Egész életében a nápolyi Sant’Eframo Vecchio kolostorban élt, szolgálva a szenvedőket és a kiszolgáltatottakat. Itáliába utazása során elsajátított orvosi ismereteit felhasználva odaadóan ápolta a legsúlyosabb betegeket is. Számos csodás gyógyulás történt a hozzá fordulók körében, így híre messzire elterjedt. Úgy jellemezték, ő „az irgalmas Isten szorgalmas képmása”.
Mindenét odaadta a rászorulóknak, még saját cellája sem volt – vagy a betegekkel aludt, vagy annál, aki éppen befogadta. Nem szégyellt koldulni, ruhát gyűjteni, élelemért könyörögni a hentesnél, hogy segítsen a nélkülözőknek. Megvédte a kiszolgáltatott alkalmazottakat, ha munkaadójuk bántotta őket, és sokszor segített becsületes munkát szerezni a kereset nélkül maradtaknak. Sikeresen közvetített békétlenkedő emberek, családok között. Kijárta, hogy árván maradt vagy szegény lányok hozományt kaphassanak, s így megfelelő házasságot köthessenek.
Egy nap, feltehetően 1608 Nagyboldogasszony ünnepének előestéjén királynőként megjelent neki a Szűzanya. Bár Geremia da Valacchia nem akart beszélni a látomásról, elöljárói meglátták rajta, hogy történt valami. Miután az emberek hírét vették látomásának, még többen érkeztek a kolostorba, amely valóságos zarándokhellyé vált, és egy idő után megtelt betegekkel. Rendtársai panaszkodtak emiatt, és ő, hogy megkönnyítse társai számára a sok, nemegyszer kellemetlen beteg elviselésének terhét, elvégezte helyettük a házimunkát, mosta a ruháikat és takarította a celláikat. 1625 késő telén egy beteglátogatás során tüdőgyulladást kapott, amelyből nem épült fel.
1983-ban II. János Pál pápa avatta boldoggá.