Édesapám elméleti fizikus, de érdekelték a vallások, kutatta azok eredetét. Könyvtárunkban szinte minden nagy vallás akkor elérhető könyvei megtalálhatók voltak, így a buddhista irodalom is. A másik nagy gyerekkori hatás nagybátyám által ért, aki tizenöt évig élt Mongóliában. Jártak is nálunk többször mongolok. Az ő révén aztán sok buddhista tárgy került a házunkba.
Van a történetnek egy kicsit misztikus oldala is. Gyerekkoromban az egyik vetítésen felismertem egy buddhista kolostort, és megmondtam a nevét, pedig soha nem láttam még. De olyan is előfordult velem, hogy tibeti nyelven álmodtam.
Később matematika szakra jártam, talán azért is, mert a mentalitásom miatt a ráció, az ok-okozati összefüggések voltak fontosak számomra. Fontosabbak, mint a hit alapú megközelítések. A buddhizmus pedig szigorúan az előbbi elvekre épül.
A buddhizmus Magyarországon hivatalosan 1952 óta van jelen, amikor az Arya Maitreya Mandala elismert egyház lett. Vagyis a rendszerváltás előtt, amikor én is a buddhizmus mellett köteleztem el magam, már lehetett hivatalos formában is találkozni ezzel a vallással.
– Manapság a legtöbb keleti tanításra Magyarországon rátelepszik a New Age szinkretista rendszere, amely buddhista elemeket is magába épített…
– Valóban, a rendszerváltás nagy felszabadultságában sokan fordultak az addig háttérbe szorított vallások – így a buddhizmus – felé is. Igen gyakran össze is keverték más tanításokkal. Ám az évek során kiderült, Buddha útján nem könnyű járni. Ezért sokan vagy el is fordultak tőle valami könnyebb, gyors sikert ígérő tan felé, vagy csak névlegesen, szavakban buddhisták, ám valójában nem azok.
– Van, aki a buddhizmust ateizmussal vádolja. Valóban, mit tanított Buddha az Istenről?
– A legjobb erre úgy válaszolni, ahogy a mongolok szoktak: a buddhizmus azért nem foglalkozik a teremtővel, mert vele nincsen gond. A teremtményekkel viszont annál több. Tizennégy olyan kérdés volt, amelyekre Buddha nem válaszolt. Ilyen például a világ végtelensége, eredete, az idő végtelensége és a teremtő kérdése. Azért nem adott választ, mert azokban a hindu rendszerekben, amelyekben ő is felnövekedett, vég nélküli filozófiai vitákat folytattak ezekről a kérdésekről. Az volt a véleménye, hogy mindezek sem az erkölcsiség, sem a világ megismerése szempontjából nem vezetnek sehova. A hinduizmus különféle ágaiban három teremtőt is ismernek, melyek nevében sok olyan dolgot követtek el – így például állatáldozatot –, amit Buddha elutasított. Az ő tanítása azért különleges a világ vallásai között, mert nem a teremtésből vezeti le az embert, nem felülről vezeti le a létezést, hanem alulról. Ezért nem beszélt a magasabb régiókról. Az ember belső szerkezetéről viszont annál többet. Azt mondta, hogy amíg az ember a saját belső problémáin nem tud úrrá lenni, addig hozzá sem tud nyúlni a teremtő, a teremtés mélységes kérdéseihez. A Buddha tanítása tehát nem a hitre, hanem a belátásra épül, ezért sem foglalkozik a teremtővel. Ahhoz ad módszert, hogy az ember eljusson legbelülre, ahol a végén a tapasztalat ad válaszokat a nagy kérdésekre.
– Milyen kapcsolat van a tapasztalat és a tan között?
– A buddhista filozófia folytatása a gyakorlat, végül pedig a tapasztalat. A buddhizmus minden ága az alapösvény- gyümölcs hármasságára épül fel. Az alapnál mindig elmondják, hogy néz ki az ember a viszonylagos és a végső szinten. Ekkor tudjuk meg, milyen állapotban vagyunk, és azt is, hogy milyen állapotban lehetnénk. Ezzel magyarázza meg a tan azt az ösvényt, melynek lépéseivel szép lassan eljuthatunk abba az állapotba, amely mindennek a gyümölcse. Ezért a buddhizmusban minden gyakorlatnak megvan a magyarázata. Ugyanakkor a tanítás azt is mondja, hogy nagy szükség van az ösvényen a megalapozott hitre. Ha valakinek már van tapasztalata arról, hogyan írja felül az együttérzés az önösség állapotát, akkor ettől kezdve szilárdan hinnie kell ebben. De a buddhizmus ismer egy harmadik utat is, ez pedig a mesterek és tanítók tanúsága.
– Nekik milyen szerepük van?
– A buddhizmusnak három nagy irányzata van. A hínajána, a mahájána és a vadzsrajána. Az első rendszerében két típusú tanító van. A vinaja mester az erkölcsi szabályokat fekteti le. A buddhizmusban nagy jelentőséggel bír a szerzetesi élet, melynek kétszázhuszonhét szabálya van. Akinél a szerzetes úgymond leteszi ezeket a szabályokat, ő a vinaja mester. Az erkölcs mesterre visszavezethető Buddhához, aki egyébként nem akart szabályokat adni, csak egy idő után látta, hogy e nélkül nem fog működni a tanítás egésze sem. A másik tanító a dharma mester, akitől a szerzetes a tanítást kapja. E kettő olyan, mint az ég és a föld – az egyik azt mutatja meg, hogyan viselkedjem, a másik pedig a célt jelöli ki.
