Ami a rendezőt illeti, nem is kellett csalódnom: a kifejezés intenzitását és a morális dilemmák kiélezésén alapuló karakterdrámát mindig előtérbe helyező Aronofsky hozta a formáját, első nagy költségvetésű mozijának stúdiója pedig hozzáadta a maga összetevőjét: a lenyűgöző látványt. A végeredmény pedig annak ellenére lett egyedi, hogy a tesztvetítések és az első kritikák egy sokkal középszerűbb, egyenetlen eposzt sejtettek. Nem mintha a Noé remekmű lenne: több esetben – főként az özönvíz megindulásának környékén – úgy tűnik, mintha a szerzői látásmód és a látványfilmes gesztusok szinte ölre mennének egymással.
Amikor azonban rendezőnk kezébe kerül a gyeplő, helyreáll az eredeti koncepció: a bibliai történetet alapul vevő, ám azt több apró momentummal és egy szívszorítóan aktuális értelmezéssel bővítő cselekmény. Lepusztult, elhagyott bányák és rozsdásodó romok jelzik, hogy allegorikus történetet látunk: az emberiség mérhetetlen kapzsiságában végzetesen megsebezte élőhelyét, Isten áldását átokba fordította, és maga idézte fejére az ítéletet. Ennek megfelelően eleinte a karakterek is vázlatosak: Noé (Russell Crowe) eltökélt, ellenfele (Ray Winstone) fanatikus, a maroknyi család pedig kétkedve bár, de követi az apát az ismeretlen jövőbe. Ami a bárka ajtajának bezárulásakor meg is érkezik, kínzó dilemmákat tartogatva szereplőinknek. Az ökológiai vonatkozás ezen a ponton elhalványul, hogy helyet adjon egy súlyos Tragédia-allúziónak, valamint az édenkerti bűnbeesés és az Izsák-próbatétel parafrázisának.
Aronofsky változtatásai ellenére tiszteletteljesen bánik a bibliai alapanyaggal, itt-ott elejtett szimbólumai – a kígyóbőr, a bogyó vagy a fehér galambpár – pedig ügyesen építik az üzenetet, mely nem tolakodó, mégis egyértelmű: az élet a kataklizmán túl is élni akar, ám az ember a maga erejéből képtelen az újrakezdésre. Így válik a Noé minden hibájával együtt is a remény filmjévé: csak akkor munkálkodhatunk új édenkert felépítésén, ha megkapjuk hozzá az Úr áldását. Bíznunk kell hát rendületlenül, hogy végül elmondhassuk: így kellett történnie mindennek, hogy beteljesedjék az Írás.
