A demokráciának össze kell hangolnia a különböző lelkiismereti meggyőződéseket, ám a „pluralizmus”, a „tolerancia” modern eszméit élhető egyensúlyba hozni nagyon nehéz. Ki kell jelenteni: minden lelkiismeretnek megvan a maga méltósága, de nem minden lelkiismeret áll az igazság, az érettség azonos fokán. A demokráciában elhangzó véleményeknek (például az adózásra, a születésszabályozásra, a profitra, a szolidaritásra vonatkozóan) nem egyformán van igazuk. Olykor nagyon érett lelkiismereteknek kell vitatkozniuk és együtt élniük még éretlen vagy kifejezetten téves lelkiismeretekkel. A demokrácia nem értéksemleges: értékei rögzítve vannak az alapvető emberi jogok dokumentumaiban és az alaptörvényben. Nem engedheti, hogy a „pluralizmus és a tolerancia” nevében és a lelkiismereti szabadságra hivatkozva bárki is az emberi alapjogokkal ellentétes elveket hangoztasson.
A szélsőségeket a jog eszközeivel lehet korlátozni, s ezt a lelkiismeretes emberek el is várják a törvényhozóktól. A szélsőségekhez közelítő mindenféle éretlen felfogásokat azonban aligha lehet uralni a jog kínálta keretek között. Ilyenkor a demokrácia „éhesen kiált” a jó lelkiismeretű emberek, a meggyőződéses közösségek után. A demokrácia nem akarhatja egyetlen erkölcsi felfogás érvényesítését, mert akkor éppen önmagát adná fel: a diktatúrák erőltetnek egyetlen szemléletet az alattvalóikra. A demokrácia alulról is építkezik: erősíti az iskolákat, támogatja a kultúrát, érdeke a tudományos kutatás, támaszt keres az egyházakban, elősegíti az értékközpontú közgondolkodást.
A lelkiismeretes ember képes „feljavítani” a demokráciát. A modern társadalmak vérből születtek, s hitvallásuk, hogy nem kell újra vérnek folynia, demokratikus eszközökkel is kezelhetők a véleménykülönbségek, békés úton, fejlődéssel is javíthatók a törvények, kiküszöbölhetők a torzulások. A demokrácia mindig úton van a jobb együttélés felé, s ezt a folyamatot alapvetően a lelkiismeretes emberek viszik előrébb, hiszen egyrészt ők vannak közelebb az igazsághoz, ők tudnak többet, ők képesek a jobb törvények megalkotására. Másrészt az igazán lelkiismeretes emberben van bátorság véleményének vállalására. A demokrácia egyenesen sóhajtozik a bátor, lelkiismeretes kiállások után, legyen az újságcikk, polgári engedetlenség, felvonulás vagy sztrájk. A diktatúrák után sokan arra hivatkoztak, hogy parancsra követtek el embertelenségeket. A lelkiismeretes emberek azonban nem könnyen hajtják meg a gerincüket akármilyen törvények, parancsok előtt, képesek hatni a törvényhozóra és a demokratikus közösség egészére is. A politikusnak és az egyszerű embernek is öröm látni, amikor valaki határozottan kiáll az igazság mellett a rendszer torzulásaival szemben, és a törvényhozónak, illetve a közösségnek is van füle a meghallására. Klaus Demmer szerint ez a „civil kurázsi” egyenesen a demokrácia életelixírje.
Tudatosítani kell a keresztény lelkiismeretű emberekben: a vallás nem magánügy. Krisztus nemcsak kicsiben akar megváltani minket, hanem nagyban is: a demokrácia szintjén is.
