Emellett a pravoszláv egyházat külpolitikai célra kívánta használni. Romániában – ahol a legsikeresebb volt a szovjetizálás – ennek folyományaként meg is szüntették a görög katolikus egyházat. Amikor ez megtörtént, Márton Áron körlevélben utasította papjait, hogy mindenben segítsék a görögkatolikusokat. Fontos adalék mindehhez, hogy – egyébként nem csupán Romániában – az egyházak, egyháziak elleni intézkedések mögött nem mindig közvetlenül Moszkva állt. Bár a romániai kommunista vezetők útmutatásokért folyamodtak szovjet elvbarátaikhoz, konkrét, világos utasításokat nem kaptak. Ez azt jelenti, hogy a helyi kommunisták felelőssége sokkal nagyobb az egyházakat ért atrocitásokban, mint azt eddig gondoltuk.
Márton Áron és Jakab Antal sokáig egymás mellett küzdött a kommunista diktatúra ellen. Életrajzukban ezért is sok a közös vonás. Párhuzamok persze nemcsak a két gyulafehérvári püspök életének alakulásában vannak. A II. világháború után csaknem valamennyi kelet-európai katolikus főpásztor megjárta a kommunista börtönöket. Ahogy Romániában Márton Áron, úgy Magyarországon Mindszenty József volt az államvédelem első számú célpontja. Ha a gyulafehérvári és az esztergomi érsek magatartását egymás mellé állítjuk, jól látható: nem a személyiségükben voltak hasonlók, hanem bátorságban, felelősségvállalásban és tántoríthatatlanságban. Abban, hogy valóban lelkipásztorai voltak a rájuk bízottaknak. Mind a ketten kiálltak az üldözöttek mellett, mind a „barna, mind a vörös diktatúra” ellenében. Csak a példa kedvéért: Márton Áron határozott beszédben lépett fel a zsidóság elhurcolása ellen, Mindszenty József pedig a svábok kitelepítése ellen tiltakozott. A kommunisták hatalomra jutása után hajlíthatatlan szembenállásukért mindkettőjüket életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Sorsuk alakulása még egy párhuzamosságot mutat, hiszen a börtön után kényszerű házi őrizetbe kerültek. Ugyanakkor az eltérések is fontosak. Mindszenty az amerikai követségen senkivel nem tarthatta a kapcsolatot, Márton Áron azonban püspökként működhetett, még ha mozgásszabadságában korlátozva volt is.
1949 a magyar katolikusok fekete éve volt, nemcsak Magyarországon, hanem Erdélyben is. Június 21-én letartóztatták Márton Áront. Bár – letartóztatási parancs híján – sokkal pontosabb, ha azt mondjuk, hogy a Securitate elrabolta a tövisi vasútállomásra igyekvő gyulafehérvári püspököt. Szinte azonnal elkezdődött a koncepciós per „legyártása”. Hamar felbukkant egy igen érdekes szál: Márton Áron személyét össze akarták kötni a Magyarországon folyó Rajk-perrel. Ennek érdekében rendkívül találékonyak voltak a romániai hatóságok. Rajk László Erdélyben született, és közvetlenül a háború után találkozhatott a Márton Áronnal is kapcsolatban álló Méliusz Józseffel. Rajkot és Méliuszt pedig a „titoizmushoz” fűződő viszony köti össze. Rajkkal szemben ez volt a vád egyik eleme, míg Méliuszt – akinek eredeti neve Nelovánkovits volt – szerb származása tette eleve „bűnössé”. De még egy kapcsolatot találunk a magyarországi koncepciós eljárásokkal. Márton Áron 1946-ban egyeztetett az erdélyi magyar szervezetekkel. Az egyik fontos kérdés az volt, hogy a Párizsban tárgyaló magyar békeküldöttséget tájékoztassák az erdélyi magyarok helyzetéről. Mivel Mindszenty támogatásáról biztosította az erdélyi magyarságot, ezért Márton Áron személyét az ő ügyével is összefüggésbe akarták hozni. A gyulafehérvári püspököt végül 1951. augusztus 6-án nyolcadmagával ítélték el. Nélküle. Az ítéletet ugyanis csak másnap hozták a tudomására.
Márton Áron 1955-ben szabadult a börtönből. A szabadság azonban nem tartott sokáig. Már 1956-tól kezdve – Maros, majd Uránia néven – szigorú megfigyelés alatt tartották. Ez azt jelentette, hogy ügynököket állítottak rá, lehallgatták telefonjait, leveleit ellenőrizték, az utcán követték, és titokban rendszeresen fotózták. Összesen kétszázharminchat kötetnyi dosszié készült a megfigyelése nyomán. Ennél vaskosabb anyagot senkiről sem állítottak össze a román kommunista diktatúra története során. Ugyanakkor a Securitaténak sokáig nem sikerült megbízható ügynöki hálózatot kiépítenie körülötte. A püspök legnagyobb sajnálatára környezetében a teológiai tanárok, később pedig a diákok közül került ki a legtöbb ügynök. Jakab Antalt 1972-től figyelték meg ugyanilyen módon. Éveken keresztül arra várt ugyanis a román államvédelem, hogy szembe fog fordulni Márton Áronnal. Elsősorban abban akarták megakadályozni, hogy valami módon kapcsolatot tarthasson a Vatikánnal.
1987 és 1990 között Jakab Antal komolyan foglalkozott az utódlás kérdésével, elsősorban azért, hogy Erdélynek magyar anyanyelvű püspöke legyen. A román állam ugyanis Ioan Robu bukaresti érsek személyében román püspököt akart. A gyulafehérvári püspök még Paskai László esztergomi érsek segítségét is kérte. Neki kellett közvetítenie Rómába azt a kérést, hogy ameddig csak lehet, maradjon meg hivatalában Jakab Antal, így elkerülendő a nemkívánatos változtatásokat. A kérdést végül nem Róma, hanem a történelem oldotta meg. 1989-ben kitört Romániában az úgynevezett forradalom, elsöpörve a kommunista diktatúrát.
Márton Áron Csíkszentdomokoson született 1896. augusztus 28-án, székely földműves család harmadik gyermekeként. Az I. világháborúban az olasz fronton harcolt, többször meg is sebesült. A háború befejeztével önálló gazdálkodásba fogott, majd a brassói Schielgyárban dolgozott. 1920-ban jelentkezett a gyulafehérvári papnevelő intézetbe. 1924. július 6-án Majláth Gusztáv Károly püspök pappá szentelte Gyulafehérváron. 1929. július 1-jétől Verestorony plébánosa és a nagyszebeni Szent Teréz árvaház tanulmányi felügyelője lett. Ezután udvari káplán, püspöki levéltáros és püspöki titkár volt. XI. Piusz pápa 1938. december 24-én gyulafehérvári püspökké nevezte ki. Felszentelésére 1939. február 12-én került sor. Még 1938-ban elsőként emelte fel szavát a háború ellen. 1940-ben a második bécsi döntés után Márton Áron egyházmegyéje kettészakadt. Bár hívták Kolozsvárra, a főpásztor Gyulafehérváron maradt. Úgy gondolta, a kisebbségi lét szorításában élő híveinek nagyobb szükségük van rá. 1944. május 18-án a kolozsvári Szent Mihály-templomban elmondott beszédében tiltakozott a zsidók deportálása ellen. Márton Áron szembeszállt a kommunista diktatúra egyház- és magyarellenes törekvéseivel. 1949. június 21-én Bukarestbe szeretett volna utazni, de félúton a Securitate letartóztatta. Vizsgálati fogsága három évig tartott. XII. Piusz pápa közben címzetes érsekké nevezte ki. A bukaresti katonai törvényszék 1951. július 13-án életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. 1955. február 2-án helyezték szabadlábra. Pasztorális tevékenységét újrakezdte, bérmaútjai valóságos diadalutak voltak. Mivel a bukaresti vezetés látta egyre nagyobb népszerűségét, háziőrizetre ítélték. Ennek ellenére nem szakadt meg teljesen a kapcsolata híveivel. Palotafogságának feloldásában nagy szerepe volt Franz König bécsi érseknek, aki a bukaresti pátriárka meghívására érkezett Romániába 1967-ben. A bécsi főpásztor mindenképpen találkozni akart a gyulafehérvári püspökkel, ám Márton Áron erre csak akkor volt hajlandó, ha feloldják fogságát. 