A Liffey folyó két partján fekvő fővárosba megérkezve szinte úgy éreztem, mintha otthon lennék. A folyót átívelő hidak látványa, a műemlékek viszonylagos bejárhatósága és a parthoz közeli fekvése hamar barátságossá tette számomra a várost. A jó néhány magyar utazó (Eötvös József, Pulszky Ferenc, Szemere Ber – talan, Tóth Lőrinc és Dessewffy Aurél) által is emlegetett nagy szabadságvezér, Daniel O’Connell szobrát választottuk kiindulópontunknak. Ennek közelében egy kis turistairodában kértünk tájékoztatást. Gyakori véletlenbe botlottunk, amikor egy ott dolgozó magyar lány mosolygott ránk: kérdezhetünk akár az anyanyelvünkön is! Kezdésnek e kedves momentum igen biztató volt, s hamarosan nyomába eredtünk az utazásunk célját meghatározó magyar vonatkozásoknak.
Mivel Dublinról írtak már elegen – bár alapos és kimerítő magyar nyelvű útikönyv nem kapható –, ezért inkább néhány, számunkra különösen érdekes részletet ragadnék ki a történelmi épületek, műalkotások és magyar vonatkozások sokaságából.
A folyó déli partján található Dublin Castle inkább a külföldiek érdeklődését kelti fel. Az egykori elnyomatás jelképeként is számon tartott alkirályi épülettömb és nagy parkja állítólag nem a legkedveltebb sétahelye a városiaknak. Érdekes lenne viszont tudni, melyik szárnyában költhette el ebédjét Mr. MacDonaldnál, az alkirály titkáránál gróf Dessewffy Aurél a népéért békésen, de határozottan kiálló Daniel O’Connell társaságában. A gróf 1849. évi augusztus 24-i, dublini keltezésű levelében ír erről. A Castle előtt emelkedő City Hall előcsarnokában megtekinthetjük szinte valamennyi ír szabadsághős teljes alakos szobrát. Ott van közöttük Arthur Griffith is, aki a Magyarország feltámadása című tanulmányában példaként állította az 1867-es magyar kiegyezést a sokat szenvedett írek elé.
Kicsit délebbre haladva a Szent Patrik-székesegyházhoz érkezünk. Kertjében kis emlékkő tiszteleg a szent előtt, aki az V. században a helybeliek megtérítésével és keresztelésével foglalkozott itt. Patrik lelket tisztító nyomaihoz (s jórészt északabbra található emlékeihez) engesztelő zarándoklatra jöttek magyarok is, már a középkorban. Itt járt Nagy Lajos királyunk zsoldoskatonája, Krizsafán fia, Ungarus György vitéz, aki emberölésért kereste a megbocsátást, Zsigmond uralkodása alatt pedig Tar Lőrinc is itt akart megszabadulni bűnei terhétől. A katolikus vallás üldözése idején fordult a helyzet: a XVIII. században ír szerzetesek jöttek Magyarországra. Ennek köszönhetően érkezett Győrbe Walter Lynch püspök jóvoltából a Könnyező Madonnakegykép (melynek híre és másolata a győri és a lyoni püspök barátsága révén még Lyonba is eljutott). A katedrális megkapó szentélye előtt, valamint a mellékhajók hatalmas falai között nemcsak a szentek ábrázolásait láthatjuk. Feltűnnek itt az ír történelem nagyjai is – úgy látszik, ez nem csupán Angliában szokás. Egy huszárruhás domborműalak és egy nagyméretű márványtábla a királynő hősies ír huszárezredének állít emléket. (Számunkra talán nem ismeretlen, hogy honnan és hogyan terjedt el a huszárság szerte Európában.)
A katedrálisban Erskine Childers (katona, politikus, író és elnök), valamint Gerald Fitzgibbon (a jeles jogász) szobra közelében találkozunk Jonathan Swift számos emlékével is. Megtekinthetjük a neves író egyik asztalát, s a tárolókban személyes tárgyait és néhány írását is. 1713 és 1745 között ő volt a katedrális főesperese. Talán kevesen tudják, hogy a Gulliver utazásai révén ismertté vált író milyen pártoló hangon szólt a mi Rákóczi-szabadságharcunkról. Az 1711. év végén jelentette meg A szövetségesek viselkedése című pamfletjét, amelyben a következőket írja a magyarokról: „Eléggé ismeretes, hogy (a császár) több alkalommal is békét köthetett volna elégedetlen magyarországi alattvalóival, mégpedig olyan feltételek mellett, amelyek sem méltóságát, sem érdekeit nem sértették volna. De ő inkább feláldozta az egész szövetséget saját szenvedélyének, teljességgel leigázott és rabságba döntött egy szerencsétlen népet, amelyet túlontúl sok provokáció ért, s fegyvert ragadott, hogy megszabadítsa magát az elnyomástól.”
