Rálőttek a tálibok, mert iskolába akart járni

Malala születésekor apja saját iskolát alapított, mely csak néhány tanulóval indult, ám a létszám nemsokára ezer főre növekedett. A lány régi osztálytermének ajtaján egy bekeretezett újságcikk függ, róla szól, az első sorban lévő egyik székre pedig azt írták: „Malala osztálya”. „Ebben az osztályban minden gyerek különleges” – mondja az osztályfőnök. A legtöbbjük orvosnak szeretne menni, de van, aki például katonai parancsnok akar lenni. „Az öcséimnek könnyű volt Pakisztánban, mert ők ott bármik lehetnének, amik szeretnének lenni, de nekem nehezebb volt, ezért akartam minél többet tanulni” – árulja el Malala.

 

Gul Makai a neten

 

Ám a tálib hatás erősödni kezdett. Noha Swat konzervatív régiónak számított, az oktatás ellen beszéltek a rádióban, s azzal fenyegettek, hogy megbüntetik azokat, akik eltérnek a helyi muszlim hagyományoktól. 2008-ban Mullah Fazlullah tálib vezető figyelmeztetett: egy hónapon belül meg kell szüntetni a lányok oktatását, mert ha nem, annak borzalmas következményei lesznek. „Hogy tehetnek ilyet?” – gondolta Malala, amikor hallgatta a híreket.

 

Előtte a tálibok azt is megtiltották, hogy az asszonyok vásárolni menjenek. 2009-re Swat egészét az uralmuk alá vonták, és a saría, vagyis az iszlám vallásjog sajátos értelmezésével éltek. Csak 2008-ban mintegy százötven iskolát romboltak le. Malala – apja javaslatára – ekkor kezdte írni internetes naplóját, Gul Makai álnéven, aki egy pakisztáni népmese hőse. „Fel akartam szólalni a jogaimért – mondja –, s nem úgy képzeltem el a jövőmet, hogy a négy fal között élek, és csak főzök meg szülök.” A blog hamar népszerű lett, s a lány később a pakisztáni tévében, Hamid Mir showjában is feltűnt. „Meglepődtem, hogy itt egy kislány, aki ekkora magabiztossággal beszél, ennyire bátor – meséli a műsorvezető –, de aggódtam is érte és a családjáért.” Malala az apját féltette. Mindig arra gondolt, hogy mi lesz, ha a tálibok berontanak a házba. Azt találta ki, hogy akkor a család bezárja az apját a szekrénybe, s hívják a rendőrséget.


„Ki az a Malala?”

 

Senki nem hitte, hogy a tálibok következő áldozata egy gyerek lesz. Korábban egy fiatal táncost erkölcstelenséggel vádoltak, kivégezték, majd testét kirakták Mingora központjában. Egy tizenhét éves lányt pedig korbáccsal vertek meg, mert állítólag tiltott viszony fűzte valakihez. 2012. október 9-én Malala hazafelé tartott az iskolából. Busszal járt, mely a lányokat és a tanárokat szállította. Nem kellett sokat utaznia. Egyszer gyalog ment, de az anyja azt mondta, ilyet többet ne csináljon, nem biztonságos. Azon a bizonyos napon úgy csacsogtak a barátnőjével, mint máskor. Moniba mellette ült. Ám Malala valami szokatlant vett észre. „Miért nincs senki az utcán?” – kérdezte. Pár másodperccel később két fiatal férfi intette le a buszt, Moniba szerint főiskolások voltak. „Ki az a Malala?” – érdeklődött az egyikük. „Malala nagyon megijedt” – mondja Moniba. A többi lány a buszon azonnal ránézett, s ezzel akaratlanul is elárulták.

 

A Malala mellett ülő másik két lány, Shazia Ramzan és Kainat Riaz is megsérült. „Hallottam a lövést, s láttam a sok vért Malala fején, aztán elájultam” – meséli Kainat. Tíz percig állt a busz, mire valaki segített. A lövés híre hamar elterjedt. Malala apját telefonon értesítették, hogy megtámadták az egyik iskolabuszt, s csak reménykedhetett, hogy nem azt, amelyikkel a lánya is utazott. De berohant a kórházba, s hordágyon találta őt. „Megpusziltam a homlokát, az orrát és az arcát – mondja –, s azt mondtam: büszke vagyok rád, lányom.” Malalát helikopter szállította tovább Peshawar kórházába, közben apja a legrosszabbtól tartott. Felhívta a rokonokat, s kérte, hogy készüljenek a temetésre. A lövedék a szemöldökénél találta el a kislányt, majd átment a nyakán, s megakadt a hátában. Megműtötték, állapotát az egész világ figyelte.