A mahájána buddhizmusban nincs ilyen jellegű mester. Ez az irányzat a tanító és a tanítvány együttműködésére épít, mind a kettő taníthatja a másikat.
– Milyen kapcsolódási pontok vannak a kereszténység és a buddhizmus között?
– Minden vallásalapítónál fontos, hogy mi az a tapasztalat, mi az az élmény, amely után tanítani kezd, és megnyilvánul a világban. A hínajána – tibeti megközelítésben – az egyéni megszabadulás ösvénye. Itt a szociális érzület kevésbé fontos, inkább a megszabaduláson van a hangsúly. Ez a keresztény remeteséggel mutat közös vonásokat. Egyébként nemcsak a korai keresztény szerzetesi regulák és a buddhista szerzetesi szabályok között vannak hasonlóságok. Egyszer részt vettem egy konferencián, melyet a jezsuiták szerveztek. Itt például nyilvánvalóvá vált számomra, hogy Loyolai Szent Ignác lelkigyakorlatos könyve és a buddhista meditációs gyakorlatok között milyen sok kapcsolódási pontot találhatunk.
A kereszténység véleményem szerint leginkább a szeretet és az önzetlenség tanításaiban hasonló a buddhizmushoz. Ezért sokkal inkább a mahájána buddhizmussal mutat rokonságot. Ennél az irányzatnál van olyan gyakorlat, melyben a belégzésnél azt képzeljük el, hogy minden lény szenvedését magunkra vettük, a kilégzésnél pedig minden boldogságunkat rájuk sugározzuk. A négy mérhetetlen – szeretet, együtt örvendezés, együttérzés, egység – tanítása nagyon hasonlít a keresztény felfogásra. Az önzetlenség, az adás fontossága, a türelem gyakorlása és a rossz elviselése a kereszténységben és a mahájána buddhizmusban is rendkívül lényeges. Ugyanígy kapcsolódási pont az is, hogy mindkettő esetében folyamatosan nyitottaknak kell lennünk arra, hogy segítséget nyújtsunk másoknak. Amahájána követője sem teheti meg, hogy nem fogadja el a bocsánatkérést.
Az áldozatnak, az önfeláldozásnak a buddhizmusban is nagy jelentősége van, csakúgy, mint a kereszténységben. Ezek legmagasabb rendű formája itt is az, ha valaki az életét adja oda. Ezt az önfeladást jelképezi a szerzetesi avatásnál a hajvágás, illetve az is, hogy a szerzetesi köntösre kis madárláb nyoma van szőve, mert a létkerékben a madár szimbolizálja a vágyat. Így figyelmezteti magát a szerzetes a vágyakról való lemondásra.
– Thomas Merton szerint nem a tanításban, hanem a spiritualitás szintjén lehet igazi kapcsolat a keleti és a nyugati vallási hagyományok között…
– A buddhizmus fő gyakorlati irányultsága nem annyira a hit, mint inkább az éberség. Azt vizsgálja, hogy mi az, ami az embert visszafordíthatja a belső forrás felé. Amikor az ember a gyötrelemmel találkozik, amikor a jó dolgok elmúlnak, amikor felteszi magában azt a kérdést, hogy ki vagyok én – ezek a szenvedés három szintjét is jelzik –, akkor ezek mind arra késztetik, hogy befelé forduljon. Ez az önmagunkba nézés pedig szinte minden vallásnál megjelenik. Le kell tudnunk mondani saját önösségünkről, ami azért sem egyszerű, mert elsőre éppen saját önösségünk fog választ adni arra, hogy ez miért nem lehetséges. Ennek aztán az lesz a magasabb szintje, amikor valaki – már túllépve az önösségen – csak kifelé néz, fontosabb számára mások állapota, szenvedése, mint a sajátja. Úgy tűnik, hogy leginkább a meditációs szintek felsőbb pontjain vannak hasonlóságok a különböző vallások között. Ezen a téren a buddhizmus meditációs szövegei és a misztikus kereszténység írásai között találjuk a legtöbb azonosságot, mert ezekben a belső élményeken van a hangsúly.
– A buddhizmusra sokan úgy tekintenek, mint egy alapvetően passzív vallásra. Ugyanakkor a társadalmi cselekvés az a terület, ahol a különböző vallásoknak leginkább lehetőségük van az együttműködésre. Ön szerint is így van ez?
– A hínajána buddhizmus egyik nagy kérdése volt, hogyha a szerzetes nem tesz hozzá a közöshöz semmit, akkor hogyan várhatja el, hogy a világ támogassa. Ezért vállaltak szerepet a szerzetesek az oktatásban és a gyógyításban. Mivel a buddhizmus a tévedést tartja az alapvető problémának –- melyek közül a legnagyobb az én-ben való hit –, ezért lett a társadalom felé vállalt kötelezettségek közül a leghangsúlyosabb az oktatás. Emellett ugyanakkor megjelenik a karitatív tevékenység is. Nekünk is van roma iskolánk, ahol különleges követelményeknek kell megfelelnünk.
A vallások együttműködésében az egyik lényegi területnek az erkölcsöt látom, hiszen manapság szinte már nincsenek is morális szabályok. Egy új erkölcsi kódex létrehozásában a kereszténység és a buddhizmus mindenképpen együtt tudna működni. A modern szemlélet szereti a több ezer éves hagyományokat semmibe venni. Pedig a vallások közös tapasztalatai a mai rohanó világban rendkívül fontosak lennének.
A vallási párbeszédekben az a jó, hogy a különbségek meglátásán keresztül meg tudunk erősödni a saját hagyományunkban, úgy, hogy közben a másik vallás képviselője is közelebb kerül hozzánk.
Fotó: Kissimon István
