A folyószabályozás tervezésének időszakában, valamint az árvízmentesítés első időszakában nem volt cél a holtágak fennmaradásának és hasznosításának biztosítása, illetve természeti értékeinek megőrzése. Társadalmi igény sem volt erre. Azért is nevezték el ezeket a területeket holtágaknak, mert „halálra ítélt” mederszakaszok voltak. A folyóink mentén található holtágakkal ugyanakkor egy különleges víztest alakult ki. Ezek a mára különböző állapotban lévő vízterek a táj élővilágának és eredeti arculatának számos vonását megőrizték. A folyóink hullámterén és az ahhoz szervesen kapcsolódó mentett oldali területeken elhelyezkedő holtmedrek, illetve más, változatos típusú és megjelenésű vízterek láncolata zöldfolyosóként és magterületként fontos szerepet tölt be a fokozottan veszélyeztetett vizes élőhelyek megőrzésében és a biodiverzitás minél teljesebb fennmaradásában. A holtágak természetvédelmi szempontból olyan értéket képviselnek, amely semmi mással nem helyettesíthető és a piacon nem megvásárolható.
A mezőgazdasági, erdőgazdasági, horgászati és halászati hasznosítás intenzívebbé válásával mind több kedvezőtlen civilizációs hatás éri ezeket a víztereket, amelyek így lassan elveszítik eredeti arculatukat, s egyre kevésbé képesek betölteni a vízfolyások szempontjából döntő jelentőségű kiegyenlítő (pufferoló) szerepüket.
A holtágak megóvása e vízterek sajátos természeti, ökológiai, tájesztétikai, valamint gazdálkodási és jóléti funkciója miatt is fontos, s egyszerre természetvédelmi, társadalmi és gazdasági érdek. Szentély holtágaknak nevezik azokat a mederszakaszokat, amelyek kiemelkedő természeti értékük miatt országos szintű védelem alá tartoznak, állami tulajdonban vannak vagy állami tulajdonba vételük indokolt. Minden olyan holtág, amelynek valamely része védett, vagy valamilyen megőrzendő értéket képvisel, csak az úgynevezett bölcs hasznosítás elve alapján, fenntartható, természet közeli, kíméletes módon hasznosítható. Ugyanakkor a természetvédelmi szempontból kiemelkedő jelentőséggel nem rendelkező holtágak fennmaradása is előnyös lehet a társadalom számára, s gazdasági hasznosításuk (turizmus, belvíztározás, öntözés, halászat, vidékfejlesztés, munkahelyteremtés) megőrzésüket is biztosítja. A holtágak létrejöttét tekintve általánosságban elmondható, hogy „minden holtág bölcsnek születik”, és attól függően, hogy a természet milyen mértékben veszi birtokba vagy hagyja magára, válik szentély jellegűvé, bölcs vagy gazdasági hasznosításúvá.
A holtágak megőrzése – e víztesteknek a tájfenntartásban betöltött rendkívüli hasznossága miatt – elsődleges célnak számít, s a terület tulajdoni viszonyaitól függetlenül közcélú, közjóléti tevékenységnek, a közjó szolgálatának, a teremtett világ megőrzésének tekinthető.
