„Mikor az Úr meglátta, megesett rajta a szíve, és így szólt hozzá: »Ne sírj!«” Jézus egyetlen érintésére és szavára az ifjú felül, beszélni kezd. És az Úr „visszaadta őt anyjának”. – A „megesett rajta a szíve” kifejezés még vagy tíz evangéliumi összefüggésben fordul elő. Jézus Szíve ünnepét az úrnapja utáni hét péntekjén üli meg az egyház. E vasárnapon tehát megemlékezhetünk erről a liturgikus ünnepről is. Itt most néhány megjegyzést tennék a Jézus Szíve-tiszteletről, amely újabban, főleg az ifjú nemzedék körében, kevésbé népszerű, jóllehet a pápák ismételten ajánlották ezt az áhítatot, hiszen hitünk központi titkára, a Jézus átszúrt Szíve által kinyilatkoztatott Szeretet- Istenre irányítja imádásunkat. Legutóbb Boldog II. János Pál a nagy jubileumra készülve, XIII. Leó 1899-es felajánlásának 100. évfordulóján, összefoglalta az előző pápák tanítását a Jézus Szíve-tiszteletről, s így buzdított: „Ma is arról van szó, hogy elvezessük a híveket oda, hogy szegezzék imádó tekintetüket Krisztus, az Istenember misztériumára, hogy olyan személyekké legyenek, akik meghallják és élik az új életre, a szentségre, az engesztelésre szóló hívást, amely együttműködés a világ üdvösségén. Olyan személyekké, akik felkészülnek az új evangelizálásra, Krisztus Szívét elismerve az egyház szívének: a világ sürgető szükségességgel értse meg, hogy a kereszténység a szeretet vallása.”
Az újkori történelem során, főleg az Alacoque Szent Margitnak tett magánkinyilatkoztatás következtében az ájtatosság külső formáiban, például Jézus töviskoronás hússzíve ábrázolásaiban – szobrokon és képeken – sok torzulás történt. Mert jóllehet Jézusnak érző, örvendező, szenvedő, az emberek bajaival együtt érző szíve volt, az ábrázolt szív legyen egyszerűen a szeretet jelképe, nem naturalista megjelenítés. Jó példa erre Boldog Charles de Foucauld jelkép-rajza: egy szív körvonalai, rajta kereszt, ezzel a felírással: JESUS – CARITAS (Jézus – Szeretet).
