Bálint Endre (1914–1986) festő és grafikus az Iparművészeti Iskola reklámgrafika szakán tanult 1930 és 1934 között, majd Vaszary János és Aba Novák Vilmos magániskoláját látogatta. Később Szentendrére került, ahol barátságot kötött Vajda Lajossal és a köré gyűlő fiatal művészekkel. 1945-ben alapító tagja lett az Európai Iskola nevű művészeti csoportosulásnak.
Eleinte Czóbel Béla művei hatására festette korai önarcképeit, vastag kontúrokat alkalmazott expresszív kifejezési formával vegyítve. 1945 előtti képeinek egy részét megsemmisítette, így nem sokat tudunk róluk. Fiatalkori művei közül kiemelkedik a Gyertyafénynél című linóleummetszet- sorozata. Bálint Endre világnézetéből következik, hogy a Biblia visszatérő motívuma művészetének. Mint a festők akkoriban, ő is többször ellátogatott Párizsba, 1957 és 1961 között hosszabb ott-tartózkodásra nyílt lehetősége, amikor egy ismerősének jóvoltából egy padlástérben lakhatott. A kiállítás egyik érdekessége ez a műteremszoba, amelyet archív fotók alapján rendeztek be. Itt készültek kollázsai és fotómontázsai, képes magazinokból, főleg a Life-ból és a Paris Match-ból. Mára ez a műfaj eléggé visszaszorult, az olló és a ragasztó helyét átvette a Photoshop. A kollázs olyan alkotás, amelyet papír, fotó, textil, fa, fém vagy más anyagok darabjaiból illesztenek össze, és így új jelentéstartalom születik. Az Atomkereszt (1958) című fotómontázs egy adott történelmi korszak súlyos félelmeit vetíti ki, az Egy csecsemő halálára című alkotás pedig szabad asszociáció egy témára.
1958-ban jelent meg az Edition Labergerie gondozásában az úgynevezett Jeruzsálemi Biblia díszkiadása – Bálint Endre illusztrációival: negyvenöt egész oldalas, színes és ezerkétszázötven arany-fekete, szövegközi rajza látható benne.
Bálint a modern magyar művészet sokoldalú mestere volt. Az 1950-es évektől festette szürrealista olajfestményeit nagyon keskeny, vízszintes vagy függőleges fatáblára, sokszor deszkára. A táblaképeken, montázsokon kívül készített objekteket (különleges jelentéstartalmú dobozokat), monotípiákat, ezenkívül írt verseket és egy önéletrajzot.
Bálint szürrealizmusa azonban röghöz kötött volt: alkotásain színes lovacskák tűnnek föl, az égbolt sötétjéből tompán világít a hold. Sokszor látható táblaképein a falu, egy kis ablak, amelyen keresztül kitekinthetünk a világra. Másfajta szürreális festői képzelet ez, mint mondjuk Salvador Dalíé, akinek a művein szinte minden szárnyal a végtelen univerzumban. Bálint képeire erősen hatott a népművészet egyszerűsége, a kisvárosok légköre.
A Nemzeti Galériában nyílt kiállítás kuriózuma egy ismeretlen katalán mester festett gerendája a XIII. századból, amelyet most elhoztak a barcelonai Katalán Nemzeti Múzeumból. Bálint Endre látta Barcelonában, amikor ott járt, és megihlette.
A mester 1969-ben készítette Szentendre nyolcadik temploma című képét. A nagyméretű mű kazettáiba festette bele saját sorsát, életét. Mintha egy hosszú, kanyargós úton mennénk keresztül, a születéstől a halálig. Olyan, mint egy ikonosztáz vagy idővonal, amelyet áttekinthet a néző. Két nagyobb, hosszúkás kép keretezi a középen lévő kisebb, négyzetes képeket. A világos, sárgás színektől az egyre sötétebb tónusokon keresztül jutunk el az utolsó képig, a mélyfeketéig. Piktogramszerű, csak jelzésértékű motívumokat látunk, ezzel is a mondanivaló lényegére koncentrálhatunk. Semmi fölösleges nem vonja el a figyelmünket. „Élek a haláltól”, mondta egyszer Bálint, kihagyva az „f” betűt, bízva abban, hogy a földi élet befejezése nem végleges számára. Képei, gazdag életműve ma is számottevő értékei a hazai kultúrának.
(A kiállítás május 11-éig tekinthető meg.)
Fotó: Mészáros Ákos
