Szezonláz

 

„Zenei kultúránk ápolása, a klasszikus muzsika megszerettetése a fiatalokkal, kísérletezés és hozzáférhetőség.” Ezek a jövő évad hívószavai. A főigazgató, Ókovács Szilveszter szerint a Verdi, Wagner, Richard Strauss és Erkel előtti tisztelgésen túl az a program célja, hogy a kortárs művészek, a formabontó, friss rendezések is teret kapjanak. Szeretné, hogy a zene „kilépjen” az Opera falai közül, eljusson a vidéki városokba, a határainkon túlra, sőt olyan helyekre is, ahol nincs kőszínház, de van alkalmas tér egy-egy műfajismertető, „dramatikus” koncert megtartására. A régi hagyományokat felelevenítő Gördülő Opera is elindul: Donizetti Don Pasqualéjával „tájol” ősztől.

A megbízott fő-zeneigazgató, Héja Domonkos az évadból a Richard Strauss születésének százötvenedik évfordulója tiszteletére rendezett tavasz végi Strauss 150 fesztivált emelte ki: Az árnyék nélküli asszony magyarországi bemutatója mellett megszólal az Elektra, A rózsalovag, az Ariadné Naxoszban és az Arabella. A Salomét a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának új elnök-karnagya, Pinchas Steinberg is vezényli majd, aki a sajtótájékoztatón röviden szólt magyarországi megbízásáról és feladatköréről. A világjáró, opera- és koncertkarmesterként egyaránt sokat foglalkoztatott művész 2011 decemberében Rafael Frühbeck de Burgos helyett beugorva, egy Csajkovszkij-esten vezényelte először a zenekart. Akkor keményen dolgozó, érdeklődő, az elvárásaira, módszerére nyitott, motivált muzsikusokat ismert meg. Steinberg szereti a kihívásokat; célja az együttes általános szakmai színvonalának emelése, a nemzetközi szintű helytállás. Reményei szerint a rengeteg munka meghozza gyümölcsét, és mindenki saját fülével bizonyosodhat meg a zenekar fejlődéséről.

Solymosi Tamás a Magyar Nemzeti Balett gazdag kínálatából (száznyolc előadás) a Lehár-operett alapján koreografált Ronald Hynd-„vígbalettet”, A víg özvegy Erkel színházi bemutatóját, valamint Harald Lander – Carl Czerny-darabokat felhasználó – Etűdökjét emelte ki, az operaházi újdonságok közül pedig Pártay Lilla Munkácsy Mihály életét feldolgozó, Aranyecset című (Liszt-,Wagner- és Berliozzenékre) készülő balettjét, illetve Løvenskiold és Bournonville XIX. századi klasszikusát, A szilfidet. A balettigazgató elmondása szerint A diótörőt nem lehet elégszer játszani: a szezon során huszonöt alkalommal kerül színre. A jelentős események sorából mindenképpen említést érdemel Verdi Falstaffja, amelyet Arnaud Bernard állít színpadra az Operaházban, a címszerepben Alexandru Agachéval. Szinetár Miklós saját 1990-es Tannhäuser-rendezését frissíti fel a Wagner-évben. A barokk-klasszikus repertoár bővítéseképpen Gluck Iphigenia Taurisban című operáját – Richard Strauss „átiratában”, hangszerelésével – mutatják be.

A felújított Erkel Színházban október folyamán Kodály daljátéka, a Háry János lesz műsoron, novemberben pedig Bartók Kékszakállúja Vajda János Mario és a varázsló című egyfelvonásosával párban kerül színre. Az operája, a Spiritiszták ősbemutatójára is készülő Selmeczi György vezényletével, fiatal rendezők bevonásával Schiller ihlette három Verdi-operaritkaság hangzik el az Erkelben november 29-én, 30-án és december 1-jén: a Giovanna d’Arco, A haramiák és a Luisa Miller. A varázsfuvolát, Mozart daljátékát tavasszal magyar nyelven, kiváló hazai énekesekkel, Szinetár Miklós rendezésében újítja fel a II. János Pál pápa téri „népopera”.

És ha Népopera, akkor nem feledkezhetünk meg az Erkel Színház elődjében lezajlott fontos zenetörténeti eseményről: 1914. január 1-jén, a szerzői végrendelkezést betartva, a harmincéves előadási tilalom lejártával, Bayreuth után a világon elsők között itt mutatták be Wagner utolsó zenedrámáját, a Parsifalt. A november 15-i gálaest a zeneszerzőnek és a pesti premiert dirigáló Reiner Frigyesnek állít emléket. A walkür első felvonása és a Parsifal részletei hangzanak el Stefan Soltész vezényletével, világhírű Wagner-énekesek közreműködésével.

Fotó: Nagy Attila, MÁO

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .