A keresztény imádság misztériuma sajátos módon jelentkezik az assisi szentnél. Nem bocsátkozik elméleti fejtegetésekbe, ennek ellenére mély tudatosság jellemzi. Amikor Krisztusban imádkozik, akkor bizonyos értelemben ő maga az imádkozó Krisztus.
Ferenc számára minden bűn gyökere: elvenni azt, ami nem a miénk. Ezért is kerül lelkiségének középpontjába a tulajdonnélküliség. Ez több mint a szegénység. „Legyünk szilárdan meggyőződve arról, hogy a hibákon és a bűnökön kívül semmi mást nem vallhatunk magunkénak” – írja a Meg nem erősített regulában. E tulajdonnélküliség az egymás közötti kapcsolatokban úgy jelentkezik, hogy a testvéreknek megtiltja a hatalomra vagy uralomra való törekvést. A betű embereit felszólítja, hogy – ha szükséges – tisztségeikről zokszó nélkül mondjanak le, hiszen a tudomány könnyen a hatalom eszközévé válhat.
Ferenc azonban még itt sem áll meg. Még azt a keveset, ami esetleg látszólag a miénk, azt is vissza kell adnunk annak, akitől kaptuk: „Minden jót a fölséges és hatalmas Úristennek adjunk vissza, és ismerjük el, hogy minden jó az övé; neki adjunk hálát mindenért, akitől minden jó származik.” E visszaadás történhet dicsérettel, igehirdetéssel és tettekkel is.
Fontos jellemzője e lelkiségnek az is, hogy Ferenc nem kívánt szegényeket segítő szervezetet létrehozni. Sokkal inkább azt tartotta fontosnak, hogy követői osztozzanak a szegények életében. Dolgozni sem a munkabérért, hanem a példaadás kedvéért kell az assisi szent szerint. Assisi Szent Ferenc tanításának korszerűségét Ferenc pápa is hangsúlyozza. Cesare Vaiani összefoglalása tehát igazán időszerű.
(Cesare Vaiani: Assisi Szent Ferenc útja. L’Harmattan Kiadó, 2013. Kapható az Új Ember könyvesboltjában!)