Lehetetlen felsorolni Dublin szebbnél szebb templomait, a Christ Church Cathed raltól a lengyelek lelki életét, vasárnapi miséit is szolgáló Saint Audoen’s Church-ig, ahol a lengyel barátainkkal megtelt templomban a vasárnapi istentisztelet után a mellékoltárnál II. János Pál képe felett ott láthattuk a częstochowai Fekete Madonnát is. Tanulságos volt hallani a lengyel atya, barátságos szavakkal és győzelmet formáló kézmozdulatokkal is kifejezett elismerő véleményét Magyarországról. Amikor köszöntöttük, és megtudta, honnan jöttünk, szeretettel utalt a két nép testvéri múltjára, szabadságszeretetére.
A térképnek – és a mindig kedves ír polgárok útbaigazításának – köszönhetően találtunk el a katedrálistól kissé keleti irányban a város egyik legpatinásabb történelmi épületéhez, a Mansion Househoz, ahol a források szerint több neves magyar is megfordult szigetországi utazásai folyamán. Tóth Lőrinc arról tudósít Úti tárcájában, hogy itt találkozott Írország legnagyobb fiával, a katolikus ügyvéddel, Daniel O’Connellel, aki „hajthatatlan büszke nyakkal, erős és tiszta hangjával (…) méltóságosb jelenet vala a jelenlevők összes seregénél”. A szomszédos Royal Irish Academy épületénél pedig gondolhatunk arra, hogy ez az intézmény kiváló magyar tudósokat is tagjaiul választott: 1948-ban Jánossy Lajos fizikust, 1992-ben pedig Szőkefalvi-Nagy Bélát, a matematikai analízis kiváló művelőjét.
A közeli Saint Stephen’s Green park túlsó oldalán található a mai Concert Hall eklektikus épülete, amely az elmúlt évtizedekben több magyar zeneszerző és előadóművész bemutatkozásának is helyszíne volt. Az 1840. év igen hideg telén azonban Liszt Ferenc még minden bizonnyal nem itt tartotta írországi koncertsorozatának dublini fellépéseit…
A Mansion House-hoz visszatérve a folyó irányában érdemes továbbindulnunk. Hamarosan egy parkkal körülvett hatalmas épülettömbhöz érkezünk: ez a dublini egyetem, a Trinity College. Az intézmény diáksága 1956-ban nagy tüntetést szervezett, és tisztelettel állt ki az elfojtott magyar szabadság ügye mellett. A felvonulásról november 9-én az Irish Times is írt. Több gyűjtést is szerveztek a menekültek megsegítésére, akik jórészt Limerick városába (a Shannon repülőtérre), illetve Knockalisheenbe érkeztek. Az ír kormányzat és a lakosság igaz szeretettel fogadta a rokonsorsú nép fiait, a félezer menekültet. S bár ezer főre tervezték a keretet, mindössze száz fő eresztett itt gyökeret, az emigráció vándorai többnyire továbbutaztak.
A színházakban, múzeumokban és „fogadókban” is bővelkedő városban ma már inkább csak az itt dolgozó magyarok szürcsölgetik a jellegzetes zamatú ír kávét és a nevezetes nemzeti italt, a guinnesst. E kedvelt „termék” múzeumában (a Guinness Storehouse-ban) még magyar préselőgépet is láthatunk…
A szigeteken emberemlékezet óta nem tapasztalt meleg után kis felhősödés következett, s július utolsó vasárnapján hirtelen eleredt az eső. Úgy tűnt, helyreállt az éghajlat természetes rendje. Dublinban, a Liffey partján mindenki a falak mellé menekült, vagy beült a kávézókba, sörivókba. Mi az északi parti bíróság épületének oszlopai alá húzódtunk be. A Liffey folyón átkelve azután az Óvárosból átértünk az északi oldalra, a Smithfield városrészbe, ahol meglátogattuk a Saint Mary of the Angels kapucinus templomot, és megismerhettünk egy igazán kedves hazai vonatkozást. Eredetileg nem ezt a kis istenházát kerestük, hanem egy másikat. Ugyanis még a déli parton jártunk a görögkeleti Myrai Szent Miklós-templomban, ahol nem találtuk Szent László királyunk leánya, Szent Piroska, azaz II. (Komnénosz) János bizánci császár felesége, Irén császárné emlékét. Ott megtudtuk, hogy az északi part külvárosában is található egy kis görög katolikus templom. Késő délután értünk oda, dacolva az esővel és az időhiánnyal. A kis templom azonban zárva volt a délelőtti istentisztelet után. Telefonon ugyan elértük a tiszteletest, ám ő már több száz kilométerre volt Dublintól. Csak annyit ígérhetett, hogy egy másik alkalommal nagyon szívesen segít. Nekünk azonban tovább kellett mennünk különböző vidéki városokba, majd vissza Londonba. Vigaszt csak az jelentett, hogy az eső lassan szűnni kezdett, s így szép képet készíthettünk a kis épületről. A kapu rácsain keresztül bekukucskálva a görögkeleti rítusnak a Szűzanya körül álló szentjei között nagy örömünkre megpillanthattuk Szent Piroska alakját. Felfedeztünk hát egy újabb dublini magyar emléket!