1969-ben eljutott Rómába, ahol találkozott VI. Pál pápával. Márton Áront 1980. április 2-án II. János Pál pápa egészségi állapotára való tekintettel felmentette az egyházmegye kormányzása alól. 1980. szeptember 29-én, életének nyolcvanötödik évében hunyt el. Temetésén több mint tízezren gyűltek össze a gyulafehérvári székesegyházban. Boldoggá avatása folyamatban van. Szembeszállt a kommunista diktatúra egyház- és magyarellenes törekvéseivel
Jakab Antal 1909. március 13-án született a Csíkvármegyei Kilyénfalván. 1929-ben felvételét kérte a gyulafehérvári papnevelő intézetbe. 1934. június 29-én szentelte fel Majláth Gusztáv Károly püspök. Először Gyergyóditrón, majd Gyulafehérváron volt káplán. Később a kolozsvári Szent Mihály-plébániára került Márton Áron főesperes, plébános mellé. 1939-ben Márton Áron, már püspökként, teológiai tanulmányainak folytatására Rómába küld te. 1942- ben „magna cum laude” minősítéssel védte meg a Lateráni Egyetemen Az erdélyi egyház hierarchiája a fejedelemség idején (1527–1697) című doktori disszertációját. Mivel az 1940. évi második bécsi döntés következtében az egyházmegye két részre szakadt, Márton Áron a Magyarországhoz visszakerült Kolozsváron püspöki helytartóságot hozott létre, és Jakab Antalt nevezte ki a püspöki helytartósági iroda titkárának. 1944-ben plébános helyettes volt Gyergyószentmiklóson, majd 1945-től 1946-ig hittanár és lelkész Kolozsváron. 1946 szeptemberétől a gyulafehérvári hittudományi főiskolán tanított egyháztörténelmet. Miután a román államvédelem letartóztatta Márton Áront, titkos ordináriusok („ideiglenes kormányzók”) irányították az egyházmegyét, akiket azonban a Securitate egymás után letartóztatott. Boga Alajos elfogása után Sándor Imre, Jakab Antal lett az egyházmegye vezetője. 1951. augusztus 24-én őt is letartóztatták. Nem sokkal ezután olyan súlyosan bántalmazták, hogy agyhártyája bevérzett. Kényszermunkásként a felsőbányai ólom bányában, majd a Duna-csatorna építésén dolgozott. 1964. április 16-i szabadulása után nem engedték papként működni. 1966-ban Márton Áron püspök hivatalosan is kinevezte Kerelő- szentpál plébánosává. 1968. október 1-jétől visszanyerte egyházjogi és 1970-től erkölcstanári katedráját. 1971. december 23-án VI. Pál pápa segédpüspökké nevezte ki Márton Áron mellé, utódlási joggal. Mivel a román állam nem járult hozzá, hogy Jakab Antalt a kolozsvári Szent Mihály-templomban szenteljék püspökké, a szentelésre a római Szent Péter-bazilikában került sor. A szentelést maga VI. Pál pápa végezte, 1972. február 13-án. Márton Áron nyugdíjba vonulása után ő lett az egyházmegye megyés püspöke, 1990-ig. A Ceauşescu-diktatúra legnehezebb évtizedében is mindent megtett azért, hogy az erdélyi magyarság és a katolikus egyház túlélje ezt az időszakot. Találékonyságának, kiállásának köszönhetően még szerény mértékben fejlődhetett is az egyházmegye. 1993. május 5-én, nyolcvannégy éves korában hunyt el súlyos betegségben. A gyulafehérvári székesegyház kriptájában nyugszik Márton Áron mellett. Mivel a román állam nem járult hozzá, hogy Jakab Antalt a kolozsvári Szent Mihály-templomban szenteljék püspökké, erre Rómában került sor. A szentelést maga VI. Pál pápa végezte 1972. február 13-án
