Mint később meggyőződtem róla, a város peremének arculatát meghatározó plébános személyisége, szemlélete akaratlanul is ott él minden diák, tanár, szülő vagy az iskolához, a Szent Lélek-templomhoz, az idősek otthonához, a város vonzáskörzetéhez valamilyen módon kötődő ember lelkében.
Miközben a fiúk mindennapi élményeikről beszélnek, ismerős lányok – Sallai Regina és Kiss Laura – a fiúk osztálytársai érnek utol bennünket. Érdeklődésemre elárulják, hogy bejáró tanulók, és a reggeli szentmisére sietnek. „Reginával együtt minden napunkat szentmisével kezdjük – mondja Laura. – Megnyugvással, biztonságérzettel tölt el, amikor az iskolához közeledve feltűnik a kereszt az épület homlokzatán – folytatja Regina. – Az élet problémáitól eltávolodva itt szeretetet, jóságot kapok az osztálytársaktól és a tanároktól. Az iskola életét áthatja az Istenbe vetett hit, a rend, a tisztaság, a tisztelet egymás és a tanárok iránt. Én már kilenc éve ministrálok, de amióta az Aporba járok, úgy érzem, erősödtem a hitemben. A tanárok a példájukkal is nevelnek minket, ahogyan Ferenc atya is a jelenlétével, s azzal is, amit számunkra láthatatlanul tesz…”
„Tatáról költöztünk át Nyúlra – veszi át a szót Laura. – Az ottani református gimnáziumban nagyon jó osztályközösségünk volt. Sírtam, amikor eljöttem. Féltem, hogy az új iskolába hogyan fogok beilleszkedni, vajon elfogadnak-e az osztálytársaim. Hála Istennek zökkenőmentesen ment minden, azóta sok barátom lett!”
„Meghatározó szerepet játszott a gondolkodásom és az egész életem átértékelésében a háromnapos Cursillo-lelkigyakorlat, amelyen minden végzős diáknak részt kell vennie – idézi fel a győrújbaráti házban eltöltött napokat Regina. – A mobilodat kikapcsolod, az agyadat átprogramozod ebben a három napban.
Megtanultuk, milyen érzés csöndben, önmagunkra és egymásra figyelve együtt lenni. Válaszokat kaptam azokra a kérdésekre, amelyek leginkább foglalkoztatnak egy, a nagybetűs élet előtt álló fiatalt. Lehetőségünk volt elgondolkodni olyan dolgokon is, amelyeket addig a szőnyeg alá söpörtünk. Kicsit furcsa, de könnyed, felszabadult érzéssel léptünk ki újból a nagyvárosi forgatagba. Még most is beleborzongok, és jó érzéssel tölt el, ha ezekre a napokra gondolok.”
Mintha csak végszóra érkeztek volna, újabb ismerősökkel találkozunk. A lányok egymás nyakába borulva köszöntik hajdani iskolatársaikat. A bemutatkozásnál kiderül, hogy a két éve érettségizett, ma már egyetemista barátnők elhatározták, meglátogatják egykori iskolájukat. Egyikük, Misko Noémi halkan megjegyezte: nemcsak a kíváncsiság, de a szívük is visszahúzta őket az alma materbe. A szlovákiai magyar lány szívesen gondol vissza az Aporban eltöltött évekre, bár eleinte nehezen fogadta el a kollégiumi kötöttségeket. Időközben azonban megtanulta, hogy nem hagyhatja el magát, ki kell tartania kitűzött célja, a tanulás mellett, még akkor is, ha kamaszként sokszor tiltakozik a világ elfogadhatatlannak tűnő rendje ellen. „Nem szabad föladnom” – mondogatta gyengébb pillanataiban. Számára is most, a Cor – vi nu son, az egyetemi évek alatt derült ki, milyen nagy hasznát veszi az Aporban kialakult lelki edzettségének. „Erős volt a nyelvi oktatás. Óriási élményt jelentett számomra, hogy amikor először szólított meg valaki az utcán németül, teljesen természetesen és folyékonyan válaszoltam az illetőnek. A kémiafakultáción sokat kísérleteztünk, s ez ma is nagyon nagy segítséget jelent az egyetemen. Nem érzem, hogy bármilyen szempontból is hátránnyal indultam volna az élelmiszermérnöki karon” – mondja meggyőződéssel Noémi.
Barátnője, Körtvélyesi Tímea Jázmin a Bécsi Egyetem német– angol szakos osztatlan képzésén tanul. „Kíváncsiak vagyunk, mi változott az elmúlt évek alatt – mondja. Úgy látom, a szép épület, a barátságos környezet, a kiserdő itt, a város szélén a régi maradt. Emlékszem, a szeretetteljes, barátságos, családias légkör olyan benyomást keltett, mintha mindig tavasz volna. Ehhez tudni kell, hogy a kollégium egybe van építve az iskolával, s főleg kilencedikben velem is többször előfordult, hogy a folyosóról kellett visszafordulnom, mert reggel papucsban, vagy hiányosabb öltözetben indultam el a tanórára. Persze, ez mindig nagy derültségre adott okot… Számunkra az iskola legnagyobb ereje az volt, hogy megtanított bennünket alkalmazkodni. Arra, hogy türelmesnek, kitartónak kell lenni. Negyedik év végére összekovácsolódtunk, toleránsabbak lettünk, lejjebb adtunk az elvárásainkból, figyelmesebbek lettünk mások iránt. A mai napig tartjuk egymással a kapcsolatot.”
