Mindez nem jelent mást, csak annyit, hogy az egyháznak általában ellenszélben kell végbevinnie az új evangelizáció küldetését. Amin nem is szabad csodálkoznunk. Az evangélium, amely egy eljövendő tökéletes és újjáteremtett világ üzenetét, igazságát és valóságát hozza el e világba (ez nem mese, ez a hitünk!) természetes módon ellenállásba ütközik abban a valóságban, amelyet markánsan meghatároz a bűn, az önzés, a perverz módon gyakorolt hatalom jelenléte. Mindez azonban sohasem kedvetlenítette el az evangélium hiteles hirdetőit, akik minden korban a Szentlélek hatalmas erőforrásából nyertek erőt, ihletet és állandó inspirációt, s akik mindig a szelíd és győztes szeretet tanúi voltak.
Fontos, hogy lássuk a valódi erőviszonyokat. Az a Jézus vezet bennünket az új evangelizáció útjain, akinek átadatott „minden hatalom a mennyben és a földön” (Mt 28,18). A kereszténység egyáltalán nem áll vesztésre. Ma is a világ legnépesebb vallása, és a statisztikák szerint világméretekben a legdinamikusabban terjedő hit, a sokszor félelemmel emlegetett iszlám növekedését is megelőzve. Az evangélium, amely „Isten üdvösséget hozó ereje” ma is megtermi gyümölcsét minden embernek, aki hisz benne (Róm 1,20), mindenütt, ahol Jézus nevét „erővel, Szentlélekkel és mély meggyőződéssel” hirdetik (1Tessz 1,5).
Európa valóban nem tért még meg az elmúlt harminc évben, de azt elmondhatjuk, hogy az egyház az új evangelizáció szellemében egyre tudatosabban, egyre felkészültebben, egyre korszerűbben evangelizál. Ne feledjük el, hogy az új evangelizáció sikeréhez nem kevesebbre van szükség, mint a teljes egyházi élet újraformálására a II. vatikáni zsinat és az egyház missziós tanítása szerint. Minden katolikusnak tisztában kell lennie azzal, hogy az egyház az evangelizációért létezik, s minden egyes tagjának joga és kötelessége a Jézus Krisztus melletti tanúságtétel. Elengedhetetlen feltétel, hogy valamennyien tisztában legyünk az evangélium üzenetének tartalmával, jelentőségével, nagyszerűségével. Hogy bátran megnyíljunk a Szentlélek ajándékai előtt az imádságban, s így valamennyien megtaláljuk helyünket és szolgálatunkat a misszióban. Lényeges, hogy valamennyien megértsük: minden rendű és rangú katolikus közösségnek legfontosabb feladata a részvétel az új evangelizáció nagy művében, egymással szorosan összefogva, egységben a helyi főpásztorral és Péter utódával.
A folyamat, amelynek kibontakozása történelmi léptékű, napról napra feltartóztathatatlanul zajlik a plébániákon, lelkiségi mozgalmakban, pasztorális műhelyekben, a főpásztorok tanácskozásain. Az új evangelizáció már az első harminc évben is csodálatos gyümölcsöket hozott: megtérők és új közösségek sokaságának adott életet. A jövő pedig ennél is gyümölcsözőbb lesz, ha engedjük, hogy a Szentlélek még teljesebben birtokba vegyen, felkészítsen és elragadjon minket az új evangelizáció új távlatai felé.
