Nem sok maradt meg a településből sem, amelyhez most érkezünk, pedig fontos hely, hiszen galileai működése idején Jézus itt talált otthonra. Kafarnaum volt az akkori idők kereskedelmi központja, ahol sokféle ember megfordult, ezért megfelelő színhely volt a Mester számára, aki nem elbújni akart az emberek elől, hanem szerette volna megszólítani, magához vonzani őket. Innen vitt az út a tengerhez, Damaszkusz és Akkó városa felé, és itt volt a határa a két fejedelem, Heródes Antipász és Fülöp birodalmainak. Ez vámhatárt is jelentett, ami Jézusnak alkalmat adott arra, hogy elhívja a bűnös foglalkozást űző Lévi-Mátét vámasztalkájától, és tanítványává tegye. A kafarnaumi százados szavai jutnak először az eszembe: „Uram, nem vagyok méltó, hogy betérj házamba. Csak szólj egy szót, és szolgám meggyógyul!”
Most Jézus egykori hajlékába érkezünk, a Péter apostol háza fölé épült templomhoz. Körülötte szürke kövekből hatalmas romkert. Aquincumhoz hasonlítom, mert egy méter magas falakat látunk mindenfelé. Ez hát a híres város, amely, bár otthonául választotta az Üdvözítő, nem fogadta be őt. Erről a városról szól Jézus híres jövendölése: „És te, Kafarnaum! Vajon az égig emel ke del? A pokolba süllyedsz. Ha Szodomában mentek volna végbe a csodák, amelyek benned történtek, még ma is állna. De mondom nektek: Szodoma földjének elviselhetőbb lesz a sorsa az ítélet napján, mint neked.” Az akkori Kafarnaum tehát majdnem teljesen elpusztult. Romjai közül a zsinagóga pedig Jézus koránál később épült a ma látható formában. Ahogy Szent Márk írja: Jézus a zsinagógában úgy tanított, mint akinek hatalma van, aztán kiűzte az ördögöt a megszállottból, és meggyógyította Simon lázas anyósát. Péter házára lapos, modern, űrhajószerű templom épült, amelynek belső terében jól láthatóak a régi ház alapjai. Itt lehetett otthona az Üdvözítőnek. Ki tudja, mennyi pihenésre volt szüksége… Elképzelem az akkori lapos tetejű épületeket. A ház zsúfoltsága elől éjjelente talán időnként a tetőre vonult el imádkozni. Nem olvasunk erről, de nappal olyan sokan kereshették fel, hogy olykor biztosan szüksége volt az egyedüllétre. Fontos, hogy volt egy család, amely befogadta, amelynek tagjai törődtek vele. Péter anyósa pedig – gondolom – gyógyulása előtt és azután is többször szolgált nekik. Templom ez a hely, templom lett már akkor, amikor Jézus otthonra talált itt. Csupán néhány percet tölthetünk el az istenházában, aztán Szent Péter szobrát nézzük meg a vízparton. A halott várost látva nehéz elképzelni az egykori élő, nyüzsgő települést. Az jár a fejemben, hogy vajon a mi hatalmas városainkból mi látszik majd kétezer év múlva. Válasz nincs, de a kereskedők és a vámosok házai a szegényekével együtt enyésztek el.
Kafarnaum után északra igyekszünk, a Jordán forrásához. Útközben a madárvonulásokról és a víztározókról hallunk az idegenvezetőnktől. A Genezáreti-tó vízkészletén túl e tározók biztosítják az itt élők vízszükségletét. Nagy kincs a víz ezen a tájon, fontos, hogy kinek a birtokában vannak a források és a vízpartok, ezért igyekeznek minél többet megőrizni a természetes vizekből. Mi is sok vizet fogyasztunk, egymás után bontjuk ki az újabb és újabb palackokat, pedig nem is a forró nyári időszakban járunk. Így volt ez az ókorban is, amikor az emberek számára az életet jelentette az elegendő mennyiségű ivóvíz. Az utazók éjszaka a fejük mellett tartották a kulacsukat, mert ha eltört vagy elveszett, az halálos veszélyt hozhatott rájuk. Aki abban az időben kutat ásatott a közösség számára, az hatalmas jót tett embertársaival. Nem jártunk Jákob kútjánál, de ha már a vizet említettük, eszembe jut a szamariai asszony, aki félreértette Jézus szavait, amikor ezt hallotta tőle: „Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.”
Leszállunk a buszról a nemzeti park közelében, a távolban a Hermon-hegy havas csúcsa. Ma Baniyasnak hívják e települést, amelynek neve az ókori Pán isten szentélyének tiszteletéből ered. E szentélyt Nagy Heródes újíttatta fel, majd Fülöp negyedes fejedelem fejlesztette várossá Augustus tiszteletére. Rövid sétát teszünk a Jordán hideg habjai mellett, célunk a vízesés, amely közel van a forráshoz. Mintha nem is ugyanaz a folyó lenne, mint amelyet korábban láttunk, ezen a szakaszon inkább egy gyors folyású hegyi patakhoz hasonlít. Ha közel tudnánk menni, meg is kóstolnám, hiszen itt tiszta a vize. Itt, Fülöp Cezáreája közelében hangzott el Péter vallomása: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia.” Krisztus válasza pedig a primátus ígérete volt: „Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt.” Fennsíkra érkezünk, komor, sziklás tájra. A vulkánok már évmilliókkal ezelőtt kihunytak, de ma is nagy sziklák nehezítik a földművelést ezen a vidéken. A Golán-fennsíkon a háború nyomait is látjuk. Negyven évvel ezelőtt az itteni összecsapások híreit hallgatták a rádión szüleink, nagyszüleink, s még bennem is jelen van valami nyugtalanság, amikor errefelé utazunk. Hatalmas sziklák, kövek, kerítések mindenütt, és a határ mellett egy különleges népcsoport, a drúzok települései. Nem szállunk ki, csak átrobogunk mindennapi életükön. Múltjuk, vallásuk ezer éve elkülöníti őket környezetüktől, mégis megmaradtak. A Golán-fennsík vége már barátságosabb vidék: ezt a megművelt földek és szőlők jelzik. Lefelé meredek szerpentinen visz az út. Máig rejtély, hogyan jutottunk le a busszal, mindenesetre a sofőrt felszólítás nélkül, egy emberként tapsoltuk meg a völgybe érve. Mai végcélunk a Jordán folyó zarándokok és turisták számára szépen kiépített része. Nem tűnik megalapozottnak az a hagyomány, mely szerint itt keresztelkedett meg Jézus, hiszen ez a Genezáreti-tóhoz közeli hely valószínűleg távolabb esett Keresztelő János működési területétől. Mindenesetre itt is emlékezhetünk Jézus keresztelésére, a zarándokok bemerítések alkalmával újíthatják meg keresztségi fogadalmukat. A táj meseszép, a vízben harcsák úsznak, felettük sirályok játszanak. A kegytárgyboltok mágnesként vonzanak mindenkit. Éhesek vagyunk, de először a Jordán partján levő táblákhoz megyünk, ahol szinte a világ minden nyelvén, így magyarul is olvasható a Szent Márktól vett idézet: „Azokban a napokban történt, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkereszteltette magát Jánossal a Jordánban. Amikor feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek galamb alakjában leszáll rá. Szózat is hallatszott az égből: »Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem«.”
(Folytatjuk.)
Fotó: Kissimon István
