vagy egy muszlim országban, és segítségképpen egy szakértőtől kap törekvéseink szerint objektív képet az adott kultúráról. Iránról például olyan rossz képet fest a nyugati média, hogy sok utasunkat a családja le is akarja beszélni az útról. Amikor azonban visszatérnek, esetleg éppen ők fogják kiigazítani a család helytelen szemléletmódját. Persze a tárgyilagosság azt is jelenti, hogy nemcsak a pozitívumokról, hanem a negatív jelenségekről is beszélnie kell a csoport vezetőjének. Hiába szeretem a tibeti kultúrát, nem lehetek elfogult, meg kell említenem azt is, hogy a legtöbb helyen az európai értelemben vett higiéné nem létezik.
Nem sok ez egy utasnak?
– De, lehet, ezért kell a csoportvezetőknek megtalálniuk a középutat. Abból kell kiindulni, hogy ezek az utasok már sok helyen jártak, kikapcsolódni szeretnének, vagyis nem tudományos útra jelentkeznek. Ám ha nyitottak, az út során felfedezhetik mind – azokat az értékeket, amelyeket meg szeretnénk mutatni nekik.
Az Agra útjai más földrészekre vezetnek, ez pedig egyáltalán nem teszi olcsóvá a cég szolgáltatásait. Miért vállalkozik egy ilyen útra a magyarországi módosabb réteg?
– Számtalan céllal utazhat az ember. Létezik az aktivitást, a sportot előtérbe helyező turizmus, vallási turizmus, műemlékturizmus… A mi utasaink közül a legtöbben – legalábbis az első alkalommal biztosan – egy olyan egzotikus kalandra vágynak, amivel még nem találkoztak, olyan úti célt keresnek, ahol még nem jártak. Sokan csak ki akarják pipálni a listájukon Perut vagy Japánt. Ezekben az esetekben sajnos nincs olyan motiváció, hogy az illető szeretné megismerni az adott kultúrát. De azért akad, aki például azért jön, mert el akar jutni oda, ahol Stein Aurél vagy Vámbéry Ármin is járt. Sok olyan utasunk volt már, aki kifejezetten szereti az arab kultúrát, ezért csatlakozott hozzánk. Van olyan is, aki csak azért jön el egy útra, mert éppen vallási, világnézeti keresésben van. Akad olyan eset is, amikor az utasok semmilyen kulturális tartalomra nem rezonálnak. Ennek ellenére a lehető legmagasabb színvonalon kell végigvinni a programot.
Manapság sokan érzik úgy, hogy lelki problémáikra a keleti vallásokban találnak megoldást. Az Önök utasai között is vannak, akik ilyen célból utaznak…
– Igen, de szerintem őket sem feltétlenül a tibeti buddhizmus fogja meggyógyítani. Legutóbb egy csoporttal kint voltunk Ladakban a dalai láma Kálacsakra beavatásán, ami egy kéthetes vallási ünnepség, melyet ritkán rendeznek meg, egyúttal tanítássorozat és szellemi gyakorlat. Mintegy százezer résztvevő, egzotikus zene, füstölő, megannyi szerzetes. Az első napon a dalai láma tanítása mindössze fél óra volt. Sok európai is részt vett a szertartáson, olyanok, akik kimentek „megvilágosodni”, vagy csak egyszerűen kerestek valami mást. Azon gondolkodtam később, hogy tulajdonképpen mit is hallottunk. Egy mondatban össze lehet foglalni: legyünk jó emberek. Joggal merül fel a kérdés: vajon otthon, a saját hagyományunkban nem tudnánk megtalálni ezt? Az is igaz, hogy ha valaki több ezer kilométernyi távolságra utazik a problémájával, és az útja során szembesül egy erős spirituális hagyománnyal, akkor az segíthet önmaga, esetleg a vallása jobb megismerésében is.
De azért nem ez a jellemző…
– Sokszor hiányzik egy-egy utasból az, amit „normális” emberi viszonyrendszernek nevezünk. A tisztelet vagy a másik megbecsülése, az együttérzés. Hiába látja valaki a kolostorokat és az egzotikus kultúrát, ha elemi szinten nincs meg benne valami. Ilyenkor elég, ha a viselkedésünkkel mutatunk valami olyat, amit esetleg a saját környezetében nem tud megtapasztalni. Nem kell hozzátenni, hogy ez az evangéliumból forrásozik. Elég, ha látják az emberen például azt, hogy számára fontos az őszinteség, ez önmagában is képes hatni. De szinte mindig akad olyan a csoportból, aki többet szeretne. Hazatérve elkéri az út során említett filmek, könyvek listáját, utánajár mindannak, amit hallott és tapasztalt.
