Gódány Rita: – Kentenich atya egy felújított temetőkápolnában tartotta előadását a diákok köréből létrejött Mária-kongregáció tagjainak. Az említett szeretetszövetség a Szűzanya és a fiúk között jött létre. Kentenich atya előadásában azt tárta eléjük, hogy az önmagukkal szemben támasztott követelményeket a legmagasabbra állítsák, kötelességeiket a leghűségesebben teljesítsék, és buzgón imádkozzanak. Ezzel gyarapítsák a Szűzanya „kegyelmi tőkéjét”.
G. Róbert: – Kentenich atya mint – egy a Szűzanya nevében tette e mellé azt az ígéretet, hogy ha mindezeket teljesítik, akkor „az ifjú szíveket magamhoz vonzom, nevelem őket, és osztom majd kincseimet”.
G. Rita: – A Schönstatti Szűzanya kincsei: a lelki otthonosság, a lelki átalakulás – nevelés és önnevelés – és az apostoli gyümölcsözőség.
G. Róbert: – Schönstatthoz több módon is lehet kötődni. A leglazább a zarándokmozgalom, ennek tagjai azok, akik szimpatizálnak velünk. Eggyel beljebb a liga található, utána a szövetségek következnek. A legszorosabb kapocs a szerzetességre hasonlít, ennek a neve kötelék. Magyarországon jelenleg egy Mária nővér van. A pappá szentelésre készülő Csermák Péter pedig schönstatti atya lesz. A családmozgalom mellett meg kell említeni a fiú- és a lánymozgalmat is, amelyek nagyon aktívan tevékenykednek.
– Biztosan sok más pap is megszívlelendő tanácsokat adott az első világháború nehéz időszakában a fiataloknak. Miben rejlett Kentenich atya sikerének titka?
G. Róbert: – Őt az Úristen arra választotta ki, hogy a Szűzanya gyermekeként sajátos módon építse Isten országát. Ez nem egy fantaszta elképzelése volt. Ő a természetes és a természetfeletti valóságára épített. Neki sikerült e kettőt szerves egységben összefogni. A schönstatti lelkiség egyik kulcsfogalma a gondviselésbe vetett gyakorlati hit. Ez azt jelenti, hogy annyira komolyan kell venni a Jóisten vezetését és gondoskodását, hogy az határozhassa meg a gyakorlati életet.
G. Rita: – Kentenich atya jól érzékelte, hogy miként lehet a legjobban megszólítani a fiúkat. Úgy beszélt nekik alapító előadásában, hogy az tüzet gyújtott. Sikerült elérnie a fiúk lelkét-szellemét. Úgy látta, hogy Isten a háború kitörésével jelet adott. Ez volt a nagy próbatétel, mellyel bizonyítaniuk kellett a Szűzanyához való hűségüket és az egymáshoz való ragaszkodásukat. A diákok katonatársai észrevették, hogy ők nagyszerű értékeket képviselnek, így jöttek létre a háború után az első kiscsoportok.
G. Róbert: – Az alapító sajátos karizmájával figyelte, hogy mi is van alakulóban. A háború után ugyanis összejövetelt szerveztek a fiatalok, ám Kentenich atya lemondta a részvételét. Ezzel a lépésével azt akarta megvizsgálni, hogy mennyire komoly a szándékuk. Ők úgy döntöttek, hogy nélküle is folytatják a megkezdett munkát. Ebből világossá vált Kentenich atya számára, hogy ez az Isten akarata.
– Önök sok évig külföldön éltek. Miként kerültek Ausztriába?
G. Róbert: – Bár én 1956-ban csak tizenhét éves voltam, amikor a szovjet csapatok támadása miatt mozgósítást rendeltek el, csatlakoztam a dunapentelei tüzérség védelméhez. Szem- és fültanúja voltam, amikor a szovjetek szétlőtték a város ágyúit. A forradalom idején egy téesz átalakításánál is hallattam a hangomat. Mégsem ez indított arra, hogy elhagyjam a hazámat. Ez az elhatározás egy jelentéktelen esemény következtében született meg bennem.
Már 1957 januárjában haza szerettem volna térni, de figyelmeztetést kaptam otthonról, hogy maradjak kint. Itt ismerkedtem meg a feleségemmel is, aki a bécsi Pázmáneumban – én itt laktam – dolgozó nagynénjéhez jött látogatóba.
– Hogyan találkoztak a Schönstattal?
G. Róbert: – A Pázmáneumban lakott a rektor egyik rokona, Aquila, aki schönstatti Mária-nővér volt. Ő szervezett a nyári szünetben egy olyan programot, amely során eljutottam Schönstattba. Valami megérintett engem, ezért egyik társammal még ugyanazon a nyáron visszatértünk ide. Később egy kis közösség is létrejött Bécsben. Az alapítás emlékére minden hónap tizennyolcadikáján összejöttünk, és egy kis újságot is kiadtunk, amit én szerkesztettem.
– Miért tértek haza a nyolcvanas évek elején?
G. Róbert: – A feleségemmel összeházasodtunk, megszülettek a gyermekeink, ám én mindig haza szerettem volna jönni. A hetvenes években valaki megrendelte nekem a Valóság című folyóiratot, amiből érzékeltem, hogy itthon sok minden átalakulóban van.
G. Rita: – Bántott bennünket, hogy nem lehetünk a hazánkban akkor, amikor ilyen fontos változások történnek.
G. Róbert: – Én ebben az időben hittant tanítottam. Egy alkalommal a gyerekek az egyik kedvelt német bibliai éneket énekelték: „Ábrahám, kerekedj fel, indulj el a hazádból!” Ez szíven ütött, erősítette a késztetést a hazatérésre.
– Milyen körülmények között jött létre és bontakozott ki a magyarországi Schönstatt mozgalom?
G. Rita: – Bécsben Beller Tilmann schönstatti atyával voltunk kapcsolatban. Én nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy mi lesz velünk itthon, ezért Tilmann atyát is megkérdeztem erről. Ő csak ennyit mondott: „Benne lehet a tervben.” Megígérte, hogy egy évben egyszer eljön Magyarországra, és meglátogat bennünket. Az első ilyen alkalommal azt tanácsolta nekünk, hogy rendszeresen járjunk gyónni. Amikor ezért elmentünk a veszprémi székesegyházba, a mise után megszólítottunk egy fiatal párt. Ebből a beszélgetésből aztán kialakult egy baráti kapcsolat.
G. Róbert: – A másik vonal úgy indult el, hogy egyszer elmentem a veszprémi piarista templomba egy imaközösség összejövetelére. Bemutatkoztam, elmeséltem, hogy hol és hogyan élek. Ezután odajött hozzám egy fiatalember, aki elmondta, hogy fiatal házas, feleségével több gyermeket szeretnének. Címet cseréltünk. Amikor meglátogatott bennünket, éppen nálunk volt a másik házaspár is, így derült ki számunkra, hogy ők már ismerik egymást.
G. Rita: – E két pár kezdeményezésére határoztuk el, hogy kéthetente összejövünk. Egy alkalommal Tilmann atya látogatása egybeesett a kiscsoportunk összejövetelével. Megkérdeztük tőle, hogy nem jönne-e el Veszprémbe ehhez a két házaspárhoz. Velünk tartott. Ebből aztán éjszakába nyúló beszélgetés lett. Utólag ezt tartjuk a Magyarországi Schönstatt Családmozgalom indulásának.
– Hogyan fejlődött tovább a mozgalom?
G. Róbert: – Később is a személyes találkozások alakították. Így terjedt egyik embertől a másikig a mozgalom híre.
G. Rita: – Az egyik fordulópont 1985 volt. Ekkor került sor az első családnapokra – Tilmann atya tartotta –, melyen öt család vett részt. Egyszerű körülmények között voltunk itt, Óbudaváron. 1988-ban már kilenc család volt jelen. Néhány év múlva már annyi család szeretett volna jönni – egy héten tizenöt családdal tudtunk foglalkozni –, hogy két hetet kellett biztosítani számukra. Aztán már három, később négy hétre kellett beosztani a családokat. Amikor pedig Tilmann atya lett a német Schönstatt vezetője, már csak ritkábban tudott jönni, ezért betanított néhány házaspárt, hogy ők is tartsanak előadásokat.
– Joseph Kentenichnek sok fáradságába került, míg az egyházon belül elfogadást nyert a mozgalma. Önöknek milyen küzdelmeik voltak?
G. Rita: – Azt kell mondanom, hogy nyitott kapukra találtunk. Amikor Tilmann atyával elmentünk Szendi József veszprémi érsekhez, hogy bemutatkozzunk, és bejelentsük neki, mit is csinálunk, megkérdezte: „És mit szeretnének tőlem?” Tilmann atya azt válaszolta, hogy az áldását kérjük. Ő pedig megadta ezt számunkra. Azóta is rendszeresen beszámolunk a püspöki kar tagjainak a tevékenységünkről. Márfi Gyula jelenlegi érsekünk is kifejezte afölötti örömét, hogy a magyar Schönstatt központja a Veszprémi egyházmegye területén van.
– Szervezetileg miként van jelen a magyar mozgalom az egészben?
G. Róbert: – A szervezetről azt mondta Kentenich atya, hogy csak annyi legyen, ami feltétlenül szükséges, lélekápolás pedig annyi, amennyi csak lehetséges. Nemzetközi jelenlétünk a minket is érintő rendezvényeken való részvételben és személyes kapcsolatok ápolásában valósul meg.
G. Rita: – Szeretném még megemlíteni, hogy már kétszer volt itt Óbudaváron nemzetközi családnapos hét. Erre jöttek Svájcból, Németországból, Lengyelországból, Spanyolországból is. Gertrud-Maria német schönstatti Mária-nővér jár még ide rendszeresen. Részt vesz a vezetésben, előadásokat tart, látogatja a fiatalokat és a családokat.
Fotó: Kissimon István