 

Pakisztán lánya

 

Ashfaq Kayani iszlámábádi katonai parancsnok egy brit orvosokból álló csapatot küldött hozzá. Ám a lány roszszabbul lett, így egy fővárosi nagyobb kórházba szállították. „Gondoltam, hogy túléli, de nem voltam biztos benne, hogy nem lesz idegrendszeri károsodása” – mondja az orvosa, Fiona Reynolds. Amikor kezdett jobban lenni, Fiona azt javasolta, a rehabilitáció érdekében vigyék Birminghambe. 2012. október 15-én Malala megérkezett hát a brit városba. Kómában volt, az orvosok azonban úgy döntöttek, felébresztik. „Kinyitottam a szemem, s láttam, hogy kórházban vagyok – meséli –, ám azt mondtam: Ó, Allah, köszönöm, hogy élek.” Szülei és testvérei Pakisztánban maradtak, de Kayani ott állt mellette. „Nem tudott beszélni, hisz egy csövet dugtak le a torkán – mondja –, de tudtam, hogy hallja, amit mondok.” Jelezte, hogy írni szeretne, a ceruzát azonban nem tudta irányítani a papíron, így egy táblán az ábécé betűiből rakta ki, mit akar mondani. Az első szó az volt: „ország”, tudni akarta, hol van. A második: „apa”, aki néhány nap múlva meg is érkezett. Fiona később egy rózsaszín notebookot vitt neki, így Malala könnyen leírhatta a kérdéseit. „Ki tette ezt velem?” – ez volt az egyik.

 

Lassan kiderült, hogy a lány beszédközpontja nem sérült, angolul szólalt meg (az első nyelve a pashto, a második az urdu, s a harmadik az angol). Gyógyulni kezdett, csak az volt a kérdés, mit kezdjenek arcának lebénult bal felével. „Mikor mosolyogni akart, ránéztem a feleségemre, s láttam, mit gondol – árulja el az apja –: ez már nem ugyanaz a Malala.” A lányt is zavarta az állapota: nem akart beszélni, s jobban szerette, ha a jobb profilját fényképezik. Tavaly novemberben megműtötték, majd februárban megint, s azt mondták, több operáció nem lesz, az arca fizikoterápiával rendbe jön. Július 12-én, kilenc hónappal a támadás után, a tizenhatodik születésnapján Malala már New Yorkban, az ENSZ székházában közel ötszáz fiatal előtt az oktatásért és a nők jogaiért szólalt fel. „Egy gyerek, egy tanár, egy toll megváltoztathatja a világot” – jelentette ki. Világszerte csaknem hatvanmillió gyerek nem járhat szabadon iskolába. A napot az ENSZ Malala-napnak nyilvánította, s a lányt a Nobel-békedíj elnyerésére is esélyesnek tartották, illetve a Time magazin leghatásosabb személyei közé sorolták. „Tenni szeretnék valamit az oktatásért, ez az egyetlen vágyam” – mondja. S persze az, hogy egyszer majd visszatérhessen Birminghamből Pakisztánba. „Malala Pakisztán lánya – jelenti ki egy fiú, aki Mingora városában lakik –, hálásak vagyunk, hogy ekkora áldozatot hozott az országért.” S hogy a lány mit gondol a támadójáról? „Azt hiszem, sajnálja, hogy lelőtte Malalát – mondja –, mert ezzel a világ minden sarkában ismertté tette.”

 

Forrás: BBC
(Malala Én vagyok Malala című könyve kapható az Új Ember könyvesboltjában.)

Január 3.

– Félek Szörnyű álmom volt katonai helikopterekkel és tálibokkal. Volt már ilyen máskor is a katonai beavatkozás óta. Anyukám reggelit készített, és iskolába mentem. Féltem, mert a tálibok kiadtak egy rendeletet, amiben megtiltják a lányoknak, hogy iskolába járjanak. Csak tizenegy tanuló volt ott a huszonhétből. Három barátnőm Peshawar, Lahore és Rawalpindi városába utazott a családjával a rendelet miatt. Iskolába menet hallottam, hogy egy férfi azt mondja: „Megöllek.” Meggyorsítottam a lépteimet, majd hátranéztem, mögöttem jön-e. Megkönnyebbülésemre telefonon beszélt valakivel, mást fenyegetett.

Január 5.

– Ne viselj színes ruhákat! Elkészültem reggel, mikor eszembe jutott, hogy az elöljárónk azt mondta, ne viseljünk egyenruhát, hétköznapi öltözetben menjünk helyette. Elhatároztam hát, hogy a kedvenc rózsaszín ruhámat fogom viselni. A többi lány is színes ruhában jött. A barátnőm odajött hozzám, és azt kérdezte: „Az istenért, mondd meg, le fogják rombolni az iskolánkat a tálibok?” A reggeli gyülekező után már azt mondták, ne viseljünk színes ruhákat, mert a tálibok azt is elleneznék.

Január 14.

– Többé talán nem mehetek iskolába Rosszkedvvel mentem iskolába, mert a téli szünet holnap kezdődik. Az elöljárónk azonban nem jelentette be, mikor kell legközelebb jönni. Először történt ilyen. Nem mondták, hogy miért, de szerintem azért, mert a tálibok január 15-étől tiltják meg a lányoknak az iskolába járást. A lányok nem voltak izgatottak a szünidő miatt, mert tudták, hogy ha a tálibok életbe léptetik a rendeletet, többé talán nem jöhetnek. Néhányan optimisták voltak, szerintük az iskola februárban újra kinyit, de mások azt mondták, a szüleik úgy döntöttek, az oktatás kedvéért más városba költöznek. Szerintem az iskola ismét kinyit egyszer, de mikor hazamentem, úgy néztem az épületet, mintha soha többé nem jöhetnék már ide.
Január 15.

– Lövések az éjszakában Egész éjszaka lövések hangja hallatszott, háromszor is felébredtem. De mivel nincs iskola, csak később, tízkor keltem fel. A barátnőim átjöttek hozzám, és megbeszéltük a házi feladatot, mintha semmi különös nem történt volna.

(Részletek Malala 2009 januárja és márciusa között megjelent internetes naplójából.)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .