Elérhető vizeinknek nemcsak a mennyisége, hanem a minősége is számos problémát felvet. Gondoljuk csak végig: a kibocsátott szennyezések szinte száz százaléka a vizeinket terheli. A fejlett világban az ipari és kommunális szennyvizek a csatornákon keresztül – igaz, némileg megtisztítva – a folyóinkba, onnan pedig a tengerekbe kerülnek vissza. Máshol kisebb részben a felszíni, nagyobb részben a sok ezer év alatt felgyülemlett felszín alatti vizeinkbe jutnak, s azok minőségét rontják.
A mezőgazdasági tevékenységből származó szennyező anyagok (műtrágya, vegyszermaradékok) egyrészt a talajvízbe, másrészt a felszíni vizeinkbe kerülnek. Az esővízzel vagy száraz ülepedés révén még a levegőben található szennyezőanyagok is a talajvízbe jutnak végül. Vizeink tehát a legnagyobb szennybefogadók. Manapság egyre inkább kimerülni látszik öntisztulási képességük. Felszíni vizeink nagy része ökológiailag nincs jó állapotban.
Az egész világon mindenütt, így nálunk is nagy veszélyben forognak az úgynevezett vizes élőhelyek, amelyek a víz éltető erejének köszönhetően különleges növény- és állatvilággal rendelkeznek. Ezeknek a jelenkori kis „Noé bárkáinak” valahogyan túl kell élniük az ember sokszor akaratlan, ám nemritkán visszafordíthatatlan következményekkel járó természetrombolását. A megoldás csak a megfelelő vízmennyiség megőrzése és a vízminőség megtartása, illetve javítása lehet.
Közös felelősségünk, hogy vizeink állapotát megőrizzük vagy helyreállítsuk, hiszen minden tiszta vízcsepp maga az élet, ha tiszta földre hull.
