A fák újjáéledésüket a Start közmunkaprogramnak köszönhetik, amelynek keretében két éve a helyi önkormányzat rendezte a több mint kétszáz éves kertet. Acél egy kis takarítás volt, senki nem sejtette, hogy a fák meghálálják az ápolást. Pedig így történt: tavaly roskadásig termett rajtuk gyümölcs. A település lakói, illetve bárki, aki arra járt, szedhetett az almából. Kóstolás után pedig mindenki egyetértett abban, hogy a régi-új almáknak egészen más ízük van, mint a ma ismert fajtáknak.
A kertben legalább nyolcfajta almafa áll, háromfajtát még maguk a kertészek sem tudtak azonosítani. Az almafák páratlan génkincsek, éppen ezért csak nagyon jó szakembernek szabad hozzájuk nyúlni, ha szaporítani szeretnék őket. A Heves megyei község önkormányzata most kezdeményezi az almáskert helyi védelem alá vételét is.
Talán leginkább a mónosbéliek és a kertészek örülnek ennek a kerti „csodának”, de mindannyiunk büszkesége lehet. A világ legidősebb élő almafájának egy amerikai fát tartanak, amelyet egy William „Rackum” Thompson nevű fiú ültetett 1789-ben. A mai mónosbéli templom elődjét, amelyet a szerviták építettek, 1755-ben szentelték fel. Ha a szerzetesek ekkortájt ültették a fákat is, akkor könnyen megeshet, hogy a „mi” fáink akár idősebbek, mint az amerikai.
A rekorddöntésen és a büszkeségen túl szép példa is a mónosbéli almatermés. Hiszen e mosolygó almák arra is figyelmeztetnek, hogy hány régi tervünk, álmunk hozhatna gyümölcsöt, ha nem mondanánk le róluk. Ha rászánnánk az időt és az erőt arra, hogy rendet tegyünk gyommal benőtt belső kertjeinkben.
