Felelet az életnek – Egy csónakban

„Fe­lek­ből” eg­­gyé len­ni nem le­het­sé­ges más­ként, mint sok le­mon­dás­sal. Haj­la­mo­sak va­gyunk azt gon­dol­ni, hogy a mér­leg egyik ser­pe­nyő­jé­ben a ránk ne­he­ze­dő ter­he­ket és el­szen­ve­dett ne­héz­sé­ge­ket, a má­sik­ban — af­fé­le kár­pót­lás­ként — az együtt­lét kü­lön­fé­le örö­me­it ta­lál­juk. Ha így gon­dol­juk, ab­ból saj­nos az kö­vet­ke­zik, hogy ha az örö­mök nem el­len­sú­lyoz­zák kel­lő­kép­pen a szen­ve­dé­se­ket, ak­kor a há­zas­ság ér­zé­keny szer­ke­ze­te nyom­ban fel­bo­rul, s ha nem ka­punk utá­na idő­ben, min­den oda­vész. A va­ló­ság­ban azon­ban épp ma­guk a ter­hek, a ne­héz­sé­gek és a kö­zös fe­le­lős­ség­vál­la­lás ala­kít­ja ki a fér­fi­ban és a nő­ben azt a bol­dog tu­da­tot, hogy szá­mít­hat­nak egy­más­ra.
A há­zas­ság­hoz két em­ber ere­je ke­vés. A négy gyer­me­ket ne­ve­lő bózsvai Mol­nár csa­lád szép tör­té­ne­tét be­mu­ta­tó film az Is­ten­be ve­tett s egy­más­ra is ki­su­gár­zó bi­za­lom meg­tar­tó- és ös­­sze­tar­tó ere­jét pél­dáz­za.