Már egy kisebb csoporttal tartottam az iskola felé. A lányok észrevették a bejárat előtt a megújult térköveket, s a mártír győri püspök, Boldog Apor Vilmos frissen felállított szobrát. Az ő szellemét követve tanultunk itt éveken át – jegyzik meg többen is szinte egyszerre a szobrot szemlélve.
A bejárathoz közeledve, talán a beszélgetések hatására, Regina határozott hangsúllyal kijelenti, hogy érettségi után ő is szeretne visszajárni majd ezek közé a falak közé. Ha egyszer elhagyja az iskolát, azután is büszkén vállalja majd, hogy valamikor aporos volt, s az is marad örökre, mert a lelkületet, az értékrendet továbbviszi, és egész életében képviselni fogja. Elváltam a diákoktól. Ők bementek az osztálytermekbe, én pedig körüljártam az iskolát, megfelelő látószöget, előteret keresve, a felhők mögül kibukkanó napfényre várva, hogy minél plasztikusabb képet készíthessek az épületegyüttesről. A többféle felvétel közül azonban egyik sem sikerült olyan jól, mint az a rajz, amelyet két második osztályos kisdiák készített az iskoláról. „Talán leginkább annak köszönhető a műszaki jellegű épületfotó és az említett rajz közötti különbség, hogy a gyerekek saját élményeiket, a környezetről kialakított benyomásaikat, érzelmeiket, saját magukat is megfogalmazták a színek és a vonalak segítségével – jegyezte meg Koppány László igazgató, amikor a folyosókat díszítő rajzokról, kézműves munkákról beszélgettünk. – Dobó István szavai tökéletesen igazak a mi iskolánkra is: A vár ereje nem a falakban, hanem a védők lelkében vagyon! Egy közös, nagy munka eredménye az, amit itt magunk körül látunk és érzékelünk.”
A húsz év alatt az iskola megteremtette saját hagyományait. Kialakult egy fokozatosan fejlődő, alulról építkező intézmény. Egy olyan struktúra – óvoda, általános iskola, alapfokú művészeti iskola, hat- és négyosztályos gimnázium és kollégium –, amely nagyon sok mai iskolának mintaként szolgált az országban. Az iskolaközpont elnevezés 1993-ban került föl az épület homlokzatára, azóta fogadja a lakótelep és a város vonzáskörzetének diákjait. Mára közel ezerkétszáz óvodás és iskolás, valamint százhatvan pedagógus és más beosztásban dolgozó munkatárs jár naponta a Győri egyházmegye fenntartásában és az Apor Alapítvány támogatásával működő intézmény falai közé. A képzőművészet iránt érdeklődő fiatalok az iskola alapfokú művészetoktatási képzésében vehetnek részt. Itt az általános iskolás korosztálytól a gimnazistákig, az igényességre törekedve nevelik, oktatják a gyerekeket. Emellett számos sport- és szaktantárgyi szakkörrel teremtenek lehetőséget arra, hogy kibontakozhasson a diákok tehetsége. A nyitott hitéleti háttérrel biztonságot, nyugalmat és egyenletes fejlődést szeretnének biztosítani a tanulóknak.
Saját programjaival, melyek között többnyire színielőadások, színházlátogatások, koncertek és kirándulások szerepelnek, külön élete van az alsó tagozatnak, a napközinek, a gimnáziumnak és a kollégiumnak is. „Viccesen azt szoktam mondani, hogy aki ötödiktől tizedik osztályig végigmegy a meleghengersoron, az minden évben három-négy koncertet hallgathat meg” – mondja mosolyogva az igazgató úr. – Emellett ott vannak még az egyházi ünnepek köré épülő jellegzetes Apor-hagyományok. Közös misék és lelkigyakorlatok. Sajátos, csak az Aporra jellemző szalagavatók, ballagások, diáktalálkozók, hazai és külföldi programok. Nagyon szép, megható jelenet például az, amikor a szalagavatón a szülők egy-egy gyertyát tesznek le az oltárra, gyermekeik lelki üdvéért imádkozva.
„Mindig az volt a célunk, hogy képessé tegyük diákjainkat a jó és a rossz megkülönböztetésére – hangsúlyozta az igazgató. – A családnak és az iskolának közös feladata, hogy nevelje, felnövekedésükben segítse a fiatalokat. Eddigi végzőseink hozzájárultak ahhoz, hogy iskolánk bekerült az ország legjobb középiskolái közé. Legelső végzőseink már családot alapítottak, többen közülük az Apor Gimnáziumban találták meg életük párját, és szinte kivétel nélkül értelmiségi pályán dolgoznak. Célunk továbbra is a magas szintű oktatás, a kiszámíthatóság, az átláthatóság és a stabilitás.”
Fotó:Cser István