Visszafelé menet ért bennünket a legszebb élmény. Ekkor fedeztük fel a Saint Mary of the Angels kapucinus templomot a Church Streeten, újabb örömünkre. Hiszen a ferences templomokban szinte mindig számíthatunk legalább egy magyar vonatkozásra! (Szomorú, hogy a vékony dublini útikönyvek a templomok egy részét még csak nem is jelölik!) Álljon itt néhány szó a templomról. A dublini érsekséghez tartozó kapucinus ferences templom a folyó felé tartó Church Streeten emelkedik, a Smithfield városrészben, amelynek ugyan hivatalos határa nincs, de úgy tartják, hogy dél felől a folyó, kelet felől a Bow Street, nyugat felől a Queen Street, míg északról a North Brunswick Street határolja. E városrész a központja a viktoriánus korra visszanyúló hagyományokkal büszkélkedő dublini zöldség-, gyümölcs- és virágpiacnak is.
A kapucinus templom az északi belváros szívében fekszik, mindössze tíz percre kiindulópontunktól, O’Con nell szobrától és a róla elnevezett utcától. A kapucinus rend a XVII. század elejétől van jelen Írországban, s Dublinban először a Thomas Street-en telepedett meg. A templom alapkövét 1686-ban Cullen bíboros fektette le egy korábbi templom helyén. Az istenháza 1881-re készült el. A kapucinusok és a Church Street kapcsolatát egy 1691. május 3-i keltezésű dokumentum említi elsőként. Az elmúlt három évszázadban a templom és az apátság több változáson ment át. A mai templom eklektikus jellegű. Gótikus stílusú keskeny főhajójához nem kapcsolódnak oldalhajók. Jellegzetes szép félköríves apszisa és famennyezete. 1998-tól a Halston Street és Church Street plébániatemploma, azelőtt szerzetesi templom volt a plébániai kerületen belül. A templomot 1999 és 2000 között jelentősen felújították.
A főoltár James Pearse munkája. A cikk címében nem véletlenül említett szabadság és szeretet nemes eszméihez kapcsolódva talán megemlíthetem: az oltárkészítő mindkét fia életét adta hazája szabadságáért: 1916-ban kivégezték őket. (Nem véletlen, hogy negyven évvel később a Trinity College diákjai olyan határozottan álltak ki a magyar ügy mellett. Az ír nép jól tudta, mit jelent az elnyomás.)
A kapucinus templomba belépve még a hit évéhez kapcsolódó rendezvény figyelemfelkeltő plakátja sem térítette el kereső szememet egy bizonyosságtól: a gyönyörű oltárképsor egyik kiemelkedő alakja nem más, mint Árpád-házi Szent Erzsébet! Számos angliai emlék után ismét bebizonyosodott: az adakozó élet, az önzetlen szeretet, a szociális gondoskodás több mint nyolcszáz éve ismert, magyar királyi családból származó csodálatos asszonyalakja Európa legnyugatibb tájain sem ismeretlen…
Megtisztelőnek éreztem, hogy a helyi ír plébános atya általunk küldte testvéri üdvözletét a Duna partjára, a budai alsó-vízivárosi Szent Erzsébet-templom kapucinus atyáinak.
Csupán néhány dublini mozaikképet ragadtam ki e két nép kapcsolatának gazdag történetéből, s akkor még nem is szóltam arról a jó néhány magyar emlékről, amelyeket e barátságos ország vidéki településein járva fedeztünk fel.
Magyar Emlékekért a Világban Egyesület
