Az utolsó magyar „barokk mester” matyó parasztcsaládban született Mezőkövesden. Az ó- és újszövetségi témák mellett a népi környezet, a „matyóság” lett művészetének inspiráló forrása. Táj-, élet- és arcképek sokasága tanúskodik arról, mennyire fontos és meghatározó volt számára e tiszta háttér. Az ifjú festő hamar elszakadt a szecessziótól, bár annak stílusjegyeit magyaros ornamentikával még felhasználta szülővárosa Szent László Gimnáziumának kápolnájában. A kor divatirányzatától való eltávolodását követően érdeklődése nem a kísérletezés, az absztrakció, az „újítás mindenáron” irányába vitte el. Lelkialkatát és a szolgáló művészet hívását követve a barokk áhítatot keltő, színpompás, életigenlő templomi festészetre tekintett vissza.
Takács István felbecsülhetetlen, sokszínű és rendkívül gazdag életművének legfontosabb darabjai az ország kétszázkilencven településének templomában található falfestmények, oltár- és táblaképek, nagyböjti leplek, stációsorozatok. Legismertebb alkotása az egri bazilika kupolafreskója.
A művész ihletett képei emberi nagyságát, tiszta lelkületét, hitét, alázatát, a felettünk álló iránti tiszteletét-szeretetét sugározzák. Intuitív ereje, érzelmi gazdagsága, technikai készsége, valamint munkáinak – mesterkélt filozofikusságtól mentes – őszintesége emeli őt egyházművészeink, freskófestőink élvonalába.
Hivatásáról keresetlen egyszerűséggel vallotta: „A szó elszáll, azt a napi gondok elfeledtetik, én azt szeretném, hogy képeim újra áhítatot váltsanak ki, és az ég felé emeljék, reménységgel töltsék meg az emberek lelkét.”
A Takács István állandó kiállítás keddtől szombatig 10 és 15 óra között tekinthető meg a mezőkövesdi Városi Galériában (Szent László tér 23.).
