A homília ugyanis párbeszéd: Isten és az ő népe, a pap és a rábízottak között. Ezért „aki prédikál, annak ismernie kell a közössége szívét” (EG 137). Egyfajta anyai beszélgetés ez, amelyben hitbeli anyanyelvünk szólal meg. „Ennek a nyelvnek olyan a hangzása, hogy az bátorságot, lélegzetet, erőt, indítást közvetít” (EG 139). Bár ilyenek lennének a vasárnapi prédikációk! Nem arról van szó, hogy szórakoztatni kell, nem szükséges „eseménnyé”, „jelenséggé” változtatni a beszédet, ez ugyanis magával a lényeggel lenne ellentétes (vesd össze EG 138). „Még olyan esetekben is, amikor a homília kissé unalmasra sikerül, ha megérzik ezt az egyházias-anyai lelkületet, mindig termékeny lesz, mint ahogy egy anya unalmas tanácsai idővel gyümölcsöt hoznak a gyermek szívében” (EG 140). Hisz ez a gyümölcs, a szív lángolása a cél, nem pedig a tűz kioltása egy olyan prédikáció által, amely fáj a papnak, mert nem szeretettel mondja, s fáj a híveknek, mert hallgatása elapasztja a szeretetet.
A pápa ezek után konkrét tanácsokat ad a prédikáció előkészítésével kapcsolatban, kiemelve a Szó bensőségessé tételének fontosságát, azt, hogy a pap mind az Igében, mind a nép életében otthonosan és szeretettel mozogjon. Egy nem imádkozó, nem belső hitből, szeretetből megszólaló prédikátor képtelen olyan homíliát mondani, amely hiteles evangéliumhirdetés.
A prédikáció kivitelezéséhez Ferenc pápa gyakorlati támpontokat ad (vesd össze EG 156–159), emlékeztetve arra, hogy a miként sohasem elhanyagolható:
– „Tömören beszélj, kevésben sokat mondj” (Sir 32,8).
– A képek használatának megtanulása. A jó homíliában mindig legyen „egy gondolat, egy érzés, egy kép”.
– A nyelvezet egyszerűsége, az emberek által beszélt nyelv elsajátítása. A papnak „sokat kell figyelmesen hallgatnia, részt kell vennie a nép életében, és szívesen kell figyelnie”.
– A tartalom legyen világos, a gondolatok vezetése áttekinthető, logikus, „hogy a hallgatók könnyen követhessék a prédikátort”.
– Pozitív nyelvezet alkalmazása. „Nem annyira arról beszél, amit nem szabad tenni, hanem inkább azt tárja elő, amit jobban tehetünk.” Csak így ébreszt reményt a hallgatókban!
Végezetül még egy tanács: jó „ha papok, diakónusok és világiak rendszeresen összejönnek, hogy közösen találják meg az eszközöket, melyek vonzóbbá teszik a prédikációt”!
