A francia gondolkodó, mielőtt téziseit kidolgozta volna, tanulmányozta az irodalmat és a teológiát csakúgy, mint az antropológiát és a mitológiát.
A girard-i elgondolás alapja az, hogy az emberi vágy természete szerint mimetikus. Ez annyit jelent, hogy meghatározó eleme az utánzás. Girard szerint, amikor az ember vágyik valamire, akkor nem a tárgy megszerzése motiválja, valójában a többi ember vágyakozását utánozza. Már a korai emberi közösségekben is így volt ez. De mi történik akkor, ha a vágy tárgya megoszthatatlan? Ekkor – a rivalizálás fokozódásán keresztül – jutott el a közösség a mimetikus válságig, mivel ezt a problémát nem tudta másként megoldani, csak erőszakkal. Amikor pedig mindenki mindenki ellen fordult, az akár a közösség kihalását is eredményezhette. Megoldást kellett tehát találni, ez pedig nem volt más, mint az áldozat. Valakire áthárították a bűnt, és feláldozták, mint egyfajta bűnbakot. A mítoszok ennek a kollektív gyilkosságnak a leírásai, melyek persze nem az áldozat, hanem a tettesek oldaláról mesélik el a történetet.
Girard szerint a kollektív erőszakot egy áldozatra irányító gyakorlat a hiányzó láncszem a természet és a kultúra között. Az ember azért tudott kiemelkedni az állatvilágból, mert – öntudatlanul – létrehozta a helyettesítő áldozatot.
Az emberiség mitológiai leírásaiból egyedül a Biblia emelkedik ki, mert az nem a gyilkosok, hanem az áldozat szempontjait helyezi előtérbe. Jézus Krisztus szenvedéstörténete pedig teljességében leleplezi ezt a mimetikus kultúrát. Ezzel nemcsak bemutatja annak tarthatatlanságát, hanem meg is szünteti azt.
Girard azt nem mondja meg, hogy miként lesz a mindenki mindenki ellen gyakorlatából mindenki egy ellen. Ez misztérium, amelynek közvetlen nyomai nincsenek.
A girard-i gondolkodás Bec szerint tehát azért kötheti össze a kétfajta hagyományt, mert egybefűzi a kettő alapelemeit. A vágytól, és annak leküzdésétől – mely a buddhizmus egyik pillére – eljut a helyettesítő áldozatig, amely a kereszténység kulcsfogalma.
