Ha nincs kiengesztelődés, ha nem békültek ki igazán a szembenálló felek, akkor egyszer csak kirobban az elfojtott harag és keserűség, s újra fellángol a háborúskodás. Soha nem lesz ennek vége?! Ki állítja meg ezt a vég nélküli harcot? Hiszen ennek nem lehet igazi győztese.
Mindkét fél veszít: türelmet, békét, boldogságot, egészséget, és sajnos elveszítheti a legnagyobb kincsét is: a hitét, szeretetét és Istenét. Gyakran előfordul, hogy két fél siralmas verekedésén titokban a harmadik nevet – talán hasznot is húz belőle, például akkor, ha fegyvereket ad el nekik…
Az egész világot teremtő Atyaisten nem hagyta el az embereket, akik elfordultak tőle. A sok próféta után – akik mindig megtérésre szólították fel a bűnösöket – elküldte a földre a Fiát, hogy az embereket kibékítse egymással, és kiengesztelje őket Istennel: „Mert erre vagytok hivatva, hiszen Krisztus is szenvedett értünk, példát adva nektek, hogy kövessétek nyomdokait.” „Bűnt nem követett el, hamisság nem volt ajkán.” „Amikor szidalmazták, nem viszonozta a szidalmat; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta magát az igazságos bíróra. Vétkeinket a saját testében fölvitte a (kereszt)fára, hogy meghaljunk a bűnöknek, s az igazságnak éljünk. Sebei szereztek számotokra gyógyulást” (1Pét 2,21–24).
Nekünk is csak így van esélyünk a békére: ha Jézus gondolkodását, lelkületét, cselekedeteit valósítjuk meg az életünkben. Csak úgy győzhetjük le a gyűlölet tovaterjedését, ha magunkban megállítjuk azt, s helyette emlékezetünkbe idézzük Jézus tanítását az ellenségszeretetről. A béke, amiért hónapok óta oly buzgón imádkozunk, először bennünk kell, hogy megszülessen. Akkor tud elterjedni az egész társadalomban – lehet, hogy nem ma, nem mostanában, de a jövőben. Mert az emberi szívben őrizgetett gyűlölet vezet a háborúhoz, s ezt a világ összes békeszerződése sem tudja megakadályozni, legfeljebb ideig-óráig féken tartani.
Bármi gondunk, akár jogos panaszunk van egy ország vezetőjével, egy politikussal vagy bárkivel szemben, soha ne hagyjuk, hogy rajta keresztül egy ország népe vagy egy másik nemzetiség ellen uszítsanak bennünket. Akik szembe akarják állítani egymással az egymás mellett élő, különböző nemzetiségű embereket, azok a gonosz lélek szolgái, aki mindig széthúzást, és végül háborúságot, halált akar hozni az emberiség nagy családjára. Aki – ahogy mostanában többször hallhattuk – halált kiált az ellenségre, az vagy nem ismeri az evangéliumot, vagy ha igen, akkor nem hallgat az evangélium Jézusára, aki világosan ezt mondja: „Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Áldjátok azokat, akik átkoznak benneteket, és imádkozzatok azokért, akik gyaláznak titeket” (Lk 6,27–28). „A rosszat jóval győzzétek le!” (Róm 12,21). Ha hűséges hívei akarunk maradni, akkor nekünk sem lehet más véleményünk.
Tegyük meg tehát mindazt, amit megtehetünk a béke érdekében. Imádkozzunk politikusainkért, hogy Isten szavára hallgatva bölcs döntéseket hozzanak, és bízzuk magunkat Istenünkre, aki soha nem hagy magunkra bennünket.
Majnek Antal püspök
Munkács, 2014. március 19.
