A középkorban számos följegyzés tanúsítja, hogy olyan papok kísérték a katonák hadjáratait, akiknek püspökeik adták meg a szükséges felhatalmazást ehhez a lelkipásztori tevékenységhez. Az állandó hadseregek megszületésével a XVI. században sajátos egyházi joghatóság jelenik meg a katonaságot ellátó papokkal kapcsolatban. 1645-ben X. Ince pápa Cum sicut maiestatis kezdetű apostoli levelében megerősíti, hogy egyes papok néha a joghatóságuk alatt szolgáló klerikusok tényleges püspökeinek és főpásztorainak minősülnek. 1910. március 3-án X. Piusz pápa az In hac Beatissimi Petri Cathedra kezdetű motu proprióban megalapította a chilei tábori helynökséget, amit hamarosan továbbiak követtek. Jelenleg harminchat katonai ordinariátus van a világon. XII. Piusz Sollemne semper című, 1951. április 23-án kiadott instrukciója szabályozta először egyetemesen a katonai püspökségek működését. A II. vatikáni zsinat jelentette az újabb mérföldkövet, amely több dokumentumában is arra figyelmeztet, hogy a különböző társadalmi rétegekkel külön kell foglalkozni. II. János Pál pápa 1986-ban kiadott apostoli konstitúciója, a Spirituali militum curae a legfontosabb dokumentum. Ez úgy fogalmaz, hogy a tábori püspökségek legjobban az egyházmegyéhez hasonlítanak, de arról is ír, hogy miben térnek el tőle. A katonák olyan társadalmi csoportba tartoznak, amelynek különleges és sajátságos feladata, szolgálata, hivatása és ezekből adódó jellegzetes élethelyzete van, ezért speciális lelkipásztori gondoskodásra van szükségük.
– Másként kell a hit dolgairól szólni egy katonához, mint másokhoz?
– A katonák mellett szolgáló lelkipásztor munkáját a kumulatív (összesítő) szóval jelölhetnénk meg a legjobban. Vagyis nem vesszük ki a katonát a helyi egyházi közösségből, csupán arról van szó, hogy amikor különleges helyzetben van, akkor mi vagyunk ott mellette. Bármennyire is úgy tűnik, ez nem valamiféle versengő lelkipásztorkodás a lakóhely szerinti plébános és a tábori lelkész között. A katonalelkészek a maguk sajátságos módján kínálják fel az üdvösség eszközeit, ott, ahol a katonák szolgálatot teljesítenek. Az is nyilvánvaló, hogy az ilyen feladatokat teljesítő papoknak beható és közvetlen ismereteket kell szerezniük a katonai életről, képesnek kell lenniük arra, hogy hozzáidomuljanak a katonák gondolkodásmódjához, meg kell tanulniuk azt a nyelvezetet, amelyen a katonák kommunikálnak, ismerniük kell azokat az erkölcsi problémákat, amelyek a fegyveres erők tagjait leginkább foglalkoztatják. Az is fontos, hogy a katonák között élve könnyen elérhetővé kell tenniük magukat, elsősorban a nehéz pillanatokban. Ezért van szükség saját, önálló egyházkormányzatra, vagyis katonai ordinariátusra, amelyet püspök vezet. A tábori lelkészek mellett ugyanakkor szükség van hívő katonákra is. Ezért hoztuk létre három éve a Katolikus Tábori Püspökség Baráti Körét. II. János Pál mondta a Katonai Ordinariátusok III. Nemzetközi Találkozóján, hogy „az ilyen környezetben munkálkodó keresztények mint egyedülálló világi hívek és mint egy egyházi közösség tagjai, nagy lökést tudnak adni a katonai szerep átértékeléséhez, akár a lelkiismeret helyes megformálásával, akár az igazságosság, az együttérzés és a béke értékeinek elszánt terjesztésével. A béke szolgálata a fegyverek között (ministerium pacis inter arma) így az evangélium újszerű meghirdetését jelentheti a katonai szolgálatban.”
– Amikor a Tábori Lelkészi Szolgálat elindult, még létezett sorkatonaság…
– Bár a szolgálat 1994-ben jött létre, az előkészítés már a rendszerváltással egy időben elkezdődött. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és az apostoli nunciatúra tárgyalásai 1992-től gyorsultak fel. Valóban, amikor a Tábori Lelkészi Szolgálat létrejött, a honvédségben még sok ezer sorállományú katona szolgált. Ezért a kezdeti időszakban a lelkipásztori munka első számú megszólítottjai ők voltak. Az elején talán beleestünk abba a hibába, hogy úgy értelmeztük a feladatunkat, hogy mi elsősorban a sorkatonák miatt vagyunk jelen a laktanyákban. Ám már ekkor többen felismerték, hogy a tisztek, vagyis a hivatásos és szerződéses állomány megszólítása legalább ennyire fontos, ha nem fontosabb. A már említett Spirituali militum curae is úgy fogalmaz, hogy a tábori lelkész azokért van, akik „egy meghatározott társadalmi réteget alkotnak, és akár mert önkéntes alapon állandó részét képezik a haderőnek, akár mert a törvény értelmében meghatározott időre behívták őket, életük sajátos feltételei miatt konkrét és sajátos lelkigondozásra van szükségük.” Persze az fordulópontot jelentett, amikor 2004-ben megszűnt a sorkatonai szolgálat, de felkészültünk rá, ezért nagy törést nem tapasztaltunk.
