A XIV–XVI. századi magyar történelem bizánci és kora újkori görög nyelvű forrásai című kötet a Balassi Kiadó gondozásában jelent meg.
A könyv az 1301 és 1598 közötti időszakkal foglalkozik. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy vajon az 1453 – ekkor foglalta el II. Mehmed szultán Konstantinápolyt, megszüntetve ezzel az ezeréves Bizánci Birodalmat – utáni százötven évet miért vizsgálta a szerző. Bár a birodalom ténylegesen megszűnt, a krónikaírók még folytatták munkájukat, számos helyen említve olyan adatot, amely a magyar történelemmel összefüggésbe hozható.
A kötet görög és magyar nyelven is közli a szövegeket. Ezek műfaja és terjedelme – a szerző a magyar történelemre vonatkozó legkisebb említés mellett sem ment el – igen változatos. Olvasható itt jegyzet, levél, költemény és beszéd, valamint hagiográfia és teológiai mű is. Természetesen a kifejezetten történeti források, így az oklevelek, az emlékiratok, a krónikák és a történetírók művei adják a kötet gerincét. Utóbbiak közül csak egyet emelnék ki. Laonikosz Khalkokondülész, a jeles XV. századi történetíró így ír a „paionokról”, azaz rólunk: „Fegyverzetük, szokásaik és életmódjuk a germánokéhoz hasonlít. (…) Vallásuk megegyezik a rómaiakéval. Harcias nép, a csatákban bölcs bátorságot tanúsít. (…) Nyelvük egyáltalán nem hasonlít egyetlen más nemzetéhez sem, teljesen elüt a germánokétól, boemosokétól (csehekétől) és a polanosokétól (lengyelekétől). (…) Királyi székhelyük Budán van, egy gazdag városban a Duna partján.”
A Ritoók Zsigmond által hézagpótlóként jellemzett kötet minden forrása előtt az eligazodást segítő kis ismertetőt is találhat az olvasó.
(Baán István: A XIV–XVI. századi magyar történelem bizánci és kora újkori görög nyelvű forrásai. Balassi Kiadó, 2013)