A jövőről nem sokat tudunk, a jelenről meg sokszor úgy vélekedünk, hogy nem más, mint „álló futás a levegőben”. Ez a se ide, se oda közömbösség megfagyasztja az előrelépést, amit az élet-bölcselet teremtő fejlődésnek nevez. A lét ellentmondások sora, de kell valami benső mozgató nyugtalanság, hogy kibillenjünk önbezártságunk kamrájából, ami egyre jellemzőbb a szélsőséges individualizmus korában. Számtalan film, könyv regisztrálja ezt, és sokszor mintha így akarna a művészet is vigasztalni: tépd le minden napnak a gyümölcsét – carpe diem. A Rilke műveit kedvelő hamar rájön: a költő belső elidegenedésében (magányában) azért nem lelt nyugalmat, mivel a múlt és a jövő feszültségében számára csupán búcsúzás volt az élet. Mécs László is ezt gondolta: „Az élet örök búcsúzás”, de hozzátette, hogy szeretne „fényt hagyni, mint a Messiás”. Az előbbi a sztoikusok iskolájának jelmondata, az utóbbi keresztény álláspont, ahogyan a Pilinszky által nagyra becsült Gabriel Marcel fogalmazza: „Nyugtalannak lenni annyi, mint középpontot keresni.” A mérhető időben élő tudja, igazi tettekhez áldozatot követelő nyugtalanság kell, amit a tudomány és a lelkiségtörténet igazol. Vannak tiszteletre méltó személyek, akik nem vallják magukat hívőnek, de arról a feszültségről, amely múlt és jövő közt erős áramú vezetékként húzódik, nem mondanak le, így arról a középpontról sem, amely nem az emberben van. P. Szabó Ferenc mélyjáratú esszéjében az iméntiek magyarázatát ekként adja: „Az ember sohasem kész tökéletesen. Adottság, de ugyanakkor feladat is: meg kell valósítania személyiségét szabadon, együttműködve a kegyelemmel.”
Hogy a kegyelem szó hiányzik többek szótárából? Akkor is adott, ahogyan létünk, személyiségünkre szabva. A jezsuita páter pontosan elemzi Szent Ágoston Istenhez irányított mondatát: „Magadnak teremtettél minket.” Az eredeti latin idézet pontos fordítása: „Magadhoz teremtettél.” Az értelme: „Az ember lényegi meghatározásához alapvetően hozzátartozik az Istenhez való rendeltség”: A Teremtő teremtménye az ember, akinek célja – bárhogy értelmezzük – nem lehet más, mint maga a Teremtő.
Ezt is érdemes megjegyezni: „Ez az Istentől való függés nem valami hozzáadás az ember természetéhez, hanem lényegi meghatározója akár tud erről, akár nem, akár elfogadja, akár visszautasítja.”
Az idő, amely előttünk halad, a hit évében alkalmas (lehet) a hasznos nyugtalanság elfogadására. Teremtő energia, hogy fölépítsük keresztény- önmagunkat.