Erősítheti a keresztény identitást az, hogy egy más kultúrával, más vallással találkozik valaki?
– Szerintem a kultúrák közötti híd létrehozása éppen azt jelenti, hogy elutazol egy távoli országba, megismered annak kultúráját, és ennek segítségével jobban értékeled majd a sajátodat. Nem leszel kint muszlim vagy buddhista, de esetleg így visszatalálsz a kereszténységedhez. Ezt itt az Agránál is meg lehet tapasztalni. Akkor is így van ez, ha egy olyan országban jár valaki, ahol erős a jelenléte valamely más vallásnak. Az ilyen helyen pont ezért erősödhet meg a saját keresztény identitásom. De az is lehet, hogy a kereszténység valamilyen formájával találkozom a harmadik világban, és az lesz rám rendkívüli hatással. Egyszer az iraki Moszulban – itt káldeus keresztények is élnek – egy helyi templomban éreztem azt, hogy a sok muszlim hely után végre hazai pályán vagyok.
Gyakran találkozni nálunk azzal a gondolkodással, amely nem képes túllépni a saját maga körül tapasztalt kisvilágon…
– Valóban, mi is szembesülünk időnként a provinciális gondolkodással, sőt, annak szélsőséges, az önteltségig fokozódó formáival is. Ilyen esetben az utas a másik kultúrával való szembesülés sokkjára adott válaszként kizárólag a rosszat veszi észre maga körül. Jó példa erre India, mert kultúrája annyira eltér a mienktől. Az utas látja a körülményeket, a koszt vagy a betegséget, emellett pedig a háromezer-ötszáz éves templomot. Nem tud mit kezdeni azzal, hogy Puskáson kívül senkinek semmi más nem jut az eszébe Magyarországról. Ez elég rosszul tud esni. Ám lehetőség van a visszacsatolásra. Észre lehet venni, hogy mi is a világ kultúrájához tartozunk, hogy mindaz, ami nálunk van, az azért értékes, mert része mindannak, amivel máshol találkozunk, kiegészíti és gazdagítja azt. Nemcsak azt láthatja az ember, hogy egy nepáli ugyanúgy érez, ahogy mi; az is tudatosulhat benne, hogy mi is érezhetünk úgy, ahogyan egy nepáli.
Van esetleg olyan jelenség, amelyben lényeges eltérés mutatkozik a magyar és más népek gondolkodása, viselkedése között?
– A harmadik világba vezető utunk során egyvalami nagyon feltűnő az itthoni viszonyokhoz képest. Az ottani társadalmak nagy része – a nélkülözések vagy a túlzott modernizmus ellenére is – sokkal inkább közösségi, mint a magyar. Láthatunk Koránt olvasó iráni zöldségest, vagy ladaki pásztort, amint állatait terelve folyamatosan mantrázik. A vallásnak, a spiritualitásnak pedig közösségteremtő ereje van. Nálunk – kevés kivétellel – mindenki a saját pecsenyéjét sütögeti, így nincs közösség, és nem egymásért élünk, hanem sokkal inkább magunkért.
Hogyan lehet az utazásszervező piacon úgy működni, hogy a cég a keresztény etika követelményeit is betartja?
– Szigetként. Egyszer egy közgazdász utas megkérdezte, hogy miként működünk. Elmondtam, hogy semmi mást nem teszünk, csak szervezzük az utakat, közben se jobbra, se balra nem térünk el. Ő említette akkor, hogy a közgazdaságtan ismeri ezt a sziget formát. Ennek a felfogásnak az lehet a következménye, hogy egy idő után más szigetekre lelünk, azok meg felveszik velünk a kapcsolatot. Így a sok sziget együtt tud működni. Tudomásul kell venni, hogy a magyar üzleti világ sem keresztény. Mindig ott vannak a kísértések, de nem szabad engednünk, a mindennapok döntéseiben meg kell maradnunk az értékközpontúság mellett, hiszen az üzenet az értékteremtés. Ha ezt következetesen meg tudjuk valósítani, akkor nem járunk rossz úton. Nálunk a legfontosabb talán az előítéletek lebontása, ez pedig szerintem minden tekintetben keresztényi cselekedet.