– Hogyan fogadta a tábori lelkészeket a katonai vezetés?
– Nem éreztünk ellenállást a részükről. Voltak falak, korlátok és hálók közöttünk, amelyeket le kellett bontanunk. Mára igazából már háló sem maradt. Hála Istennek a többségük már kezdetben sem úgy tekintett ránk, mint akik leváltjuk a korábbi rendszer politikai tisztjeit. Az idősebb nemzedék – hiába szolgált a szocialista hadseregben évtizedekig – hallomásból még tudott a korábbi idők tábori lelkészeiről, vagy emlékezett arra, hogy gyermekkorában ministrált. Volt hová visszatérniük, így többen közülük nyíltan is vállalták a hitüket.
– Az ökumené, a vallásközi párbeszéd a tábori lelkészi szolgálatban igencsak gyakorlati kérdés…
– Húsz év tapasztalata alapján mondhatom, hogy napi munkakapcsolatunk van a Protestáns Szolgálati Ággal és a Tábori Rabbinátussal. Ez a kezdetektől így volt, például amikor el kellett dönteni, milyen berendezés legyen a laktanyák imatermeiben, vagy hogy a katonai-egyházi rendezvényeken miképpen alakuljon a felekezetek közötti megszólalás sorrendje. De az is fontos, hogy amikor egyedül van a lelkész – például külszolgálatban –, akkor mindenkivel foglalkoznia kell, felekezettől függetlenül. Az adventi gyertyagyújtásokat, a nagyböjti áhítatokat együtt végezzük protestáns barátainkkal. Ez az együttműködés példaértékű lehet mindenki számára.
– A külszolgálatban fokozott megterhelésnek van kitéve a katona. Miként tud neki segíteni a tábori lelkész?
– Fontos, hogy a tábori lelkész nem a külszolgálat ideje alatt találkozik először a katonákkal, hiszen ő is részt vesz azon a felkészülésen, kiképzésen, amelyen az egyes külföldi missziók előtt mindegyikük. Ez a pszichológiai vizsgálattól a katonai ismereteken keresztül a fizikai felmérésig mindent magában foglal. Ezen idő alatt a lelkésznek meg kell ismernie a katonákat, már ekkor ki kell alakítania velük a kapcsolatot. A külszolgálatban a fokozott igénybevétel mellett a legnehezebb a tétlenséget és a monotonitást elviselni. Ez megpróbálja a katonát. Fontos és meghatározó szerepe, feladata lehet a lelkésznek, hogy feloldja az egyhangúságot vagy éppen a feszültséget, és képes legyen arra, hogy tevékenységének speciális eszközeivel segítséget nyújtson. A legtöbb esetben ugyanakkor a katonai lelkész tevékenysége nem látványos. A legfontosabb feladat az, hogy ott legyünk a katonáink mellett, különösen a nehéz pillanatokban.
– A tábori püspökség húsz éve alatt számtalan program vált később hagyománnyá…
– A szolgálat elindulásakor szinte a legelső feladatunk volt a lourdes-i nemzetközi katonai zarándoklat magyar csoportjának megszervezése. Ezen azóta is minden évben részt veszünk. Innen jött a hazai katonai zarándoklat ötlete – először Búcsúszentlászlóra, majd Makkosmáriára és Máriaremetére –, melyet szintén évről évre megrendezünk. Minden más programunk – a zalavári gyermektábortól a vers mondó versenyig – azt a célt szolgálja, hogy ne csak a katonákat, hanem a családjukat is meg tudjuk szólítani. Minden rendezvényünk az alaprendeltetés szerint megfogalmazott feladatok aprópénzre váltása a mindennapokban.
– A huszadik évforduló megünneplésére készülnek valamilyen különleges programmal?
– Ebben az évben szeretnénk létrehozni a Tábori lelkészek szolgálata a békemissziós katonai tevékenységekben című kiállítást. Ezzel leginkább a civileket és különösen a fiatalokat szeretnénk elérni. A szeptember végi nemzeti zarándoklaton pedig annak a könyvnek lesz az ünnepélyes bemutatója, amely a kezdetektől napjainkig bemutatja a Katonai Ordinariátus tevékenységét és a tábori lelkészek szolgálatát. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a magyar társadalom – hívők, keresők és nem hívők egyaránt – megismerje a munkánkat, amely által betekintést nyerhet a Magyar Honvédség életébe is. A húszéves évfordulóra – bár az a visszaemlékezésre is kötelez – úgy készül a Katonai Ordinariátus, mint jövőt meghatározó és építő eseményre.
Fotó: Kissimon István
