A IV. századtól ezeket az apostoli alapítású vagy egy apostol sírját (esetleg ereklyéjét) őrző közösségeket hívjuk patriarchátusoknak, a patres („hitben atyáink”) közösségeinek. A katedra, az apostoli szék tehát – az oltárhoz és az ambóhoz hasonlóan – erőteljes szimbolikával bír a liturgikus térben: az igazság tanítói széke, ahonnan az apostol és az ő utóda(i) az evangéliumot hirdeti( k). Mindebből világosan kitűnik, hogy a mai szóhasználatból is ismert katedrális, a „székes egyház” (a különírás itt most hangsúlyos!) az apostolutód, a püspök temploma, ahonnan ő Krisztussal és a többi „atyával”, azaz püspökkel egységben és Péter fősége alatt (Apostoli Szentszék) az igazságot hirdeti, tanítja. Ezt a széket Jézus nyomán (Mt 23,2) „Mózes tanítói székének” is nevezhetjük. Vagyis e „bútor” a közösséget irányító szellemi tekintély, a közösségen belüli „főhely” jelképe. A székesegyházon (katedrálison) kívül más templomokban nincsen katedra, ott a liturgikus irányítás helye a papi szék, a szédesz. Ez is, mint a liturgia terében szinte minden térpont, a krisztusi jelenlét szimbóluma. A papi székből a pap nem végez tanítást, a homíliát is az ambóról tartja. A papi szék tehát a pap személyében jelen lévő Krisztust szimbolizálja, de más hitbéli mélységben, mint a püspöki katedra.
